Kedves jó szentmonikás édesanyák!
Újból nagy szeretettel köszöntelek Benneteket! Ez alkalommal pár gondolatot szeretnék fűzni Michelangelo gyönyörű Fájdalmas Szűzanya (Pietá) szobráról készült fényképhez, melyet Veronka édesanya-társatok akart elküldeni nektek. Valójában, sokkal inkább Ti, kedves édesanyák, tudnátok szólni arról, mennyit kell szenvednie egy édesanyának élete során. A Szűzanyában ott látlak mindannyiótokat fájdalmaitokkal, melyekről legtöbbször csak a jó Isten tud. Szenvedtek, mert szerettek. Sokat szenvedtek,mert nagyon szerettek.
A Szűzanya elfogadta és odaadta az ő szenvedését az Úr Jézusnak, aki egyesítette azt az Ő nagy, világmegváltó keresztáldozatával. Így lett Ő Társa szent Fiának a világ megváltása nagy művében. Igaz, hogy az ő szenvedése nem volt végtelen, mint szent Fiáé, de mégis a legnagyobb volt közülünk emberek közül. Csodáljuk meg az Úr Jézus nagy szeretetét és alázatát: nem egyedül akarta megvalósítani a Megváltást, hanem hagyott mindannyiónknak egy kis részt, kinek-kinek a maga részét, kinek többet, kinek kevesebbet, hogy mi is részt vehessünk vele együtt a világ megváltásában. Ezt úgy tehetjük meg, hogy felajánljuk szenvedéseinket az Úr Jézusnak, egyesítjük az Ő nagy, a világ megváltásáért vállalt nagy szenvedésével. Szent Pál apostol ezt így fejezte ki: "Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak a javára." (Kolosszei levél 1,24)
Ez az út. A cél: eljutni a mennyei Atyához! "Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik." (Korintusiaknak írt 1. levél 2,9)
Eljutni, szeretteinkkel és minél több embertestvérünkkel a mennyei Atyához, és Vele maradni örökre!!! "Eljutni nyugalmának a helyére" (94. zsoltár). Ebben részesítsen mindannyiónkat a jóságos Isten!
Szívből köszöntelek Benneteket, és sok áldást kívánok erre az esztendőre is, szeretettel:
Gábor atya
Kelt: Budapest, 2015. január 21.
