Drága jó Édesanya Társaim!
Itt
Ott tartják a Szûzanya Szeretetlángjának világkongresszusát és arra kapott meghívást júl.9-3o-ig. Támogassuk imáinkkal, hogy a szeretetláng mozgalom Magyarországon is elterjedjen és abból sok kegyelem áradjon hazánkra.
Elõzõ körlevelében jelezte a budapesti imatalálkozó lehetõségét. Errõl az Új Emberben is hírt kaphattunk.
Hálát adunk Istennek, hogy olyan nagy számban lehettünk együtt jún. 26-án az Üllõi úti Örökimádó templomban. Megalakulásunk óta ez volt a leghosszabb tartamú együtt imádkozásunk: de 10- du 17 óráig. A csodálatosan szép templom, a köztünk lévõ Úr Jézus és a Budapesti Központi Oltáregyesület vezetõjének kedves fogadtatása még jobban fokozta örömünket, amit végre személyesen is sugározhattunk egymás felé. Gábor atya volt az egyedüli lelkipásztor köztünk, így a köszöntése után õt várta a gyóntatószék elõtt a sok édesanya. Örömmel újságolta milyen fontossággal bír nála az, hogy órákig kiszolgáltathatta a bûnbánat szentségét sok résztvevõnek. Mi közben nagy áhítattal végeztük a kitett Oltáriszentség elõtt az örvendetes rózsafüzért. Felhangoztak a szép Szûzanyát köszöntõ Mária énekeink és az ország különbözõ részeirõl, valamint Budapest sok kerületébõl érkezett édesanyák felváltva mondták a tizedeket más és más fontos szándékra, melyeket leveleitekben irtatok meg egész évben.
Ezúton szeretném megköszönni mindazoknak a társainknak az aktív részvételét, akik elõimádkoztak, vagy tanúságtételre jöttek ki és a szentmisében is saját könyörgéseikkel tették széppé összejövetelünket. Vállalták a fáradságos, költséges utazást, hogy megoszthassák velünk életük egy napját. Tudom milyen sok az elfoglaltságotok most is, amikor ezt a hosszú levelemet olvassátok. A sok nyári elfoglaltság, gyerekek, unokák ellátása, kerti munka és befõzések, vagy éppen betegség. Bizony áldozatot kíván a kapcsolattartás, de nem marad el a jutalom sem. Köszönöm a Mélykútról, Szolnokról,
A tavalyi soproni találkozón kapott Közösségünk egy Fatimai Szûzanya vándorszobrot. Itt Kalocsán azóta közel 50 családnál járt és most Őt is felvittük az oltár elé hogy köztünk legyen. Az egyik tanúságtevõ társunknak eszébe jutott egy látomás, ahol a világot egy hajón látták, mely a viharban már-már elsüllyedni látszott. Nem volt mihez kikötni horgonyát, de akkor feltûnt két erõs oszlop: a magasabbik tetején az Úr Jézus, az alacsonyabbikon a Szûzanya állt, ehhez sikerült kikötni a hajót, így megmenekült a viharban a világ. Ezt látta most itt megvalósulni társunk: ott volt fenn az Oltáriszentségi Jézus és alacsonyabb helyen, közelebb hozzánk a Szûzanya. Mi pedig sokan a hánykolódó családjainkkal, megannyi gondjainkkal közös erõvel, összekulcsolt kézzel hajítottuk el a horgonyt. Ha egyenként gyengék is volnánk, nem lehet kétséges, hogy nem veszhetünk el még ha tombol is a vihar.
Az Úrangyala elvégzése után országosan megterített asztal várt bennünket, ahol ismerkedni lehetett, vagy tanácsokat adni a most induló csoportoknak. Itt szeretnék ajánlani mindannyiótoknak egy nagyszerû kis imakönyvet, amit a Korda kiadónál lehet beszerezni, Kecskemét, Lesték tér 2. /6ooo/ Pajor András a szerzõ, az Oltáregyesület gondozásában jelent meg, most 1999. Gyümölcsoltó Boldogasszony napján. Címe "Csendes tanúság" Édesanyák és más anyai hivatást betöltõk imakönyve. Ha van a környezetetekben fiatal édesanya, nagy kincset adtok a kezébe ezzel a könyvvel. Ára 25o,- Ft.
A találkozóra visszatérve, délután a fájdalmas olvasót imádkoztuk különbözõ szándékokra és énekeltük a szép Jézus Szíve énekeket, majd Gábor atya bemutatta a várva várt hálaadó Szentmise áldozatot. Köszönjük a szentkirályi édesanyák ajándékát az 5oo db énekszöveget, mely a legszebb szentmonika énekeket gyûjtötte össze nekünk a Szentmiséhez. Köszönjük a budajenõi és bp.-i édesanyáknak a sok szép emblémát, amit kitûzhettünk. Ha figyelitek az Új Embert , hamarosan egy lelkes bp-i édesanya beszámol majd errõl a találkozóról és hírt ad arról, hogy az idén Gábor atya szülõvárosában lesz megtartva Kiskunhalason az országos nagytalálkozó 1999. augusztus 28-án /Szent Ágoston napján/ szombaton de. 10 órától. (A kalocsai édesanyák érdeklõdjenek nálam a külön busz indításának idõpontjáról.)
Nagy szeretettel várnak mindenkit az ottani édesanyák. Akik mégsem tudnának oda eljutni, azok jöhetnek természetesen elõtte való nap aug. 27-én Kalocsára is a Jezsuita templomba du.6.órára, ahol szintén Gábor atya mutatja be a Szentmisét. Megköszönöm az elmúlt negyedévben küldött leveleiteket és bélyeg, vagy pénzadományaitokat, melyekkel hozzájárultatok körleveleink szétküldéséhez. Isten fizesse meg!
Testvéri szeretettel búcsúzom az augusztusi viszontlátás reményében: