design_element1 Szent Monika - Kereszteny edesanyak kozossege design_element3 design_element4 design_element5 design_element6

Szent Mónika

Keresztény édesanyák közössége | szentmonika@szentmonika.hu

2014

 

 

 

 

Betlehemi csillag
Szelíd fénye mellett
Ma az égen és a földön
Angyalok lebegnek.
Isten hírvivői
Könnyezve dalolnak
Békességet, boldogságot
Földi vándoroknak.


Juhász Gyula

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az augusztusi  Bosnyák téri találkozónkon versben köszöntötte az édesanyákat Murvai Ildikó.

( A verset a csoportvezetőknek kiosztottuk.)

 

" Szent Mónika egy tiszta szívű anya,

  Gondos feleség, Isten hű szolgája,

  Ki családjáért az Úrhoz imádkozott

 
 
» tovább

Örömmel tesszük közzé  Bárány Béla plébános úr tanítását, amely elhangzott az augusztusi találkozónkon a Bosnyák téri templomban. Azok számára, akik ott voltak  felidézheti a szombat délelőttöt, akik pedig nem lehettek velünk, most -kiegészítve a bibliai hivatkozásokkal- végig elmélkedhetik. Köszönet érte.

 

 

 

 

 

 

Június 6-án, pénteken 18.00-kor Erdő Péter bíboros ünnepi szentmisét mutat be a Budapesti Szent István-bazilikában, a szentkúti kegyszobor ott tartózkodásának lezárásaként. A szentmise előtt 17.30-tól és a szentmise után a híveknek alkalmuk lesz tiszteletadásukat leróni a Szűzanya előtt.

 

 

 

 

 

 

 

 

Fontos a gyermek lelki életének gyarapítása


Még pár nap, hogy a bűnbánat által növekedhessen hitünk és a feltámadás megerősíthesse reményünket. Így eltűnik a félelem és helyébe lép az Isten iránti hála, mely tökéletesíti az  embertársaink iránti szeretetet.

Képeslapunkkal ezt kérjük mindannyiunk számára:Bartalné
Veronika.

 

 


 

 


 

 Szeretettel hívjuk és várjuk az édesanyákat, családjaikat, hogy gyermekeinkért és családjainkért hálát adjunk.