design_element1 Szent Monika - Kereszteny edesanyak kozossege design_element3 design_element4 design_element5 design_element6

Szent Mónika

Keresztény édesanyák közössége | szentmonika@szentmonika.hu

Aktualitások

 

A regionális találkozón dr. Beer Miklós püspök atya gondolataiból idézünk:

" Készülünk Karácsony ünnepére. A Szűzanya elfogadta az Úristentől kapott kitüntető küldetését, feladatát. Igen, tegnap emlékeztünk az ő kitüntető kiváltságára, de egyszer ugyanebben a kitüntető kiváltságban részesültünk mindnyájan, amikor a keresztségben mi is megtisztultunk az áteredő bűn minden szennyétől. És nekünk ugyan ez a küldetésünk, hogy az Úristen akaratát teljesítsük ott a mi közösségünkben, ami kis családunkban, a ránkbízottak között. "

 
 

Meghívó
Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepéhez kapcsolódva a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közössége budapesti regionális találkozóját 2006 december 9-én tartja a kelenföldi Szent Gellért templomban.
Délután 5 órától engesztelő szentségimádás lesz Lak Gábor diakónus és az Amor Sanctus együttes szolgálatával.
A 6 órakor kezdődő hálaadó szentmisét dr Beer Miklós püspök úr mutatja be.
A szentmisén Mária énekekkel közreműködik Pálinkás Gyöngyi énekművész.

2006 novemberében a budapesti Szent Gellért templomban működő Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közösségének egyik tagja, Marika tanulmány úton járt Madridban. Találkozott azokkal az Ágoston-rendi atyákkal, akik a Szent Mónika közösségeket összefogják a világon. Beszámolt nekik a magyarországi közösség életéről, eseményeiről. Nagy érdeklődéssel hallgatták meg a tájékoztatást az övéktől sok mindenben eltérő közösségi életről. A találkozást követően azonnal beszámolót írtak közösségünkről.
Mi is megtekinthetjük a madridi rendház honlapján a

 

 

 

Kazincbarcikai vendégek az ezeréves Kalocsa-Kecskeméti Fõegyházmegye hálaadó szentmiséjén, és a Szent Mónika közösség 10 éves jubileumán

 

Vasárnap hajnali 4 óra. Mi, a Kazincbarcikai Római katolikus egyházközség Szent Mónika közösség tagjai kissé álmosan, de nagy-nagy bizalommal vártuk az autóbuszt, hogy elvigyen bennünket Kalocsára, zarándokutunkra, ahová meghívást kaptunk és hetek óta készülõdünk. Juhász Imréné Magdika - aki egy évvel ezelõtt indította el útjára egyházunknál a Szent Mónika közösséget - virágokkal és új lobogónkkal érkezett a buszhoz. A virágkompozíciót a kalocsai Jezsuita templom oltárára - a Szent Mónika közösség 10 jubileumi évfordulójának színhelyére - visszük, hálánk jeléül. Az újonnan elkészült - magyar címerrel ellátott -lobogónk elsõ útja, hogy velünk együtt résztvegyen az ezeréves kalocsai foegyházmegye hálaadó szentmiséjén, ahonnan 10 évvel ezelõtt indult el e szent mozgalom, ahol megszentelése történni fog.
Utunk alatt hálát adtunk Istennek, imádkozva a Rózsafüzért. Kértük példaképünket, Szent Mónikát, a keresztény édesanyát, legyen reménységünk utunkon és egész életünkben. 10 órára értünk Kalocsára, ahol a felvonulás már elkezdõdött a székesegyház elõtti téren felállított hatalmas oltárhoz. Kazincbarcikai lobogónkkal csatlakoztunk a menethez, hogy a számunkra fenntartott helyet elfoglaljuk.A nap ragyogóan sütött le a sárga szalagokkal elválasztott, székekkel és padokkal ellátott helyekre, a templom és körülötte lévõ fák árnyékában meghúzódó többezres tömegre. Pontban 11 órakor megszólalt az egyházmegye összes harangja. A tömeg felállva köszöntötte a bevonuló papokat, Dr. Jakubinyi György Gyulafehérvár bíboros főpásztorát, Paskay László nuncius érsek - püspök urat, az egyházmegyék vezetõ pásztorait, Szalay Istvánt, az egyházakért felelõs államtitkárt, Mádl Ferencet a Köztársasági elnökét és feleségét, Orbán Viktort a volt miniszterelnököt és feleségét. Dr. Bábel Balázs érsek, Kalocsa-Kecskemét Fõegyházmegye vezetõje, mint házigazda köszöntötte a vendégeket, az ország minden tájáról érkezõ Szent Mónika közösségeket, a híveket és minden résztvevõt. A Szent Korona hiteles másolatának jelenléte, a gyönyörû, élõ virágokkal kirakott ezeréves oltárdísz, a színes-pompás virágkompozíciók, a nap sugarai és a szívek melege mind-mind egységgé alkotják ezeréves jubileumi ünnepünket, amelybõl egy emberélet parányi porszemnek tûnik, de ezek a pillanatok alkotják egységgé történelmünket. A szentmisét Dr. Paskay László celebrálta, a szentmisén résztvevõ papok segítségével. Megható volt érezni a hatalmas tömegben a csendes egységet, az együttimádkozást, a hálát miközben a nap sugarai egyre erõsebben ontották fényüket. A felajánló könyörgések, a hitvallás e többezer ember szájából oly erõvel hatott rám, hogy sokszor elborította szemeimet könnyeim fátyola, hogy kis hazánkat ért ezernyi csapás ellenére - mint most éppen az árvíz - egyre erõsebben ragaszkodunk Istenhez.

Benedictus V.évfolyam 2.szám


Szentmónikás édesanyák országos lelkinapja


A kelenföldi Szent Gellért templomban gyûltünk össze az egész országból csaknem ötszázan 2003 augusztus 23-án. A közös szentolvasó után Bíró László püspök atya vezetésével koncelebrált szentmise következett. A rózsafüzér éve van; homíliájában errõl és a közös családi ima fontosságáról szólt. Együtt mondjuk a rózsafüzért!

 

 

Karácsonyi szeretethimnusz


Ha a házamat fenyőágakkal, gyertyákkal, égőkkel és csilingelő
harangocskákkal díszítem fel, de a családom felé nincs bennem
szeretet, nem vagyok egyéb, mint díszletrendező.

Ha a konyhában fáradozom, karácsonyi süteményeket sütök kiló
számra,ízletes ételeket főzök, és az evéshez csodálatosan megterített
asztalt készítek elő, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem
vagyok egyéb, mint szakácsnő.

Ha a szegénykonyhán segédkezem, az öregek otthonában karácsonyi
énekeket éneklek, és minden vagyonomat segélyként elajándékozom,
de a családom felé nincs bennem szeretet, mindez semmit sem használ
nekem.

Ha a karácsonyfát csillogó angyalkákkal és horgolt hópelyhekkel
díszítem fel, ezernyi ünnepen veszek részt, a templomi kórusban
énekelek, de nem Jézus Krisztus a szívem titka, akkor nem értettem
meg, hogy miről szól a karácsony.


A szeretet félbeszakítja a sütést, hogy a gyermekét megölelje.
A szeretet hagyja a lakásdíszítést, és megcsókolja a házastársát.
A szeretet barátságos az idoszűke ellenére is.
A szeretet nem irigyel másokat házukért, amiben jól kiválasztott
karácsonyi porcelán és odaillő asztalterítő van.
A szeretet nem kiált rá a gyerekekre, hogy menjenek már az útból,
hanem hálás érte, hogy vannak, és útban tudnak lenni.
A szeretet nem csak azoknak ad, akiktől kap is valamit, hanem örömmel
ajándékozza meg épp azokat, akik ezt nem tudják viszonozni.
A szeretet mindent elvisel, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.


A szeretet soha el nem múlik.

A videojátékok tönkremennek, a gyöngysorok elvesznek, a
számítógépek elavulnak.

A szeretet ajándéka megmarad.

To: <szentmonika@freemail.hu>
Sent: Wednesday, September 27, 2006 7:07 PM
Subject: gratuláció


Kedves Szent Monika Közösség!
A szép, új honlaphoz szeretettel gratulálok. Minden fáradozásukra Isten
áldását kérem.
Imával és szeretettel
+ Erdő Péter

Keresztény édesanyák találkozója

 

 

Keresztény édesanyák, nagymamák találkoztak az elmúlt hét végén Pécsett a Gyárvárosi Szent Család templomban. Az ünnepi szentmisét Mayer Mihály megyés püspök mondta, koncelebrált Róna Gábor jezsuita és az egyházmegye papjai.


Szent Mónika, Szent Ágoston édesanyja hosszú időn keresztül kitartóan, könnyek között imádkozott tévelygő fiáért, míg végül teljesült az álma; Ágoston megtért és az egyik legnagyobb szent és egyháztanító vált belőle. Ágoston így írt róla: „Anyámnak köszönhetek mindent, ami vagyok. Ő kétszer szült engem; először erre a világra, másodszor az Isten országába.” Szent Mónika példáját követendő alakultak meg a Szent Mónika közösségek, gyermekeikért és unokáikért imádkozó édesanyák és nagymamák részvételével. Az első Szent Mónika közösség 1987-ben Madridban jött létre, az egyház hivatalos jóváhagyásával.

Hazánkban a kalocsai édesanyák kérésére, ebben a városban 1992. augusztus 27-én Szent Mónika napján alakult meg az első csoport. Mára az ország szinte minden részén van Szent Mónika közösség, sőt határokon túlról is rendszeresen érkeznek a hírek, tartják a kapcsolatot a kalocsai központtal.

Derűsen a nehéz helyzetekben is

A Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közösségének találkozója


A szülők a lehető legjobbat akarják a gyermekeiknek. Azt azonban nehéz eldönteni, hogy mikor tesszük a legjobbat, mi válik igazán a javukra. Mennyi fejtörés, sok gyötrődés és álmatlan éjszaka... És sokszor a legjobb szándékunk ellenére is kiderül, valahogy nem így kellett volna. A gyermekünk mégsem úgy él, mégsem azon az úton jár, amit mi elképzeltünk. Milyen eszközük marad az édesanyáknak, hogy valamit még változtassanak a maguk feje után menő vagy már önálló életet élő gyermekük helyzetén? Sokak tapasztalata, hogy a "prédikálás", a tanácsok osztogatása, a szidás vagy a számonkérés csak ront a helyzeten. De milyen nehéz szó nélkül megállni! Ha a gyermekeinknek nem mondhatjuk el, kivel oszthatnánk meg aggodalmainkat? Ha tehetetlenek vagyunk, ki az, akire rábízhatnánk, hogy tegyen valamit az ügyükben? A Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közösségének tagjai névadó szentjük példáját követik, aki évtizedekig imádkozott tévelygő fiáért, s hűséges, kitartó imájának meglett a gyümölcse: gyermekéből, Ágostonból nagy szent lett. A magyar Szent Móniká-s édesanyák ugyanazt az imádságot mondják el nap mint nap, amit a világ többi részén élő társaik. Könyörögnek önmagukért, hogy jól tölthessék be a szülői hivatásukat, és fohászkodnak a maguk és mások gyermekeiért. Hazánkban ennek az imádkozó mozgalomnak az elindítója a kalocsai Bartalné Veronka. Elmondása szerint az ima első hatása az édesanyákon mérhető le: oldódik bennük az aggodalom, a görcsös tenni akarás, derűsebben állnak a nehéz helyzetekhez is, hiszen tudják, hogy az ügyük jó kezekben van, már "intéződik", s ezért a nehezebben kezelhető gyermekükhöz is elfogadóbban, reménységgel tudnak viszonyulni.