Drága jó Édesanya társaim!
Szeretettel küldöm Gábor atya körlevelét és megköszönöm a tõletek kapott sok-sok képeslapot, levelet, amelyeket az elmúlt negyedév alatt küldtetek. Leveleitek plébániára érkeznek majd egy szentmise áldásában, részesülnek és Gábor atya is, odateszi örömeiteket, gondjaitokat, így talán nem haragsztok, hogy én csak a körlevéllel egy idõben tudok válaszolni pár szóban.
Az idén is öröm volt sokatokkal együtt lenni március 22-én a katolikus nõk zarándoklatán, Budapesten. Büszkén hallgattuk Józsáné Katika hétgyermekes társunk értékes elõadását az édesanyai hivatásról. Már elõzõleg megtudtuk tõle, hogy õk Rákoscsabán kéthetente jönnek össze, mert megalakították a Mónika kört a kismamákból és nagymamákból. Az elsõ vasárnapi szentségimádáson is közösen mondják imánkat. A hitoktató nõ minden gyermek édesanyjának elküldte imalapunkat. Az asszonyok olyan egyedül vannak gondjaikkal, terheikkel, fájdalmaikkal. Sokat enyhíthet ez az összetartozás. Imádkozzunk plébániai közösségeinkért.
Jó volt részt venni Bíró püspökúr szentmiséjén a nyíregyházi, gyulai, tamási, dusnoki és sok más helyrõl odazarándokolt társakkal.
A soproni csoport otthon ünnepelte ugyanígy a lelki adoptálást Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepét. 70 fogadalomtétel történt.
Vezetõjük, Erzsike, édesanyjának falujában is csatlakoztak közösségünkhöz. Rábacsécsényben 60 fõs csoport alakult. Terjesztik Máriapócson és Mátraverebélyen imalapunkat a zarándoklataikon. Köszönjük apostolkodásotokat.
Mária Budapestrõl szomorú hírt közölt: meghalt jó lelkipásztoruk Márton Mihály 58 évesen.
Az USA-ban élõ Mária testvérünk írja le rossz tapasztalatait: nemcsak a fiatalok vannak kitéve kísértéseknek, hanem a hitben buzgó öregek is, mert betegségtudat, fáradságérzés eszközével igyekszik lebeszélni õket a templomi összejövetelekrõl, vagy otthoni imavégzésrõl.
Ildikó Debrecenbõl számolt be közösségük családias, szeretetteljes összejöveteleirõl. Fodor atya mellettük áll és kérik, imádkozzunk a kispapokért.
A pécsi édesanyák nagyszerû kezdeményezése, hogy minden szeminaristát külön-külön lelkileg örökbefogadott egy-egy édesanya és különösen is támogatja imáival.
Örülünk a szekszárdi hírnek is, hogy Klárika társunk legkisebb leánya szerzetesnõi hivatást kapott.
Bp. II. kerületbõl Márta írta meg a jó hírt: õk a nyugdíjas klub keretében imádkoznak minden szerdán, és nagyon várják a személyes találkozást. Reméljük, hogy május 25-én, vagy aug. 25-én sor kerül erre is.
Gyuláról Marianna 100 fõs csoportot jelzett Kétsopronyból, akiknek Szászné Marika a vezetõjük.
Szombathelyrõl Novákné a saját versével kedveskedett húsvétra. Címe: "Evezz a mélyre!" Köszönjük szépen és másoknak is a kedves imákat, énekszöveget, vagy bélyegadományt, mely nélkül lehetetlen lenne a körlevél szétküldése az ország minden tájára. Ilonka számolt be Kiskunhalasról kismamákkal megújult közösségükrõl. Sokat imádkoznak a fiatal anyákért és azokért a szülõkért, akik meg akarják ölni magzatukat. Most boldogok, mert két helyen is beteljesült az imakérésük. Javasolják, hogy merjétek kitenni az imalapot a templomi hirdetõre egy kis felhívással.
Felsöszentmártonból Anna jelezte, hogy Bacsmai plébános úr szeretettel fogadta kezdeményezésüket. Minden vasárnap együtt könyörögnek a kitett Oltáriszentség elõtt, és külön szentmiséjük van a hónap utolsó szerdáján.
Bakonyszentkirályról is jött levél Szûcsné Erikától, reménykedünk, hogy sikeül társakat szerezni környezetében.
Köszönjük Valériának Gyuláról küldött könyvét, mely az abortusz utáni szenvedésrõl szól. Címe "Miért sírsz Mirjam?"
Kocsisné Vámosgyõrkbõl írta meg boldogságát, mert két ikerunokája végre részesült az elõáldozás szentségében. Bánata, hogy nem sikerült eddig csoportot alakítania, de most kérte fiatal hitoktatójuk Teodóra segítségét.
Perbálról köszönet érkezett az imákért a férj gyógyulásáért. Most társunk saját részére kéri segítségünket, mert nagyon fontos volna számára a fogyás.
Hálát adunk a szilvásváradi Erzsiké sikeres mûtétjéért. Máris szervezkedett és a keresztutakat õk végezték a nagyböjtben.
Itt szeretném én is megköszönni a kalocsai édesanyáknak a fájdalmas szûzanya keresztútjának végzését, de minden más helytállásukat is. Örömmel tudtuk meg, hogy pár hete megszületett egészségesen Eszterke, aki elõtt 3 kisbaba halt meg a vágyakozó anyukának.
Eljutott hírünk Szlovákiába Jánoskáné Irénkéhez és Erdélyben Dévára Gergely Gyulánéhoz. Máris apostolkodnak. Köszöntjük õket és a bátyai édesanyákat is, akiknél nagyböjti trídumot tartott Gábor atyánk. Reméljük fellelkesedésük életük végéig, megmarad és megtöltik az új közösségi házukat imával.
Parádról Anna csatlakozott hozzánk és máris 3 levélben számolt be csoportalakítási vágyairól. Nagyon bízik imáinkban.
Most is kérik imáinkat: Körösladányból Mancika családjáért. Szombathelyrõl Márta munkanélküli és beteg gyermekeiért. Rajkáról Balázskáért, aki felcseréli a számokat betegsége miatt. Etelka keresztgyermekeiért és unokáiért aggódik. Ózdról Anikó mond köszönetet, mert január 17-én megszületett a kisbabájuk, de leokémia gyanú miatt további imasegítségre van szükségük. Budapesten Zsuzsika szenved fia hirtelen jött válása miatt. Bizony tehetetlenül kulcsoljuk össze a sok rossz váratlan megpróbáltatás miatt kezünket. Mártika örökbefogadott kamaszfiáért esdekel, de idehozzuk a sok lázadozó ifjút is. Adjon a jó Isten nekünk sok türelmet és bölcsességet velük szemben. A következõ hónapokban az érettségi, felvételi és diplomázás elõtt állóknak is kérjük a Szentlélek segítségét.
Vecsésen élõ társunk javasolja, imádkozzunk Szt. Józsefhez a családapákért, mert sok nehézséggel küszködnek.
Szabadegyházán Terike szomorkodik a hitetlen környezete miatt. Imáinkat kéri fiáért, lányáért, unokáiért.
Ilona sorsát is véssük szívünkbe, akit 4 picivel hagyott magára az apuka. Megnehezült új helyzetükben adjon az Úr kitartást számukra.
Tudom visszajelzéseitekbõl, hogy nagyon is szíveteken viselitek ezeket a segélykiáltásokat és az oltár elé, viszitek alkalomadtán.
Ella olyan szépen fogalmazta meg: Isten biztosan meghallgatja imáinkat, de hogy mikor és hogyan teljesíti, azt bízzuk az Õ
bölcsességére, mert csak Õ tudja, mi válik javunkra.
Bocsássatok meg a távirati stílusú tájékoztatásomért, csak ennyire telik.
Én is a személyes találkozás boldog reményében búcsúzom. Isten áldja meg családjainkat!
Kalocsa. 2001. április 21.