Drága jó Édesanya társaim! Kalocsa, 2009.szeptember. 15-én.
Hálát adok Istennek mindenért, ami a májusi körlevél óta történt életünkben, közösségünkben.
Köszönöm, hogy egyre aktívabban meritek beteljesíteni apostoli hivatásotokat a kezdeti kudarcok és nehézségek ellenére.Mekkora összefogás kellett, hogy május 30-án Máriagyüdön megszervezzék azok a Pécs környéki csoportok a lelki-napot, akik a távolság miatt nem tudtak köztünk lenni Kazincbarcikán. Beatrix Mecseknádasdról számolt be erről, aki a, Pécs-gyárvárosi és sombereki csoportvezetők támogatásával mintegy nyolc helységből érkezett 160 társával élhette át ennek a területi találkozónak a kegyelmeit. Akik ott voltunk aug. 29-én a Lehel téri Szt. Margit templomban az országos találkozón, bővebben is hallhattuk beszámolójukat. Sajnálom, hogy nem tudok igazságos lenni, amikor bármely programunknál sokkal több volt a vállalkozó, mint akik szóhoz juthattak. Sokan szerettek volna előimádkozni, tanúságot tenni, de nem jutott rájuk sor. Ezt a teljességre törekvést éltük át a szervezésben és vendéglátásban is. A délelőtti programban hallhattuk Nényei Gáborné, 7 gyermekes édesanya, előadását a keresztény családi értékekről. Hálaadó szentmisénket Takács Nándor püspök úr tette nagyon meghitté személyes élményei megosztásával a homíliában. Köszönjük Várnai Péter atyának, hogy ilyen széppé tette találkozónkat és a megtelt templomból mindenki lelkileg megerősödve térhetett otthonába.
Délután került sor Róna Gábor atya bejelentésére, amikor is felolvasta a 17 éve elindult Közösségünk alapszabályzatát Ezt június 4-én nyújtottunk be a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciára, hogy jóváhagyásukat kérjük. Istennek legyen hála, hogy hűséges imáink és összetartozásunk pecsétjeként ezt megkaptuk. Első gondolatom az volt, amit talán közületek is sokan éreznek, hogy minek ez a formai, hivatalos dolog a mi szépen terjedő imaösszefogásunknak, de Gábor atya bevezető szavait hallgatva a templomban, rájöttem, hogy amikor Jézus Krisztus megalapította az Egyházát, akkor is valamiféle rendet, biztosítékot akart megteremteni Péter apostol kiválasztásakor és a feladatok közlése által. Mi a kezdetek óta tapasztalhattuk közösségünkben az egyházi vezetőink és lelkipásztoraink részéről folyamatosan a segítséget. Az országos találkozók, majd Erdő Péter bíboros úr fővédnöki támogatása sokat jelentett számunkra, mert szerves részeiként támogathattuk imáinkkal nemcsak gyermekeinket, hanem párhuzamosan Egyházunkat is. Ez a dokumentum töltse el szívünket örömmel, legyen becses számunkra. Egyben felelősség is, hogy Isten segítségével próbáljunk egyre méltóbbakká válni a közösséghez való tartozás egyszerűnek látszó, de kitartást igénylő feladatához. Könyörögjünk Egyházunkért, papjainkért, ahogy a találkozón is közösen elmondtuk a Bíboros úr által kért imát. Köszönetet szeretnék mondani mindannyiotoknak, akik évek óta segítettetek mindenben, bármilyen ügyben fordultam hozzátok és sokszor elnéztétek hibáimat. Az alapszabályzat is kitér egy négyfős bizottság munkájára, akik segítik Gábor atya és az én feladatomat. Gerséné Marika, a fővárosi édesanyák koordinátora, aki a spanyol központunkkal a kapcsolatot tartja, minden találkozónk előkészületeiben segédkezik Szabóné Zsuzsával együtt, aki egyben a honlapunk megalkotója és táplálója. Rajtuk kívül az a hódmezővásárhelyi házaspár: Enikő és Feri, akik szorgalmazták a házastársi imalap létrejöttét. Ez a négyes létszám a szívemben ezerrel van megszorozva, mert annyi segítséget kaptunk, ami nélkül nem fejlődhetett volna Közösségünk.
Jönnek a hírek új csoportokról, egyéni csatlakozók kérik a segítséget apostolkodásukhoz.
A rahói plébános úr minden plébániáján összefogja az édesanyákat, 80 fővel alakultak meg éppen
aug.29-én, ahol magyar és ukrán nyelven is elmondták a napi imát. A délvidéki és svédországi csoportvezetők is rendszeresen beszámolnak örömökről, nehézségekről. A boldogi csoport sok zarándoklatra jár, így jutottak el ide Kalocsára is júl.27-én. Mindig öröm a jó hír, akár Szentségek felvételéről, vagy templomi házasságkötésekről, gyermekek születéséről szólnak. Szüntelenül imádkozzunk betegeinkért, a békétlenségben élőkért, a magányosokért, a veszélyben lévő magzatokért, de gyermekáldásért is, mert azt is kérik.
Várjuk a jelentkezéseteket, hogy 2010-ben hol kerüljön megrendezésre a regionális és mely bp-i templomban az országos találkozónk.
A fővárosi édesanyákat szeretettel várja Bíboros úr a karácsony utáni, Szentcsalád vasárnapján este a Bazilikába. Mi pedig saját templomainkban csatlakozunk imáinkkal, hogy a jó Isten áldja meg családjainkat.
Hálás szeretettel várom leveleiteket: Bartalné Veronka