Kelt: Budapest, 2014. január 16.
Kedves jó szentmónikás édesanyák!
Szeretettel köszöntelek Benneteket! Mi jobbat mondhatnék, kívánhatnék nektek, mint amit az újévi szentmise első olvasmányában hallhattunk, csak éppen többes számban mondva: „Áldjon meg és oltalmazzon meg benneteket az Úr! Ragyogtassa rátok arcát az Úr, legyen jóságos hozzátok, és szerezzen nektek üdvösséget!” Ezt az áldást, isteni oltalmat kívánom, és azt, hogy ahogyan ti ráragyogtok gyermekeitekre, unokáitokra, úgy ragyogtassa rátok is arcát a jóságos Isten! Hogy mindannyian azon az úton járjunk, amely bennünket a Mennyei Atyához vezet.
Új évet kezdtünk. Minden év fontos, de ez az év különösen is az mindannyiónk, magyar népünk, gyermekeink és nemzetünk jövője számára. Ebben az évben fognak bennünket megkérdezni, mit tartunk jónak, mit választunk magyar népünk számára. Ez az elszalaszthatatlan lehetőség minden negyedik évben adatik meg számunkra. Rajtunk, a mi felelősségteljes döntésünkön múlik milyen lesz ez a jövő. Semmiképpen sem szabad közömböseknek maradnunk. Szentséges Atyánk, Ferenc pápa mondja, hogy a politika jó értelemben a közjó szolgálatát jelenti, és mint olyan a szeretet gyakorlásának egyik legfontosabb formája. Most lesz alkalmunk ezt a szent kötelességünket gyakorolni.
Miért mondom ezt nektek? Egy alkalommal az Úr Jézus tanítványai látván Jézust imába merülni, kérték, tanítsa meg őket is imádkozni. Ő azt mondta nekik: „Ti így imádkozzatok”, és akkor elmondta a Miatyánkot. (Mt 6,9-15). Ennek az imának egyik kérése így szól: „Jöjjön el a te országod!”. Ez az ország nem olyan, mint a többi földi ország. Maga az Úr Jézus mondta Pilátus előtt: „az én országom nem ebből a világból való” (Jn 18,36) AZ ORSZÁG, amelynek az eljöttéért imádkoznunk kell nem más, mint A MENNYEI ATYA SZERETŐ URALKODÁSA AZ EMBEREK SZÍVÉBEN, AKIK AZT BEFOGADJÁK. Mi azt befogadtuk, amikor megkereszteltek minket. Akkor a mi jó szüleink mondták ki helyettünk a nagy IGEN-t Istennek! Azóta pedig tudatunkra ébredve azt hányszor megújítottuk!
Drága testvéreim, ez az Isten országa nem csupán a mennyországot jelenti, mint sokan gondolják. Az bizonyos, hogy ott valósul meg a maga teljességében. Sokkal inkább azt kérjük a miatyánk fohászában, hogy Isten szerető uralma valósuljon meg bennünk és minél több embertestvérünk szívében MÁR ITT A FÖLDÖN! A FÖLDI ISTEN ORSZÁGA MEGVALÓSULÁSÁÉRT IMÁDKOZUNK, hogy az eljöjjön bennünk, gyermekeink, unokáink lelkében! Ezért fáradoztok, ezért imádkoztok, ezért nevelitek gondosan őket, gondoskodtok vallásos nevelésükről, hogy eljöjjön az ő szívükbe is az Isten országa. Ezért nem lehet közömbös számunkra, hogy kiknek a kezébe helyezzük hazánk sorsának az irányítását. Néznünk kell, melyik kedvez jobban annak, hogy méltó módon tudjunk Isten gyermekeiként élni. Legyetek ennek apostolai környezetetekben!
A másik igen fontos szándék, amelyért imádkoznunk kell ebben az új esztendőben, amelyre a Szentatya is nagyon kéri imánkat: az a rendkívüli SZINODUS, amelyet a Szentatya, Ferenc pápa hívott össze ez év egyik utolsó hónapjára Rómába. Témája a CSALÁD lesz, és annak problémái napjainkban. Nagyon sok támadás, össztűz éri a családot, és ezekre akar méltó és igazi választ adni Anyaszentegyházunk. Imádkozzunk sikeréért!
Szeretettel köszöntelek Benneteket!
Gábor atya