Kedves jó szentmonikás Édesanyák! Anyák napján szép szokás megköszönteni a kedves édesanyákat, ezt szeretném tenni most én is veletek. Megköszönni sok fáradozástokat, imáitokat, aggódásaitokat, amelyekkel családjaitok tagjait, embertársaitok életét kíséritek, segítitek. Fogadjátok szívből jövő hálánkat, szeretetünket! Imádkozunk azért, hogy mondhassátok egykor a mennyei Atyának az Úr Jézus szavaival: „Én megdicsőítettelek a földön: a feladatot, amelynek elvégzését rám bíztad, elvégeztem. Most te is dicsőíts meg, Atyám, magadnál”. És hogy együtt lehessünk valamennyien tenálad, mennyei Atyánk! Most pedig forduljunk égi Édesanyánk felé, akinek a Szívét a haldokló Úr Jézus e szavakkal nyitotta meg: „Asszony, íme a te fiad!”, és e pár szóval mindannyiónkat az ő anyai szeretetére, gondoskodására bízott. Legszebb Mária-énekünk 2. versszaka így hangzik: „Ó Atya Istennek kedves szép leánya, Krisztus Jézus anyja, Szentlélek mátkája, Magyarországról, édes Hazánkról, ne feledkezzél el szegény magyarokról.” Hiszem, hogy így ajánljuk ma esedezve édes Hazánkat, és benne magunkat, családjainkat, az Ő édesanyai oltalmába. Milyen bensőséges lehetett a Szűzanya kapcsolata a Mennyei Atyával! Mily mélységes alázat a Szűzanya részéről, amely nagy-nagy szeretettel egyesült. Hiszen a Mennyei Atya egyszülött Fia, akit Ő oly nagyon szeret (Márk 12,6), egyben a Szűzanya gyermeke is. A Szűzanya szemlélte hitével a Mennyei Atyát az ő Jézusában. („Aki engem látott, az Atyát is látta”. János 14,9) Soha nem volt senki, aki annyira megértette volna a Mennyei Atya végtelen szeretetét –az Úr Jézus után- mint a Szűzanya: amit oly szépen fejezett ki Szent János, a „szeretett tanítvány”, evangéliumában: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda….”(János 3,16), hogy az ő érdemeiért és vezetésével haza találjunk az atyai házba…Talán most kezdünk igazából tudatára ébredni annak, mennyire a Mennyei atya irgalmas szíve a „kigondolója” annak az „őbenne előre meghatározott jóságos tervnek”, hogy mi Isten gyermekei lehessünk és örökölhessük az ő isteni életét és Országát. Miért írom ezt, drága jó édesanyák? Mert nagyon szeretném, ha mindannyiónkban lobogna egy nagy szeretet és bizalom a Mennyei Atya iránt! Hogy ebben is hasonlókká váljunk a Szűzanyához! Hogy minden reggel szívünk első gondolata valóban az övé legyen. Ahogy ajánlani szoktam a gyóntatószékben is, hogy amikor fölébredünk, üljünk egy darabig az ágyunk szélén, és bensőséges meghitt imában forduljunk a Mennyei Atyához, az Úr Jézushoz, a Szentlélekhez, a Szűzanyához, őrangyalunkhoz. Olyan jól lehet ilyenkor imádkozni! Később már nem olyan könnyű időt találni rá. Minden a mennyei Atya szeretetéből indult ki, és minden oda vezet vissza. A mennyei Atya Szívében égő nagy szeretet lángol Szent Fia Szívében is, és ugyan úgy lángol a Szűzanya Szeplőtelen Szívében is. Ő azt akarja, -a legteljesebb egységben a legszentebb Szentháromság akaratával-, hogy ez az isteni szeretettűz lángoljon minden egyes gyermekének a szívében is. Ezt a Lángot adta át a Szűzanya elsőként egy magyar édesanyának, Erzsébet asszonynak. Ez az az eszköz, amellyel a Szűzanya meg akar menteni bennünket, Szeplőtelen Szívének a Szeretetlángjával! Befejezésül nagyon szeretnék kérni valamit tőletek: Bárcsak az egész Ország, és az élén ti, drága édesanyák, együtt imádkoznánk minden este 7 órakor a rózsafűzért a Magyar Katolikus Rádió vezetésével! Legyetek ennek buzgó apostolai! Várjuk visszajelzéseiteket! Nagy szeretettel köszöntelek Benneteket!

Budapest, 2006 május 4-én