design_element1 Szent Monika - Kereszteny edesanyak kozossege design_element3 design_element4 design_element5 design_element6

Szent Mónika

Keresztény édesanyák közössége | szentmonika@szentmonika.hu

2015 június

A Szent Mónika Közösség hírlevele
Kelt: Budapest, 2015. május 16.
Róna Gábor atya múlt héten kórházba került egy kis szív megerősítésre, pedig a gyöngyösi találkozónkról való
távolmaradása után kárpótlást ígért körlevelével. A sors másképpen döntött, de mégis tudnotok kell a hírekről,
tehát amennyire képességeim engedik, levelemben majd beszámolók azokról. Alább a gyöngyösi találkozónkra írt
levelét olvashatjátok. Bartalné Veronka

 

 

 

 

Nagy szeretettel köszöntelek Benneteket gyöngyösi Találkozótok alkalmából. Kérem számotokra, hogy a
Szentlélek bőségesen áradjon ki lelketekbe, hiszen olyan közel vagyunk már Pünkösd ünnepéhez. A mai
szentmisében is azt olvassuk, kicsit szabadon fejezve ki magamat mégis, úgy hiszem hűséggel az Úr Jézus
szavaihoz: Ne szomorkodjatok! Jobb nektek, hogy én most elmegyek Ahhoz, aki küldött engem. Kérni fogom
Atyámat, és Ő más Vigasztalót küld majd nektek, az Igazság Lelkét, Ő majd emlékezetekbe juttatja mindazt, amit
én mondottam nektek. Segíteni fog benneteket, hogy megtartsátok parancsaimat, így bőségesen hozhattok majd
örök életre szóló gyümölcsöt. A Szentlélek a születő Egyházra lángnyelvek formájában szállt alá, tegye lángolóvá
a ti szíveiteket is.
Szívesen lennék ma én is veletek, de még január végén elígérkeztem egy magyar-spanyol nyelvű esküvő
megtartására. Általában hozzám szoktak fordulni ilyen kéréssel. Ma egy magyar menyasszony és egy fiatal
venezuelai kötnek házasságot a mi templomunkban. Ezért ma itthon fogok szolgálni egy házasság létrejötténél,
egy új család megszületésénél. De szívem és gondolataim ott lesznek Veletek is, kedves Édesanyák. Kérem a jó
Istent, hogy ez a Találkozótok is szépen sikerüljön, és kegyelmekben gazdag legyen.
Csak egy gondolatot szeretnék én is a lelketekre kötni, amely a szentmisék olvasmányaiban ebben a húsvéti
időben oly gyakran visszatér. Az Úr Jézus mondta: Az szeret engem, aki megtartja parancsaimat. És
kihangsúlyozza, hogy az ő parancsa az, hogy szeressük egymást! Úgy, ahogy Ő szeretett bennünket! És hogy
szeretett ő bennünket? Úgy, hogy ÉLETÉT ADTA MIÉRETTÜNK. Tehát nekünk is életünket kell adnunk
egymásért.
Ebben Ti, drága Édesanyák, Ti követitek legszorosabban az Úr Jézust. Az Úr Jézus életét adta értünk,
nemcsak amikor meghalt értünk a kereszten, hanem élete egész folyamán. Ilyen a ti édesanyai hívatástok is:
életeteket adjátok nap mint nap, évek hosszú láncolata folyamán. Fölnevelitek gyermekeiteket, majd következik a
gondoskodás a kis unokákról. Érettük éltek, az érettük való aggódás, róluk való gondoskodás tölti ki életetek nagy
részét. Ne magunknak éljünk, hanem másoknak, másokat szolgálva szeretetből. „Senkinek sincs nagyobb szeretete,
mint annak, aki életét adja barátaiért.”
Az Úr Jézus megmosta tanítványai lábait... „Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az
vagyok. Ha tehát én az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. (...) Ha ezt
megértitek, s tetteitekben ehhez igazodtok, boldogok lesztek.” (János 13,13-17).
Hogy ezt megtehessük, elküldte nekünk a Szentlelket, aki bennünk él és folyamatosan segít bennünket
kegyelmeivel, hogy az Úr Jézus parancsát valóra tudjuk váltani. Hogy valóság legyen a mi éltünkben is, ami az első
keresztényeknek az ismertető jele volt: Nézzétek, mennyire szeretik egymást. Nem csak azokat, akik minket
szeretnek, hanem még inkább azokat, akik szeretetünket nem tudják viszonozni, a testileg, lelkileg szegényeket...
Az Úr Jézusnak a felebaráti szeretetről szóló és az utolsó vacsorán elhangzott tanítását szerettem volna
felidézni és azt, hogy kérjük a drága Szentlelket, adjon erőt nekünk, hogy ezt valóra tudjuk váltani életünkben.
Kívánom, hogy megtapasztaljátok az Ő vigasztalását.
Ezen a szép május 16-án szentmisémet, imáimat ajánlom föl értetek, kedves Édesanyák. Ne fáradjatok bele
tenni a jót!
Szívből köszöntelek Benneteket, és sok áldást kívánok erre az esztendőre is, szeretettel:
Gábor atya