Kedves jó Édesanyák!
Utazásom előtti utolsó órákban szeretettel köszöntelek benneteket.
Hála legyen a jó Istennek szép, imádságos együttlétünkért a budapesti üllői-úti Örökimádó templomban. És egyben hála legyen nektek is, hogy eljöttetek, vagy lélekben velünk voltatok és velünk együtt imádkoztatok. Felejthetelen ajándékként vittük magunkkal a szép tanuságtételeket, megcsodálva hogyan működik a jó Isten kegyelme a Ti és családjaitok életében. Az Úr Jézus az oltár magasáról bizton meghallgatta minden buzgó kéréseteket.
Remélem, hogy augusztus 28-án újból találkozhatunk Kiskunhalason.
Hálás szívvel megköszönöm kedves jó Édesanyák, áldozatos adományaitokat, melyekkel lehetővé tettétek missziós utamat. Alázattal kérem imáitokat utam kegyelmi sikeréért. Isten segítségével 30-án érkezem vissza.
Én is szeretettel emlékezem meg rólatok imáimban.
Budapest, 1999.julius 8-án.