design_element1 Szent Monika - Kereszteny edesanyak kozossege design_element3 design_element4 design_element5 design_element6

Szent Mónika

Keresztény édesanyák közössége | szentmonika@szentmonika.hu

2009.szeptember

Kedves Édesanyák!

A nők egész lénye, testi-lelki alkatát a Teremtő az anyaságra állította be. Ez az ő sajátos, a Teremtőtől kapott hivatásuk. Ezt az édesanyai hivatást különböző formában lehet megvalósítani, lásd Kalkuttai Teréz anyát. A  legtöbbjük mégis a házasságon belül valósíthatja meg hivatását. Gyermekeket szülnek, nevelnek a földi és az örök haza számára. Eddig legtöbb édesanya magányosan harcolta meg édesanyai életét. Sokszor nem értékelték, nem becsülték meg áldozatos életüket.

            Egyszer csak megjelenik egy Közösség, amely elismeri és kiemeli az édesanyai hivatás nagyságát, és nyújt egy Közösséget, amelyben fölismerik, hogy hiszen közösek a céljaik, közösek a nehézségeik, egy azonos a hivatásuk: férjeik, gyermekeik, unokáik révbe vezetése, elvezetése a végső boldog együttlétbe Istennél. A Szent Mónika Közösség valahogy az édesanyák egy igen mély igényére tapintott rá és ad rá választ. Ezért nem is kellett nagyon propagálni. Maguk az édesanyák adták azt tovább, így terjedt el rohamosan szerte az országban és azon túl is. A kazincbarcikai emléklapon állt ilyen egyszerűen a kérdés és a válasz:

MIT TEHETÜNK MI ÉDESANYÁK, HOGY GYERMEKEINK NE VESZÍTSÉK EL HITÜKET? "SZÜNTELENÜL KELL IMÁDKOZNI, ÉS NEM SZABAD BELEFÁRADNI" ( Lk 18,1 ) 

Ezt teszik az édesanyák, és megtapasztalják a közös ima örömét és áldásait.

           

            A KÖZÖS IMA EREJE.   Az alázatos, bizalommal telt és állhatatos kérő imának igen nagy erőt tulajdonít maga az Úr Jézus: "Bármit kértek Atyámtól az én nevemben, megadja nektek...".  Mennyivel hatalmasabb az ereje, ha sokan imádkozzák, és  fontos és szent szándékokra!  Mégha nem is egy helyen és egyszerre történik az imádkozás, mégis egy nagy közös ima ez, amely felhatol az égig. 

            Öröm forrása, hogy egy nagy közösséget képeznek, és éppen abban, hogy édesanyák, illetve mint akik erre a hivatásra készülnek!

            De vannak alkalmak is, amikor találkoznak, ugyanaz a hit, a remény, a szeretet, hivatástudat mindannyiójukban. Ekkor együtt imádkoznak, vesznek részt a szentmisén, élik meg, hogy az Egyházba tartoznak, amely számukra is az élet, a kegyelem és az erő forrása. 

            Itt kell megemlítenünk, mily hálásak az édesanyák, hogy az évenkénti  két nagy Találkozón (egyik Országos, a másik Regionális)  mindig egy püspök úr tartja a szentmisét tisztelegve az édesanyai méltóság és hivatás előtt, és ad fontos lelki útravalót az édesanyáknak.  A szentmiseáldozaton való részvételből, a testvéri együttlétből sok erőt és kegyelmet merítenek, és visznek haza csoportjaikba. 

            Csupán egy kép, amely Spanyolországra inkább jellemző mint hazánkra... Képzeljük el, ahogy sokan viszik egy szentnek a szobrát. Mindig akadnak, akik elfáradtak, pihentetnek, de tudják, hogy a többiek viszik a szobrot, és a menet halad... Az édesanyákra alkalmazva, ha egy édesanya bele is fáradna az imádkozásba, tudja, hogy amint ő imádkozott mások gyermekeiért, úgy most vannak mások, akik imádkoznak az ő gyermekeiért is. 

            Nagy előnye a Szent Mónika Közösségnek, hogy nem tartalmaz kötelezettségeket azon kívül, hogy naponta elimádkozza minden édesanya, amikor épp időt tud rá szakítani, a Közösség imáját, és hetente egyszer megteszi ugyanazt a templomban az Oltáriszentség előtt. Nincs ellenőrzött tagság, az égben tartják őket nyilván. Nincs semmilyen befizetési kötelezettség. Nincsenek alkalmazottak, mégis minden szépen megy. Folytonosan új hajtásokkal gazdagodik, és mindenütt megtalálható az öröm, a Szentlélek működésének a jele. Már több országban jelen van. Mindezért hála és dicsőítés a végtelenül nagy és jóságos Istennek!

            CÉLOK: -  Segíteni ezzel a nagy imával minden édesanyát hivatásának teljesítésében.

                         -  Imádkozni minden édesanya gyermekei hitéért, azon édesanyák helyett is, akik ezt nem tudják megtenni,  mert, sokszor saját hibájukon kívül, nem tanultak meg imádkozni.

                         -  Mindaz, ami lelkileg erősíti az édesanyákat, kihat családjaik testi-lelki jólétére és övéi örök üdvösségére. 

                         -  Épp édesanyaságukon keresztül jutnak mélyebb kapcsolatba az Egyházzal.

                         -   Nem ró különös terhet rájuk.