Drága jó szentmonikás édesanyák! Budapest, 2009. január 20.
Szeretettel kívánok Nektek áldott esztendőt. Bármily idők is várnak ránk, ti a hitet, a bizalmat, a segítő jóságot sugározzátok családjaitokra, környezetetekre. Hiszen mi közel élünk a forráshoz, az Úr Jézus Szentséges Szívéhez. – Most pedig szeretném megosztani Veletek a gondolatokat, melyeket a Bíboros úr homiliájában hallhattunk a Szent István bazilikában, a Szent Család ünnepén.
„Jézus megszületik, és egyben megszületik a Szent Család is, mely a családok példaképe lesz minden időkre. Ez az első közösség, amely Jézus körül kialakul. A Szent Családnak nem csak karácsony éjszakáján van szerepe, hanem azokban az évtizedekben is, amíg Jézus nevelkedik, amíg készül nyilvános működésére. A mai evangélium is azzal végződik, hogy visszamentek Názáretbe, és onnantól kezdve a gyermek növekedett és erősödött, eltelt bölcsességgel és Isten kedvét lelte benne.
Milyen is lehetett a Szent Család élete? Azt a környezet, a táj ismeretéből és a Szentírásnak egy-egy utalásából ismerhetjük meg. Nem voltak ott nagy közéleti események. Ebben a majdnem idilli csöndben élt a Szent Család. Csöndes élet volt ez, amelyben alkalom volt az elmélyedésre is, az Istenre gondolásra, az imádságra. Ha követni akarjuk a názáreti Szent Családnak az életét, akkor nekünk is helyet kell teremteni az életünkben a csönd számára. Odafigyelni csendben a másikra, ahogy József és Mária figyeltek a kis Jézusra, és benne magára az Istenre. A Szűzanyáról feljegyzi az evangélium: ”Mária csodálkozott, emlékezetébe véste szavaikat (t.i.a pásztorokét), és szívében gyakran elgondolkozott rajtuk” - Tanuljuk meg tőlük szeretni a csöndet.
A másik, a szeretetteljes családi nevelés. Jézus egy szerető családban nevelkedett fel. Ez pótolhatatlan. Foglalkozunk eleget gyermekeinkkel, unokáinkkal? A legfontosabb ajándék számukra a szerető családi környezet.
A názáreti család életének lényeges eleme volt a munka is. József, mellette Jézus, és a Szűzanya, dolgoznak A munkának van méltósága, szépsége, ha az értelmes és értékes célra irányul. Jézus megszentelte a munkát. „Tegyetek mindent Urunk Jézus nevében, -buzdít minket is az Apostol- így adjatok hálát általa Istennek az Atyának!” (Kol 3,17). Otthoni munkáinkat is szeretetből végezzük, és ajánljuk fel az Úr Jézus által a mennyei Atyának! Ha ezekben próbáljuk követni a Szent Családot, akkor a mi családjaikban is megteremtődik az az imádságos, szeretetteljes légkör, amelyben az Úr Jézus nevelkedett.
A Bíboros úr tanítása után szabadjon most idéznem egy magyar édesanyának, Erzsébet asszonynak a Lelkinaplójából. Bizonyára tudjátok, hogy ő kapta meg elsőként a Szűzanyától a Szeretetláng nagy ajándékát. Olvassuk el naplójának 1964. január 17.-i feljegyzését: „Ma az Úr Jézus a názáreti hajlékról kezdett beszélni, mely a Család kedves, meleg fészke volt: „Tudod, ott készítettem elő lelkemet Én is a nagy áldozatra, a szenvedésekre, melyeket értetek vállaltam. A családi szentélyből kell elindulnotok az életre, az élet nehéz küzdelmeire. Ennek összetartó melege az, melynél újra felmelegednek a lelkek, önmagukra találnak és újra Istenhez térnek. – Kell, hogy ti, édesanyák, szívetek megértő melegét kiárasszátok még a családok elválása után is. Nagy felelősség ez, mely reátok hárul. Nehogy azt higgyétek, ha a gyermek megnő, szülőre nincs szüksége. Anyám is követett engem szeretetével, áldozataival és imáival mindenüvé. Ezt kell tennetek nektek is, és Én megáldom törekvésteket.
Édesanyám közbenjáró nagy hatalma az, mellyel kieszközölte Tőlem a családok részére ezt a nagy kegyelmi áradatot, melyet most készül a Földre árasztani. Ahogy Ő mondta: Ilyen még nem volt, mióta az Ige Testté lett. – A baj gyökerére teszi anyai jóságának gyógyító erejét, melyet nem nyilvános csodának szánt. Ő azt akarja, hogy minden család kegyhely legyen, egy csodás hely, hol veletek összefogva teszi csodáit a lelkek mélyén. Szívről szívre járva, kezetekbe adja Szívének Szeretetlángját, mely a családokban uralkodni akaró Sátánt a ti áldozatos imáitok által megvakítja.
A Szűzanya is szólt még néhány szót: Kislányom! Általad kívánom nyilvánosságra hozni anyai Szívem határtalan szeretetből fakadó aggodalmát a veszély miatt, mely a családi szentélyek széthullása folytán fenyegeti az egész világot. Veletek összefogva akarom a világot megmenteni.”
Drága jó Édesanyák, az Úr Jézus és a Szűzanya áldjanak meg Benneteket! Szeretettel,