1993.március 27.

Újra szombati napra esett a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közösségének e havi találkozója. Szép számmal jöttünk össze. Milyen jó, hogy ez a szép terem rendelkezésünkre áll.  Az elmúlt egy hónap alatt megpróbáltuk megszokni az új imát, amit a spanyol forditás alapján kaptunk Gábor atyától. Különbözõek a vélemények. Gábor atyának is az az érzése, még nem ez a végleges szöveg. Jó lenne persze többféle képpen is megfogalmazni kéréseinket az Úr felé. Más ima kellene az egyedülálló anyáknak, más a kisgyermekeket nevelõknek és megint mást éreznek fontosnak az idõsebb nagymama korúak. Majd lassan kialakul, hogy is legyen. Gábor atya javaslatára a mai estét szánjuk egy kicsit Szent Ágoston vallomásainak, melyekben olyan szépen visszaemlékezik édesanyjára Szent Mónikára, közösségünk névadójára.
Talán nem véletlen, hogy éppen ma estére készült fel az egyik édesanya ebbõl a könyvbõl és szeretné megosztani mindannyiunkkal az élményét. Combnyaktörés sérülése miatt hónapok óta szobafogságra volt itélve, így valóban sokat elmélkedhetett Szent Ágoston csodálatos művén, így felolvasása és gondolatai valóságos élményt jelentettek számunkra. Egy másik édesanya sírva köszöni a közösség imáit, mert úgy érzi olyan történt fiával,ami az imáknak is köszönhetõ, hiszen nagyon súlyos karambolból került ki teljesen sértetlenül. Milyen öröm hallani boldogságát és tanuságtátelét. Az imákba vetett nagy bizalmát. Bizzunk! Megint másik édesanya szólal meg és elmond egy kis anekdótát,amit egy lelkigyakorlaton hallott. Az imádkozásban való biztos hitünkre figyelmeztet bennünket:

"Volt egy kis falu, ahol hosszabb ideje tartó szárazság volt. Az emberek kérlelték a plébánost: jõjjünk össze és imádkozzunk esõért, mert nem lesz termés. A plébános engedett e kérésnek és mivel hétvégéig sem esett az esõ,hát összejött a falu apraja-nagyja a templomban imára. Imádkoznak,imádkoznak, könyörögnek már egy órája. Aztán megszólal az egyik ember: Hát plébános úr hiába imádkozunk, látja csak nem hallgatja meg a jó Isten a kérésünket!. A plébános körülnéz az összejött nép között és igy szól: Hát valóban nem esik,de vajon hittetek-e valóban, hogy Isten meghallgatja imáitokat? Mert imádkoztatok, de esernyõt egyikőtök sem hozott magával!"

Kicsit elgondolkodunk a hallottakon,aztán megint egy ötlet hangzik el: szervezzünk a nyáron egy zarándoklatot egy Mária kegyhelyre közösen mi édesanyák, ahol kicsit összeismerkedünk és kérjük a Szûzanyát, hogy segítsen bennünket törekvéseinkben, gyermekeink hitéért való imáinkban. Az a kérés is elhangzik,hogy vezessünk minden összejövetelrõl egy kis naplószerűséget,hogy a késõbbiekben vissza tudjunk emlékezni az eseményekre. Közös imával zártuk az összejövetelünket.