design_element1 Szent Monika - Kereszteny edesanyak kozossege design_element3 design_element4 design_element5 design_element6

Szent Mónika

Keresztény édesanyák közössége | szentmonika@szentmonika.hu

2014 január

Drága Jó Édesanya Társaim!

Sok szeretettel köszöntelek  benneteket imaösszefogásunk 22. évében és nagyon köszönöm a sok-sok levelet, képeslapot, jókívánságot, amivel elhalmoztatok karácsonyra, az újév kezdetén és névnapomra. Nagyon jó a szeretetnek ez a módja is és viszont kívánok mindannyiótoknak én is minden szépet és jót! Isten bőséges áldását családjaitokban.

Az elmúlt körlevél óta több édesanyával volt részem személyesen is találkozni, sőt Szentendrén együtt lehettem a közösség tagjaival egy szentmisén, ahol a közös imában különösen is könyörögtünk egy kismamáért, akinél a babavárás ideje alatt találták meg a nagy bajt. Gyermekét mentették gyorsan, hogy ő kaphassa a kemoterápiát és mostanra már túl van a műtéten és kezeléseken. Kérjük továbbra is érte a jó Istent, hogy gyógyítsa meg és kicsi gyermekeinek ne kelljen édesanya nélkül felnőniük…

Január 15-én együtt lehettünk Budapesten a Szent István Bazilikában egy rendkívüli találkozón, ahova a Mátraverebély-Szentkúti zarándokhely igazgatója Peregrin atya hívott meg bennünket, mert az építkezés ideje alatt a Kegyszobor itt talált otthonra. Minden szerdán 17-20 óráig jön össze egy-egy imacsoport, hogy köszöntse a Szűzanyát. Mi ezt a dátumot választottuk és 5-től 6-ig  a kegyhely kántora segítségével köszönthettük égi édesanyánkat szebbnél szebb énekekkel, Peregrin atya imáival, esti dicsérettel. 6 órától Beer Miklós püspök úr mutatta be a Szentmisét, ahol homíliájában az édesanyák családon belüli fontosságáról beszélt, sok történettel, ráirányítva gondolatainkat a názáreti otthonra, Szűzanyára, Szent Józsefre. Szentáldozás után elmondtuk közös imánkat azokért a gyermekekért is, akikért senki nem imádkozik. A szentmise után a kegyszobor előtt elmondtuk a felajánló imát és átelmélkedtük a világosság rózsafüzérét családjainkért, távollevőkért, papjainkért, párt kereső fiataljainkért, jegyesekért, gyermekáldásért, hazánkért, öregekért, betegekért és a megholtakért. Nagyon jó volt hálát adni és kérni Szent István és a Szűzanya segítségét minden ügyünkben. Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek és szépen megtelt ez a gyönyörű Bazilika.

Megérkezett Döbröközből (Dombóvár mellett) Kürtösi Krisztián plébános úr meghívója a május 24-i országos találkozóra templomukba (Páhy u. 2.). Reggel 9-től 16 óráig várnak bennünket az ottani és környékbeli édesanyák, akik olyan szép népviseletben szoktak eljönni közénk találkozóinkra és Krisztián atya is sokszor elkísérte őket. Nagyon nagy tisztelője II. János Pál pápának, akit találkozónkig már szentté is avat Ferenc pápánk, így  ezért is hálát adhatunk majd azon a napon. A 9 órai köszöntés után átelmélkedjük a világosság rózsafüzért, amit éppen II. János Pál pápa vezetett be, majd Krisztián atya szól hozzánk. Reméljük, elmeséli nekünk a zarándoklatuk élményeit is, hiszen ők áprilisban mennek Lengyelországba és megtekintik az újonnan felszentelt II. János Pál templomot is. A hálaadó szentmisénket Dr. Varga Lajos váci segédpüspök úr mutatja be, majd mise után egyórás kötetlen ismerkedésre lesz alkalom az otthonról hozott ételek elfogyasztásával. Délutáni programunkban Dr. Imre Mária néprajzkutató beszél nekünk a Mária tiszteletről, majd meghallgatjuk a ti tanúságtételeiteket, beszámolóitokat. Találkozónkat 15-16 óráig az Irgalmasság rózsafüzér elmondásával és szentségimádással, Róna Gábor atya szentségi áldásával zárjuk.

Ha bármilyen kérdésetek van, hívhatjátok  a Döbröközi plébánián Krisztián atyát (Tel.: 74/ 435-791). Aki tömegközlekedési eszközzel (vonattal-busszal) érkezik Dombóvárra, azokat egy különbusz várja kivitelre. Rá lesz írva: SZENT MÓNIKA TALÁLKOZÓ. Reméljük senkinek nem lesz akadálya az eljövetelre, az otthon maradottak pedig imádkozzanak a találkozó kegyelmeiért.

Ne feledjük, hogy még az idén lesz  találkozó Budapesten, a 14. kerületi Bosnyák téri templomban, ahova Bárány Béla plébános atya vár bennünket augusztus utolsó szombatján. Ott Székely János püspök úr jön közénk a szentmisét bemutatni.

Gábor atya levelére hivatkozva én is azt tudom mondani, hogy  mi édesanyák lássunk tisztán és minden családtagunkat biztassuk irántunk és a haza iránti szeretetből, felelősséggel menjenek el szavazni.

Isten áldja meg családjainkat! Szeretettel a találkozás reményében búcsúzom:

Bartalné Veronka