design_element1 Szent Monika - Kereszteny edesanyak kozossege design_element3 design_element4 design_element5 design_element6

Szent Mónika

Keresztény édesanyák közössége | szentmonika@szentmonika.hu

2001

Hódmezõvásárhely, 2001 szept.14-én


Szeretett szentmonikás édesanyák!


Szeretettel köszöntünk benneteket. Hála legyen a jó Istennek minden adományáért. Köszönet Nektek is, jó édesanyák, fáradhatatlan szeretetekért és hogy kitartotok az imádságban. Ez az egyetlen kötelezettség, amit vállaltunk, tartsuk is meg Isten kegyelmével.
Köszönetünk azoknak a kedves édesanyáknak, akik pécsi, majd budapesti találkozónkat elõkészítették, szeretettel vendégül láttak minket; azoknak is, akik eljöttetek vagy pedig otthonról imáitokkal kísértetek bennünket. A beszámolót inkább Veronka nõvérünknek hagyom.
Tõlem pedig fogadjatok szeretettel ezt a kis lelki tanítást.
Kedves édesanyák, tudjuk, hogy a mi életünkben az a legfontosabb, hogy megdicsõüljön bennünk a jó Isten! AzÚr Jézus számára is ez volt. Fõpapi imájában így fohászkodott: "Atyám, dicsõítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsõítsen Téged." /Jn 17,1/
De konkrétan, hogyan tudjuk mi megdicsõíteni a jó Istent? Azzal, hogy szép dicsérõ imákat mondunk? Ez is fontos, hiszen minden teremtmény elsõdleges kötelessége dicsõíteni az Istent. Bizonyára ti is sok szép választ tudnátok adni.. De azért most engedjétek meg, hogy olyan választ adjak, amit talán nem gyakran hallunk. .
Induljunk ki abból, hogy mit ért a Biblia "Isten dicsõsége" alatt... Ezalatt Isten végtelen felségét, lenyének végtelen gazdagságát, minden értelmet meghaladó szépségét, jóságát, lenyûgözõ, imponáló nagyságát jelenti. Végül is magát az Istent és ennek a fönségnek a megnyilvánulásait a teremtésben /"Dicsõséged betölti a mennyet és a földet" / a megtestesülésben /"és láttuk az õ dicsõségét"/ a megváltásban, a mennyei dicsõségben... Mi kicsiny emberek, hozzáadhatunk valamit Isten dicsõségéhez? Semmit!...
Hát akkor hogyan dicsõülhet meg bennünk és általunk az Isten? Figyeljetek! Nagyon egyszerû! ... Úgy hogy befogadjuk magunkba az õ dicsõségét /ajándékait, kegyelmeit, az õ jóságát, szeretetét, irgalmasságát/ és azt kiárasztjuk környezetünkre! Közremûködünk az õ dicsõségének a kinyilvánításában. Befogadni és kiárasztani!
Egyszer egy kis gyermek anyukájával bement egy templomba és elkápráztatták a szép színes üvegablakok, amelyeken át beáradt a napnak a fénye... Anyu, kérdezte a kicsi, kik azok a bácsik és nénik? Azok a szentek, kislányom. Más alkalommál is szóba kerültek a szentek, Megkérdezték a gyermeket, tudja-e kik azok a szentek. Igen, felelte. Azok, akik átengedik a fényt! Milyen jól megértette ez a kis csöppség!
Ez az életszentség nem is olyan elérhetetlen a számotokra, kedves édesanyák! Csak be kell fogadni Isten szeretetét,Amelyet Ő bõséggel akar közölni veletek -ehhez szükséges, hogy legalább a szívünk állandó kapcsolatban legyen a jó Istennel /nem feltétlenül tudatosan/ és azt árasszátok családotokra, környezetetekre. Mert tudjátok, Isten megjelenítésének legszebb és leghatásosabb módja: a szeretet.
A munkánk is Isten dicsõségét szolgálja. Az elkészített ebédben, a megterített asztalban, a virágos szobában, mindabban ami az életet könnyebbé, elviselhetõbbé, a világot szebbé teszi: nyilvánvalóvá vélik isten dicsõsége.
Véletlenül tegnap este kinyitottam egy könyvet. És ott nyilt ki, ahol a szerzõ egy angol költõt említ, aki egyik versében így írt Szûzmáriáról: "Mária egyetlen dolga az volt, hogy Isten dicsõségét átengedte magán." Majd így folytatja az iró: "Magát az isten dicsõségét nem láthatjuk, hanem csak annak hatásait a teremtett világon. Imádkozzunk különösen is azért, hogy kezünk munkája jóságának dicsõségét, tekintetünk gyengédségét és együttérzését, ajkaink életét és békességet teremtõ hatalmát közvetíthessék."
Kedves jó édesanyák, a ti édesanyai hivatásotok csodálatos út az életszentségre, megértitek? Kérem a jó Istent, hogy Ő továbbra is dicsõüljön meg bennetek és általatok.

Hódmezõvásárhely,2001.április 19-én

 

Szeretett szentmonikás édesanyák!


Köszöntelek benneteket a feltámadt Üdvözítõ szavaival: "Békesség nektek!" Nagy örömünk van: Krisztus Jézus feltámadt, alleluja!
Hozza meg nekünk az õ békéjét, amelyet oly drága áron szerzett meg!
Lementem a kertünkbe egy kis ihletet meríteni. Olyan szép most minden! Ti is bizonyára gyönyörködtök kis kertetekben, vagy éppen a természetben. Néhány zord nap és az aranytérõ esõ után itt a kis meleg. A borsó és a hagymasorok gyönyörűen ékeskednek, már zöld az orgonabokor, is készül kibontani virágait. Hát hogy hagyhatnám ki: a cseresznyefa, mint egy ékes menyasszony, tiszta fehérben. De a fűben lapuló kis tavaszi virágok is milyen bársonyosak... És eszembe jut: "Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. "/Jn 1, 3/
Ezt az örök Igérõl, Isten egyszülött Fiáról írja János evangélista. Õ pedig a mi Úr Jézusunk, akit minden szentáldozásban magunkhoz veszünk.
Most ünnepeljük dicsõséges feltámadását. Az élet legyõzte a halált! Mennyire visszhangzik minden édesanya szívében: Az élet erõsebb a halálnál, a szeretet a gyûlöletnél, az igazság a hazugságnál!
Ne legyünk kicsinyhitûek! Érdemes küzdeni a szépért, a jóért, az életért! Szent Pál ezt írja: "Krisztussal együtt ti is feltámadtatok. Keressétek tehát, ami odafönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján... Hiszen meghaltatok /a keresztségben /, és életetek Krisztussal az Istenben, van elrejtve. Amikor. Krisztus, a mi életünk, újra megjelenik, vele együtt ti is megjelentek a dicsõségben." / Kol 3,1-4/
A továbbiakban szeretnék írni Nektek két találkozóról, amelyet Isten kegyelmével ebben az évben szeretnénk megtartani.
Az elsõ találkozót Pécsett, tekintettel arra, hogy a város több templomában is nagyszámú buzgó közösség imádkozik és Nagykozárban is.
A találkozó helyszíne a Pécs-Szabolcs, Magyarok Nagyasszonya-templom. Szabadság u. 5. Megközelíthetõ a távolsági busz- pályaudvarról a 21.jszámu helyi járattal, mely a p.u. északi oldaláról indul. Ennek a busznak a végállomása a minket váró tempIom. Ha valaki vonattal jön, igyekezzen eljutni a busz pályaudvarra. Akik saját járművel jönnek: a komlói úton egész a fehérhegyi buszfordulóig. Onnan kell lemenni a Szabolcsi útra. Az út végén van a templom.

Hódmezõvásárhely, 2001 január 9-én


Kedves szentmonikás édesanyák!


Nem rég léptük át az új esztendõ küszöbét, fogadjátok azért szeretettel újévi köszöntéseinket. Legyen ez a közös levél mintegy örvendezõ lelki találkozás, amelyben egymásnak kívántok, minden édesanya minden édesanyának, áldásokban, kegyelmekben gazdag új esztendõt. Fogadja el az Úr jószándékotokat, hogy ebben az évben is buzgón imádkoztok egymásért, mások gyermekeiért is és minden édesanya minden gyermekéért.
Kedves édesanyák, elmúltak az ünnepek, a nagy jubileumi esztendõ is, és jönnek a köznapok, a helytállás, a kötelességteljesítés, a hûségesen végzett munka napjai. Megfigyeltétek a virágokat, a növényeket: ^az élet, a növekedés mindig csendben történik* A kegyelemben való növekedésünk is* A nagy mûvek a lélek mélyén születnek és növekednek* Kedves képem: a Szûzanya és Szent Erzsébet találkozása* Két édesanya, két kis magzat és hordozzák a világ megváltását. Hiszem, hogy magyar népünk és katolikus egyházunk jelenét és jövõjét ti édesanyák, nagymamák hordozzátok* Azok is, akik anyaságukat már^ másodízben valósítják meg, mint jó keresztény nagymamák* Adjon a jó Isten sok imádkozó és jóságos édesanyát és nagymamát.
Szentséges Atyánk, II.János-Pál pápa a napokban zárta be a jubileumi év szent kapuját. A hálaadó szentmise után egy, a világ keresztényeinek szóló levelet írt alá, melynek kezdõ szavai: "A harmadik évezred kezdetén ". Remélem, hogy ezt hamarosan olvashatjuk és kövessük is atyai buzdítását és iránymutatását. A bronzkapu bezáródott ugyan, de Jézus Szíve és Szûzanyánk Szivének a kapuja mindig tárva- nyitva áll. Járjuk a megszentelt hétköznapok útját Máriával, a hit erõs asszonyával együtt. Számára is egyre inkább a múltba merültek Jézus születésének szép emlékei és jöttek a názáreti élet hétköznapjai, ahol nem volt más csoda csak a szeretõ egymásrafigyelés, az ima, a munka, egymásért élés... És a Gyermek NÖVEKEDETT.. Mária pedig szívében õrizte az egyre régebben hallott szavakat és gyakran elgondolkozott fölöttük. Kedves édesanyák, hogy mindaz amit tesztek, imádság legyen! Így lesz életetek szüntelen imádság.
Tegnap is, ma is volt mit olvasnom, mert megkaptam kedves leveleiteket, melyeket Kalocsára írtatok. Igazán köszönöm, hogy így tartjátok a kapcsolatot. Leveleitek, lapjaitok arról tanúskodnak, hogy örültök annak, hogy létezik ez a Közösség és hogy hozzá tartozhattok. A jó Isten kegyelme kezdte el és virágoztatta fel az édesanyák imádkozó Közésségét. Alázattal kérjük erre az esztendõre is Urunk segítségét.
Most hadd reagáljak egy kicsit leveleitekre. Látom, mily sok családi feladatot ellátó nagymama van köztetek. Szinte mindig ti vagytok a szeretetnek és a hitnek az oszlopai családotokban, még akkor is ha ezt szeretteitek most még nem tudják fölfogni. Különös öröm, amikor fiatal édesanyák is csatlakoznak Közösségünkhöz, mint az az édesanya, aki a fõiskolán kitette imalapjainkat. Máshol imacsoport alakulásáról hallunk. De mindig vannak fájdalmas édesanyák is, akik gyermekeik, unokáik látszólagos hitehagyása miatt szenvednek vagy valamilyen súlyos megpróbáltatás érte õket. Az Úr adjon nekik erõs hitet, tántoríthatatlan reményt és bizonyosságot Isten nagy szeretetében.
Antalóczi Lajos atyáért fölajánlott imáitokat nagyon köszönöm. A jó Isten magához szólította õt 53 évesen.Nyugodjék békében!
A Kerekes Kegytárgy Nagykereskedés könyvecskét adott ki Szent Mónikáról beledolgozva a mi imalapunkat. Ez a mi megkérdezésünk nélkül történt. Napi imánk szövegét is több helyen megváltoztatta. Ez ne zavarjon meg bennünket. Továbbra is imádkozzuk úgy mint eddig. Bár az ima máshogy is érvényes, mégis ha egybecseng a szavunk, az is összefûz bennünket mint Közösséget. Leveleiteket továbbra is Kalocsára, Veronka nõvérünknek küldjétek.