Drága jó Édesanya társaim! Kalocsa, 2004. január 13.
Hálát adunk Istennek az elmúlt év kegyelmeiért, reményteljes és imádságos lélekkel indulunk újra együtt ennek az esztendõnek. Nagyon sok örömet szereztetek kedves jókívánságaitokkal és beszámolóitokkal. Köszönjük bélyegadományaitokat és mindazt a fáradozást, apostoli lelkesedést mellyel segítitek közösségünk terjedését. Én csak olvashatom, hallhatom a dicséretet, pedig nem engem illet, mert ti intézitek a rádióban, újságokban való híradásokat. Most már több közösség eljutott megalakulásának 10. évfordulójához. Jó, hogy ezt igyekeztek ünnepélyessé tenni, vendégeket hívni. Annyira érezhetõ közösségünk családias szeretete és összetartozása. Miskolcon van talán a legidõsebbekbõl álló közösség, mégis annyira értékes naplóban rögzítették a 10 év eseményeit és a jubileumi ünnepségre 80 meghívót, küldtek szét. Meghívták a hírközlõket és a rádió 5 alkalommal, sugározta az interjút. Sok pici, eldugott helységbõl érkezett már imalapot kérõ levél és évek óta megmaradtok hûségben. Hisszük, hogy kedvesek vagyunk a jó Isten elõtt, amiért ennyire küzdünk gyermekeink megtéréséért. Örülünk, hogy Szentendrén Ritát a baba-mama találkozón kérték meg a velünk való kapcsolat felvételére. Erika Szombathelyen férjével már gyermekük megszületése elõtt is imádkozott, most imalapunk segítségével folytatják. Irénke Déva melletti kis faluban szeretné összefogni az édesanyákat. Köszöntjük Balatonszemesen Marikát, a temerini új csoportvezetõt, Franciskát, a kaposváriakat, akiknek saját szerkesztésû imalapját juttatta el nekünk Andrea. Erzsiké Helvéciáról írta levelében mennyire fontos, hogy fõleg ott, ahol nincs saját papjuk minél jobban, fogjunk össze és rózsafüzér-imádkozással, szentségimádással mutassuk meg a templom iránti hûségünket. A legnagyobb fõpapunk mindig szeretettel vár bennünket! A sükösdi közösség is rendszeresen összejön, fõleg a mélykúti találkozó óta, ahol felszentelték lobogójukat. A váci csoportvezetõ Marika írja milyen felejthetetlen a bp.-i találkozó, nagy hatással volt rá a hatalmas feszület az oltár felett. A soproniak jó híre, hogy több százan vettek részt az életvédõ zarándoklatukon. Délvidéken Szenttamásiban nagy az öröm, hiszen öt papnövendékük van. Nagyon szegény vidék az övék, mégis az élelmiszergyûjtésnél tele lett a mikrobusz adományaikkal. Ukrajnában munkácsi járásban egy görög katolikus asszony megalakította a második ukrán nyelvû közösséget. A hirdi édesanyák is már 2o fõre szaporodtak, pedig 5-en kezdték a találkozó után. Náluk is házról-házra jár a Fatimai vándor-szûzanya szobor. Köszönjük a kazincbarcikaiak összefogását, még a karácsonyi lapot is saját kezûleg írták alá a csoport tagjai. Megtudtuk a nyíregyházi Ilonkától, hogy már van közösség Nyíribronyban is. Valószínû, hogy olyan sokfelé adtatok hírt és imalapot, hogy hozzájuk hasonlóan több csoporthoz, vagy egyedülálló édesanyához nem küldünk körlevelet. Talán valamiképpen õk is megtudják legalább az országos találkozóink hírét, és néha velünk lehetnek. Szegvárról írta Julika, hogy annyira szeretne náluk május hónapban rendezni egy regionális találkozót a környezõ csoportoknak. Nem tudom, mit szólnátok hozzá? Köszöntjük Zuglóban a most jelentkezõ hat unokás nagymamát, Püspökhatvanban Juditot és Berzencében a nagycsaládos fiatal anyukát. A mélykútiak kérését is továbbítom: jelentkezzen, azaz édesanya, aki a náluk rendezett találkozót videofilmre vette, mert nagyon szeretnék megkapni a kazettát. Imáitokat kérem Bp.-en élõ Terikéért és Gabikájáért, akit 48 éve ápol türelemmel. Egy kétségbeesett édesanya levele van most elõttem, akinek egyetemista leánya a szekta tagja ljelentkezzen, azaz édesanya, aki a náluk rendezett találkozót videofilmre vette, mert nagyon szeretnék megkapni a kazettát. Imáitokat kérem Budapesten élõ Terikéért és Gabikájáért, akit 48 éve ápol türelemmel. Egy kétségbeesett édesanya levele van most elõttem, akinek egyetemista leánya a szekta tagja lett. Esdjük vissza megtévesztett gyermekeinket egyházunk keblére, a Szûzanya oltalmába. Kérlek benneteket imádkozzatok súlyos betegségben szenvedõ társainkért és a megözvegyûltekért.Köszönöm még a hatvani Erzsike saját rajzú képeslapjait, melyeket kiadtak Jézusról és az Istenanyáról. Keressétek a Szent Kereszt folyóiratot az újságárusoknál, mert Andrea újabb cikkben számolt be közösségünkrõl. Köszönjük Antoniné Zsuzsika eddigi munkáját, mostantól Gerséné Mária lett a vezetõje különvált csoportjuknak. Máris nagy terveket közölt velem, mert úgy érzi a Szent Mónika Közösségnek, ott van a helye Erdõ Péter bíboros urunk római Santa Balbina Templom átvételének szentmiséjén március 9-én. Már intézkedett a buszról és az egyik szerzetnél szálláshelyrõl is. Jó lenne, ha az ország minden részérõl csatlakoznátok. Részleteket megtudhattok hamarosan az Új Ember hirdetésébõl , mely errõl a zarándoklatról értesít bennünket. Most pedig az idei egri találkozónkról tájékoztat benneteket Császárné Marika, melynek idõpontja augusztus 28-a, szombat /Szent Ágoston napja/ Az egri Bazilikában lennénk reggel 9 órától és a szentmise idõpontja Bíró püspök úr megérkezésétõl, függ. Fél 12-tõl orgonakoncerttel kedveskednek nekünk, majd folytatódik a délutáni program. A távolság miatt már aug.27-én megérkezhetnénk ebbe a szép városba, mert a Szt. János lelkigyakorlatos házban száz fõnek tudnának szállást biztosítani l.Soo,- Ft-ért személyenként. Május 20-ig kell bejelenteni a 36/312-916-os telefonon, vagy a 3300 Eger, Foglár u. 6. sz. címen. Akkor lesz az egri közösség tíz éves. Természetesen az idén is, szervezünk a fõvárosban is országos találkozót a nyár folyamán. Ha nem lesz más javaslatotok, én jónak találnám helyszínnek az Egyetemi Pálos templomot június 26-án. Ezen a helyen átimádkozhatnánk a napot papi hivatásokért, hiszen ide járnak a szeminaristák. Címe: V. Ker. Papnövelde u.7. sz. Ennek részleteit még a következõ körlevélben közöljük. A bp.-i édesanyák összefogására számítanék ennél a találkozónál, mert nem ismerem a helyszínt. Ne feledkezzetek el a budai Magvar Szentek templomában megrendezésre kerülõ Gyümölcsoltó Boldogasszony zarándoklatról sem március végén.
Mindannyiotokat testvéri szeretettel üdvözöllek. Isten áldja meg családjainkat!