Kelt: Budapest, 2014. szeptember 15.

Kedves jó szentmonikás édesanyák!

Szeretettel köszöntünk Benneteket. Sokfelé vagytok az országban, de egy szívvel egy lélekkel imádkoztok gyermekeitek, családjaitok földi boldogságáért és örök üdvösségéért. Láttam képeken, mily sokan jöttetek össze Budapesten, a Bosnyák-téri Páduai Szent Antal templomban. Köszönöm nektek és örülök, hogy újból kifejeztétek Bartalné Veronika édesanyatársatok iránti szereteteteket és  bizalmatokat.
A mai alkalommal, a Fájdalmas Szűzanya emléknapján, nem is írhatnék másról, mint arról a mérhetetlen fájdalomról, amely oly sok édesanyatársatokat elönti a közel keleti országokban (Irak, Szíria), ahol kimondhatatlan kegyetlenséggel a szülők szemeláttára ölik meg gyermekeiket, de a felnőtteket is, ha kitartanak keresztény hitükben.
Régen Heródes király művelt ilyet, de az csekélység volt ahhoz viszonyítva, ami ezekben a napokban történik. Nem hiába mondja a Szentatya, hogy napjainkban sokkal több  vértanúja van az Egyháznak, mint volt a kereszténység első évszázadaiban. Ezek a kis ártatlanok, és a felnőttek, akik inkább vállalják a halált, minthogy megtagadják hitüket, Krisztusért halnak meg, a legnagyobb áldozatot hozzák hitükért, ők vértanúk és szentek. De óriási a felelősségünk nekünk többi népeknek, hogy - a Szentatya szavaival élve-, hogyan tudjuk feltartóztatni a jogtalan támadókat. Hogyan tudunk segítséget nyújtani üldözött keresztény testvéreinknek? Mindenek előtt imádsággal, napi munkáink, áldozataink imádságos felajánlásával. Kétségkívül adományok gyűjtésére is kellene, hogy sor kerüljön, hogy segíteni tudjuk a hazájukból menekülni kényszerült és földönfutókká tett testvéreinket.
A másik nagy imaszándék: a közeljövőben jön össze a Szentatyának a világegyházat képviselő tanácsadó testülete, a Püspöki Szinódus, mely október 4 és 19 között fogja tartani gyűléseit Rómában. Igen fontos kérdésekről fognak ott tárgyalni a család a mai világban témakörben. A világ (értve itt az Istennel ellentétes erőket) sohasem támadta annyira a család intézményét mint épp napjainkban. Nem ritkán adódnak olyan helyzetek is, amelyekbe emberi gyarlóságunk folytán kerültek emberek, az a kérdés, hogyan gyakorolhatja az irgalmasságot irántuk az Egyház anélkül, hogy feladná az igazságot, amit az Úr Jézustól kapott a családra vonatkozólag. Imádkozni kell Egyházunk egységéért is, mert működnek olyan erők is, amik a hagyományhoz való hűséget hangoztatva még a Szentatyát sem átallanak alattomosan támadni. Legyünk mi mindig hűségesek a Szentatyához, és imádkozzunk érte, hiszen ő minden alkalommal ezt kéri tőlünk. Imádkozzunk buzgón, hogy a Szentlélek vezesse a Szinódusra egybegyűlt atyákat, és a Szentatyát, akinek a végső döntéseket kell majd meghoznia.
Ma, szeptember 15-én, a Fájdalmas Szűzanyára tekintünk, amint ott állt a kereszt tövében. Szent Fiára való tekintettel sok nagy kiváltságban részesült, de Szent Fia nem mentesítette Őt a szenvedéstől. Ti is, drága édesanyák, hányszor szenvedtek a kor, testi betegségekből kifolyólag, gyakran lelkileg is. Miért engedi meg ezt a Jó Isten? Mert a szenvedésnek nagy fontossága van az életünkben. Ki gondolná közülünk, hogy abban hogy szenvedhetünk, irántunk való nagy tiszteletét fejezik ki a jó Isten. Nagy megtiszteltetés ez az emberi személy iránt. Az Úr Jézus úgy akarta, hogy az ő szenvedésével a megváltás műve még ne fejeződjék be. Nekünk is, mindannyiónknak hagyott egy kis részt az emberiség megváltásának nagy művéből, és ez az én szenvedésem, a te szenvedésed... Ezt így fejezi ki Szent Péter apostol (így olvassuk a mai szentmisében) "Örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben, hogy dicsősége megnyilvánulása napján majd ujjongva örülhessetek." (1 Péter 4,13) És Pál apostol is hasonlóképen: "Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik (!), testének, az egyháznak a javára." (Kol. 1,24) Örüljünk a szenvedések közepette, mert általuk, az én szenvedésem által is kiegészíthetem ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből az Egyháznak a javára! Így van értelme a szenvedésnek! Ezért érdemes szenvedni! Milyen fájdalmas látni azokat, akik szenvednek nagyon, de nem tudják miért... Szegénykék, ők a legszánalomraméltóbbak. Próbáljuk ővelük is megértetni egy kicsit, milyen nagy dolog szenvedni, ha megtanuljuk egyesíteni szenvedéseinket az Úr Jézus szenvedéseivel! Mindjárt nagy békesség fogja elönteni a lelküket. Ez a legnagyobb és legszebb vigasztalás, és igaz!!!
Drága jó édesanyák, tartsatok ki szépen mindennapi imátokban! De még szebb, ha feltekintetek Rá, az Úr Jézusra, és tekintetek egybeforr az övével... Megpróbáltátok már? Egy jó ember tekintetéből mennyi erőt, bátorítást, örömet tudunk meríteni! Mennyivel inkább az Úr Jézus tekintetéből! A Szeretetláng Lelki naplóban olvassuk, hogy az Úr Jézus egy imát tanított meg egy magyar édesanyának, Erzsébet néninek, és ennek az egyik sora így szól: "A mi szemünk (Jézusé és az övé) egymásba nézzen és (tekintetünk) összeforrjon". Tekintsetek föl rá, és belőle   sok-sok erőt és vigasztalást fogtok kapni!
Szeretettel köszönt Benneteket:
Gábor atya