Drága jó Édesanya társaim!
Hálás szeretettel gondolok mindannyiotokra és még érzem és látom a máj.28-i jánoshalmi találkozónkon egybe gyűltek sugárzó arcát. A nap végén az egyik szervezőt átölelték és azt mondták „ma a Szt.Anna templomba leszállt az Ég” Minden fáradsága elmúlt és azt hiszem mindannyian mondhatjuk : megéri ha félre tudjuk tenni a nehézségeket és át tudunk imádkozni, énekelni egy napot közösen családjainkért. Kilenc órára a napfényes reggelen színültig megtelt egyházmegyénk legnagyobb temploma.
Nagyidai Zsolt plébános úr vezetésével elkezdtük és átelmélkedtük a Dicsőséges rózsafüzért. Külön öröm volt, hogy még a húsvéti ünnepkörben, a Szűzanya hónapjában és a Szentlelket várva lehettünk együtt, mint az apostolok. Könyörögtünk a távollevőkért, a betegekért, családjainkért az egyházért és önmagunkért, hogy megkapjuk és élni tudjuk a Szentlélek ajándékait. A kántor urak Tibor és István a legszebb énekekkel ajándékozták meg a zarándokokat és akinek volt módja este 18, órakor meghallgatni a Mária Rádió adását, az hallhatta a 800 fős női énekkar csodálatos összhangját. A szívek együtt dobbanásához nem kell karmester. Nagyon boldogok voltunk, hogy Dr. Bíró László családreferens püspök úr, félretéve eredeti programját, eljött közénk és Róna Gábor atya a Szeretetláng találkozó ellenére is minket választott. Örültünk Bergmann apát úrnak, Mélykútról János atyának és Balázs káplán úrnak, hiszen sorban álltunk a gyóntatószékeknél. 62 helyről jöttünk össze. Nyolc határon túli városból-faluból érkeztek a zarándokok. Püspök atya homiliájából csak pár gondolatot osztanék meg, melyben a családjainkban az ima és Szentségek fontosságáról beszélt. „Ha hazamentek és nem érzik rajtatok, hogy mások lettetek, akkor nem imádkoztatok jól” Legyünk kezdeményezők a szeretetben, ne beszéljük, hanem éljük az Evangéliumot. ”Gábor atya a legfontosabbat adta, amikor megalakult ez a közösség, ami jelenleg hazánk legerősebb mozgalma”. Ne fáradjunk bele, mert az Egyház nagy ereje vagyunk. Nincs meg nem hallgatott ima, ha a kérés egyezik Isten terveivel. Egy 80 éves bácsit gyóntatott meg, amikor az a gyónás után azt mondta’ hogy örül most az édesanyám odaát, mert mindig azért imádkozott, hogy templomba járós legyek” és a gyónás után elsőpéntekes lett és haláláig mindig járt misére. Lehet, hogy ti sem éritek meg imáitok gyümölcsét.” Elhallgattuk volna még a bátorítást és tanítást, de jó volt a szép Mónikás énekeinket is énekelni és a Családok évében nemcsak az édesanyák imáját mondtuk el Borika irányításával, hanem Katika és Feri vezetésével a házastársak imáját is. Többeknél ez meglepetést okozott, akik nem tudták, hogy ilyen is van, ezért most mindenkinek elküldöm ezt is. A Családok Himnuszát már nagyon lelkesen énekeltük a mise végén, Püspök atya meghatódva hallgatta... Hiába kerekedett hatalmas vihar, égdörgés, villámlás, mi védve voltunk a szép-hatalmas templomban minden rossztól, így védik imáink is gyermekeinket az élet viharaiban. Az agapé idejére már jó idő lett és a Katolikus Iskola udvarán felállított lakodalmi sátorban igazán családiasan érezhettünk magunka a sok finomságot fogyasztva. Nagyon köszönjük a szervezők áldozatos munkáját és minden adományt. Délszláv énekekkel csalogatott vissza bennünket a bácsalmási kántor úr és énekkara a templomba, hogy a szebbnél-szebb Mária énekekkel hangolódjunk rá a délutáni programra, ami nagy meglepetéssel kezdődött, mert Zsolt atya kíséretében eljött közénk Dr. Bábel Balázs érsek úr, aki bérmálásról igyekezett haza, de megszakította útját, hogy szóljon hozzánk. Köszönjük szépen! Érsek úr jól ismeri a Kalocsáról induló közösségünk lényegét és nagyra értékeli összefogásunkat, imáink fontosságát. Tudta, hogy a programban a tanúságtételek következnek és kihangsúlyozta ennek lényegét, mert mindenki a saját baját tartja a legnagyobbnak, de amikor a másét végighallgatjuk, rájövünk, hogy talán annak még nehezebb a keresztje. Valóban ez történt, amikor a szekszárdi csop-vezető elmondta, hogyan tudta átélni Balázs fia elvesztését. Hogyan kapta meg a Szentlélek vigasztalását, sőt csoportjuk, amely már szinte megszűnt, újraéledt és a 80 fős létszám egyre gyarapodik. Az Újvidéki-Délvidéki édesanyák nevében hallgattunk meg egy hálás beszámolót és imát, majd az augusztusi találkozónk egyik szervezője adta át meghívását. A budai XI.kr.Szt.Mihály templomba. Gábor atya kedves szavai következtek, melyről ő ír a levelében és Zsolt atya az Oltáriszentséggel elindította a gyönyörű templomkertben a körmenetet. Sok szép lobogóval tisztelegtetek az Úr-Jézus előtt. Mindenkinek-mindent megköszönve kaptuk meg az áldást. A Duna TV-ben jún. 11-én, szombaton 12 óra után figyeljétek az Isten tenyerén műsort! Ott láthatjátok a találkozó eseményeit. DVD kazettát 1000 Ft-ért kérhetitek a 36-20/475-5894.telefonon.
Most pedig levélben is átadom a XI.ker.-i Szt Mihály templom meghívását, ahol augusztus 27-én 9-16 óráig adhatunk hálát Istennek családjainkért. A 11 órai Szentmisét a Családok évében Dr. Erdő Péter bíboros úr mutatja be közösségünknek Az odajutás a 7-es busszal történhet, mellyel el kell menni a Sáfrány útig és a Körmendi úti megállónál leszállni. Villamoson a 18- 41 és 47-es járattal menjetek az Albertfalvai megállóig. A templom a rövid útszakasz közepén található a Don Boscó Kat.Ált Iskola közelében. Gondjaitokkal forduljatok Brigittához a 30/525-6022 telefonszámon. Mindenkit szeretettel várunk finom pogácsáitokkal, süteményeitekkel együtt, hiszen itt közös asztal terítés lesz, kicsi széket is hozzatok.
Búcsúzom a viszont látásig és éljük együtt a Szentlélek ajándékait!
Isten áldja meg családjainkat!
Kalocsa, 2011. jún. 10. Bartalné Veronka