design_element1 Szent Monika - Kereszteny edesanyak kozossege design_element3 design_element4 design_element5 design_element6

Szent Mónika

Keresztény édesanyák közössége | szentmonika@szentmonika.hu

2000.szeptember

- Hódmezõvásárhely, 2000. szeptember 19-én


Kedves Szentmonikás Édesanyák!


Köszönjük kedves leveleiteket, melyeket magam is elolvastam. Bennük bizalommal tárjátok fel szíveteket, mondjátok el örömeiteket, gondjaitokat, keresztjeiteket, így könnyebb hordozni azokat, mert tudjuk, hogy vannak szeretõ testvérek, akik imáikkal segítenek.

Én is gyakran gondolok Rátok, de azért még tehetnék többet. Az én legfontosabb feladatom az, hogy az ég felé emeljem imáimban és fóleg a szentmiseáldozat bemutatásakor a ti szándékaitokat, kéréseiteket. Ti vagytok, kedves édesanyák, azok, akiknek a kezébe tette és a szívére bízta a jó Isten magyar népünk kis bimbóit, hajtásait.

Örülök, hogy oly szép számban eljöttetek az Örökimádás templomában tartott Találkozónkra. Bárcsak mindannyiótokkal tudtam volna legalább pár szót beszélgetni! Legközelebb igyekezni fogok, hogy ez jobban sikerüljön. De a fontos az, hogy ott voltunk az Úr Jézus színe elõtt. Õ ismer mindannyiótokat és biztos, hogy meghallgatta minden imátokat. Lélekben együtt voltunk azokkal a drága testvéreinkkel is, akik bármi okból nem tudtak eljönni.

Kedves jó Édesanyák, most egy fontos és sürgõs szándékomat szeretném elétek tárni azért, hogy buzgó imáitokat kérjem. Egy kedves paptársamról van szó. Bocsássátok meg, hogy nem említem meg a nevét. A jó Isten úgy is tudja. Be kellett mennie a kórházba és a mûtét után közölték vele, hogy életének hónapjai már meg vannak számlálva. Az atya jóval fiatalabb nálam és ha a jó Isten is úgy akarja, szívesen dolgozna még az õ országáért. Megígértem neki, hogy hozzátok fogok fordulni, kedves édesanyák, kérve buzgó és állhatatos imátokat ennek a jó atyának életben maradásáért és teljes felgyógyulásáért. Tudatában vagyok annak, hogy kifejezetten egy csodát kérünk. De hiszen nem azt mondta az Úr Jézus: "Ha egy kis parányi hitetek lenne olyan mint a mustármag, a hegyeket is elmozdíthatnátok...?"

Nem tagadtam le elõttetek, kedves édesanyák, hogy számomra a Szûzanya Szeplõtelen Szíve Szeretetlángjának az ügye mennyire szent; mennyire a szívem közepében van. Szent meggyõzõdésem, hogy az Úr Jézus és a Szûzanya szóltak hozzánk, elsõsorban az õ magyar- népükhöz, de az egész világhoz is egy egyszerû, munkás magyar édesanyán és nagymamán keresztül. Az Úr Jézus és a Szüzanya csodálatos lelki tanításaira és felhívásaira Erzsébet asszony hõsies nagy lelkûséggel válaszolt: mindenben hûséges leánya maradt a katolikus Anyaszentegyháznak egészen haláláig. Én ismerem egy kissé a Szeretetlángot, hiszen nyolcéves munkával sikerült lefordítanom a Szeretetláng Lelkinaplót spanyol nyelvre. Örömmel látom, milyen csodálatos gyümölcsöket termett a Szeretetláng Amerikában, különösen is Mexikóban. Nagyon sok püspök atya levélben is ajánlotta az õ kedves híveinek. Itt Magyarországon, sajnos, nagyon akadozgat a Szeretetláng elfogadása. Nem a hívek körében. Sajnos a papság körében ütközik sok félelembe, tartózkodásba, nem is szólva arról, hogy kevésbé ismerik. Ez az ami nekem fáj, és köszönöm, hogy föltárhattam elõttetek én is az én szívemet. Nagyon vágyom arra, hogy a Szûzanya Szeretetlángját valamennyien befogadjuk és továbbadjuk, a Szûzanya esdeklõ kéréseinek eleget téve.
Kérem a Szûzanyát, hogy a csoda, amelynek megtörténtéért Amerikától kezdve Magyarországig oly sokan imádkozunk szeretetlángos testvérek és mindazok; akik imádságra szólító kérésemet elfogadják - ne csupán az õ anyai szeretetének a megnyilvánulása legyen, hanem egyben egy égi jel, hogy a SZERETETLÁNG valóban az Õ kezdeményezése, az Õ nagy mûve. És ez adjon új lendületet a Szeretetláng ügyének Hazánkban.

Katona István atyáért is szeretném kérni imáitokat, õ a Szentlélekben való Megújulás (karizmatikus) Mozgalom fõlelkésze hazánkban. Veronka kérte, hogy õérte is imádkozzunk. Õ is, Veronka értesülése szerint, nagyon beteg. Őt is drága imáitokba ajánljuk.

Szeretettel köszönti kedves Mindannyiójukat :