1993. junius 27.
A Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közösségének találkozója 93. junius 27-én vasárnapra esett. A közösség tagjai elõször közös szentmisén vettek részt, majd átmentünk a lelkészség hittantermébe, ahol Gábor atya szerettel üdvözölte az édesanyákat. Elõször is elmondta, hogy nagy örömére a meszesi kegykép felújítása és megáldása megtörtént június 10-én. A közösség tagjai közül is többen résztvettek a zarándoklaton és köszöni mindazok munkáját, akik segítettek abban, hogy újra méltó legyen a kegykép környezete a Szűz Anyához.
Július 2.-án lesz a közeljövőben Sarlósboldogasszony ünnepe, amikor is két édesanyára emlékezik az Egyház: Jézus és szent János édesanyjára. Az Új Emberbõl olvasott fel és egy kis magyarázattal bővitte ki az ünneprõl való megemlékezést.
A multkori összejövetel óta még egy kicsi változtatás történt az imafüzetünkben, ez már nagyon megfelelõnek látszik minden féle szempontból. Így aztán megtörténhet a megjelentetése a SZÍV újságban és a Jezsuita rend belsõ lapjában is szó eshet róla.
Itt az idõ, hogy Lorenzó atyának is megküldjük és hírt adjunk az ottani édesanyáknak is arról, hogy megvan a végleges formája a magyarországi közösségnek.
A terjesztése valószínű úgy fog történni, hogy egy-egy édesanya hírt ad róla az ismerõsei körében /semmiképpen nem rábeszélés, szervezés formájában/ és ha más édesanyák is csatlakozni kivánnak, akkor megkapják a kis imafüzetet. A közelben lévőknek lehetőségük lesz a havonkénti találkozóra való eljövetelre, ami máshol majd vidéki csoportoknál jó volna, ha megvalósulna ottani csoportvezetõvel. Jelenleg elég sok édesanya van Bátyán és a fajszi csoport is növekszik.
Egy édesanyától névtelen levelet kapott Gábor atya, amit már a multkori összejövetelnél is szeretett volna felolvasni, de sajnos elmaradt. Ez arról ad hírt, hogy bajba jutott gyermekek lelki örökbefogadását ajánlja, és igy minden gyermeket imáinkba fogadnánk.
Gábor atya javasolja, hogy akár egész csoport gyermeket meg lehet imáinkba jelölni és az Úr elé vinni könyörgésünket pl Ipari tanuló iskola.
Közõsségünk július 27-i és augusztus 27-i összejövetele elmarad Gábor atya távolléte miatt, de viszont lesz egy mód a találkozásra augusztus 21-én, mert szeretnénk egy zarándoklaton részt venni a Máriagyüdi kegyhely megtekintéséve. A részvételi dij 35o Ft lenne és a jelentkezõk számától függ, hogy hány busz indulna, de időben kellene tudni hányan szeretnének jönni. Ezt majd Bartalné Veronka felírja most és egy plakáton is hírt adunk errõl a zarándoklatról. Nagyon kéri Gábor atya az édesanyákat, hogy legyenek buzgók az imában és bízzanak annak erejében, tartsák egymással a kapcsolatot és az összejövetelen is tegyenek tanúságot, ha ezzel segíteni tudnak másokon.
A napi ima közös elimádkozásával zártuk összejövetelünket bízva abban,hogy mivel itt a vakáció minden gyermekünk megmarad hitben és egészségben.