JÉZUS! MÁRIA! Hódmezõvásárhely, 1998 július 8-án
Kedves jó Édesanyák!
Szeretettel köszöntelek Bennetek ebbõl a városból, ahova azért jöttem, hogy elvégezzem lelkigyakorlataimat. Hozom magamban sok kedves találkozó emlékét. Itt végre nyugalomra találok, hogy megírhassam levelem Nektek, kedves Édesanyák.
Mindenek elõtt köszönet és hála Nektek azért, hogy hûségesen végzitek napi imátokat, amely most már oly sok édesanya szívébõl száll fel a jó Isten színe elé. Hiszem, hogy a Ti imáitoknak is része volt abban, hogy Isten kegyelmébõl jobb napokat remélhetünk édes Hazánk számára. Most hálás szívvel még kitartóbban kell imádkozni! Hazánk új vezetésének nagyon sok imasegítségre van szüksége, hogy a jó szándékokat tettekre is tudja váltani.
Most pedig szeretnék beszámolni az elmúlt hónap eseményeirõl. Mert bizony van beszámolnivaló!
Június hónapja valóban rendkívül gazdag volt szép találkozókban. Ezt a sorozatot EGER nyitja meg. Június 1-én Egerben volt a lelkiségi mozgalmak közös szép pünkösd ünneplése. Pünkösdhétfõn a mélységesen szép koncelebrált szentmise után a kedves ottani szentmonikás édesanyák társaságának örülhettem. Huszonkét édesanyának a nevét és címét kaptam meg, akik szépen összetartanak, havonta találkoznak. Eger városa mindig lenyûgözõen szép!
A következõ szép találkozónk TÖRÖKBÁLINTon volt, egy keddi napon, június 9-én. Ez voltaképen Szeretetláng imatalálkozó volt, amelyre meghívtuk a pesti, pestkörnyéki és kalocsai édesanyákat. Szép számmal voltunk, a központi esemény mint mindig a legszentebb áldozat volt. De örömmel hallgattuk kedves vendégünk, egy mexikói édesanya tanúságtételét, aki hazájában a Keresztény Édesanyák Szeretetláng Közösségének és a Szeretetláng Mozgalomnak buzgó apostola. - Különben a Szeretetláng ügyében még nem kaptunk választ a püspök atyától. Legyünk türelemmel és imádkozzunk úgy a püspök atyáért, mint azért, aki az õ megbízásából a Lelkinaplót vizsgálja. Augusztusban szándékozom fölkeresni a püspök atyát. Augusztus 12-én lesz egy éve, hogy elvittem neki a Sz. L. lelkinapló kéziratának fénymásolt példányait.
Még annak a hétnek a végén UNGVÁRra érkeztem az ottani jezsuita plébános atya kérésére, hogy legyek segítségére Ûrnapja megünneplésében. Két estén át beszélhettem az ottani kedves édesanyáknak a mi Közösségünkrõl. Érdeklõdve, sõt többen láthatóan lelkesen hallgatták. Mindenki kapott az imalapból. Egy édesanya vállalta a levelezést. Volt három lelkes munkácsi édesanya is, akik bizonyára elvitték az õ városukba is a Közösségünk hírét. Várjuk leveleiket!
Hazajövet megszakítottam utazásomat NYÍREGYHÁZÁn. De 9 órakor már vagy 80 édesanya várt a szentmisére a Szent Antal plébánia kápolnájában. A szentmise keretében köszönthettem a kedves édesanyákat és a homiliában szólhattam hozzájuk. A végén volt még egy kis negyed óra: és jöttek az édesanyák, válthattunk pár szeretõ szót, egy biztató kézfogás, egy mosoly. Köszönöm Makar Istvánná Ilonka néni buzgóságát, aki összetartja az ottani édesanyákat.
KALOCSAi tartózkodásom Jézus Szíve ünnepe alkalmából igen rövid volt, és az alatt is másra kellett koncentrálnom, mégis találkozhattam egy-két édesanyával.
Az utolsó csodálatos találkozás SOPRONban volt, június 27-én. Köszönjük az ottani kedves édesanyáknak, hogy oly nagy szeretettel fogadtak bennünket. Többesszámban írom, mert gondolok arra a harminc édesanyára, akik busszal jöttek Kalocsáról és az Árva néni vezette miskolci édesanyákra. Egy édesanya Szombathelyrõl jött, egy másik Budapestről. A szombat délutáni szentmise alatt megtelt az egykori jezsuita templom édesanyákkal.
Újból a szentmise ünneplése állt találkozásunk középpontjában. A szentáldozás után közösen elimádkoztuk a napi imát, majd megköszöntem Bindes Ferenc plébános atyának, aki kedvesen házigazdám is volt, hogy idestova négy éve már oly nagy gonddal és szeretettel fogadja be, segíti és lelkileg táplálja kiváló oktatásával a soproni szent-monikás édesanyákat. Köszönünk oly sok jóságot vezetõjüknek Erzsike doktornõnek, lelkes munkatársainak és valamennyi ottani édesanyának jóságukat. Köszönjük kedves Katikának, hogy olyan szépen és szakértelemmel bemutatta nekünk Sopron városát!
De ami még megindítóbb volt szombat délután, Erzsike beszámolója. Ebbõl megtudtuk, hogy a soproni édesanyák lelki adoptálással már legalább 300 kis magzatnak az életét mentették meg! Ez pedig igen nagy dolog: minden egyes adoptálás azt jelenti, hogy az örökbefogadó anyukák kilenc hónapon át naponta buzgón imádkoznak és áldozatot hoznak azért a kis magzatért. Csak az Úr Jézus szavait lehet ismételni: "Amit egynek a legkisebbek közül tettetek, azt velem tettétek!"
Számomra gondviselésszerû volt a soproni találkozó más szempontból is. Már régóta ott volt Miskolcon az asztalomon egy írás, amelyet egy édesanya küldött nekem ezzel a felirattal: " A gyermekek fogják megmenteni a világot ". Egy olasz kapucinus atya, Fatimából véve az inspirációt és Pio atya ismételt kérésére megalapította 1974-ben a " Fehér Hadsereget ". Tudjuk, hogy a Szûzanya azt kérte Fatimában minden egyes jelenése alkalmából a három kis pásztor gyermektõl, hogy " Imádkozzátok minden nap a rózsafûzért! " De hogyan tudnánk megszerettetni a gyermekekkel a rózsafûzér- imádkozást? Hiszen, valljuk meg, nekünk sem könnyû... És íme, Sopronban Marika édesanya, mutatott nekem, /sõt kaptam is ajándékba!/ 1-tizedes rózsafûzéreket. Hát itt van a gyakorlati megoldás! Egy gyermek, és ez alatt egy 3 évestõl kezdve fölfelé korú gyermeket értek, szívesen elmond anyukával vagy nagymamával egytizedet a rózsafûzérbõl! Pláne ha anyuka azt is mondja, hogy ezt a jó Szûzanya kéri tõle: hogy segítse Õt megmenteni a világot, hogy eljöjjön a béke az emberek közé, hogy a bûnösök Istenhez megtérjenek. Hogy õ legjobban a gyermekekre számít, mert a gyermekek megértik őt! És lehet, hogy az a kis gyermek nem is elégszik meg egy tizeddel, és meg lehet egyszer kétszer is ismételni, ha õ nagyon kéri. És íme odasegítettük őt, hogy megszeresse a rózsafûzér imádkozást!
Nem szeretnék most Marika vállára egy nagy terhet rakni, talán elárulhatom a nevét: Imrik Zoltánné, 9400 Sopron, Erzsébet u.7. Elárulom, hogy ezek a kis rózsafûzérek Ausztriából jönnek, onnan lehet beszerezni õket. Ára 50 Forint, ami messze nem felel meg a valós értékének. /Magyarországon ez másfél gombóc fagylaltnak az ára./+póstaköltség. Én még nem konzultáltam meg Marikával, de úgy gondolom, hogy ha valakit ez érdekel, kérdezze meg tõle levélben /ne felejtsen el megcímzett és felbélyegzett válaszborítékot csatolni leveléhez/, hogy mennyit szeretne /gondolom, legalább ötöt, hogy ne aprózzuk el a munkáját./ Gondolom, jó lenne a küldemény árát elõre beküldeni, mert jól tudjuk, hogy gyarlóak és feledékenyek vagyunk, és semmiképen sem szabadna megtörténni, hogy õt anyagi kár érje! Ugye, megértenek engem!
Köszönjük még, kedves soproni édesanyák, azt az emlékfüzetet, amelyben oly megindító tanúságtételeket olvashattunk!
Most pedig , nézzünk egy kicsit elõre: Nagy szeretettel hívunk Benneteket KALOCSÁN tartandó Találkozónkra! Augusztus 27-én, Szent Mónika napján, 14 órákor, a jezsuita atyák templomában. Aki nem tud eljönni, lélekben, imádkozva legyen velünk! Fogjunk össze, drága édesanyák, mentsük meg Hazánkat, jövõnket, a gyermekeket!
Egy hónapra rá, szeptember 26-án /mivel a szombat délután megfelelõbbnek látszik mint a vasárnap/ MISKOLCon szeretnénk találkozni az észak- és keletmagyarországi édesanyákkal. 14 órakor az Avas nevû városrészben levõ jezsuita templomban, Fényi Gyula tér 4. /A vasútállomásról elérhetõ a 31-es busszal/
Szeretettel köszönt Benneteket