A felnőttek és az angyalok
Persze a szívem mélyén akkor már sejtettem, hogy mi a valóság. Mégis: minden erőmmel küzdöttem a józan ész ellen. Tudtam, de nem akartam tudni. Értettem, de nem akartam érteni. Nőttem, de nem akartam felnőni. Inkább elfordítottam a fejem.
A regionális találkozón dr. Beer Miklós püspök atya gondolataiból idézünk:
" Készülünk Karácsony ünnepére. A Szűzanya elfogadta az Úristentől kapott kitüntető küldetését, feladatát. Igen, tegnap emlékeztünk az ő kitüntető kiváltságára, de egyszer ugyanebben a kitüntető kiváltságban részesültünk mindnyájan, amikor a keresztségben mi is megtisztultunk az áteredő bűn minden szennyétől. És nekünk ugyan ez a küldetésünk, hogy az Úristen akaratát teljesítsük ott a mi közösségünkben, ami kis családunkban, a ránkbízottak között. "
2006 novemberében a budapesti Szent Gellért templomban működő Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közösségének egyik tagja, Marika tanulmány úton járt Madridban. Találkozott azokkal az Ágoston-rendi atyákkal, akik a Szent Mónika közösségeket összefogják a világon. Beszámolt nekik a magyarországi közösség életéről, eseményeiről. Nagy érdeklődéssel hallgatták meg a tájékoztatást az övéktől sok mindenben eltérő közösségi életről. A találkozást követően azonnal beszámolót írtak közösségünkről.
Mi is megtekinthetjük a madridi rendház honlapján a
To: <szentmonika@freemail.hu>
Sent: Wednesday, September 27, 2006 7:07 PM
Subject: gratuláció
Kedves Szent Monika Közösség!
A szép, új honlaphoz szeretettel gratulálok. Minden fáradozásukra Isten
áldását kérem.
Imával és szeretettel
+ Erdő Péter
» tovább
Keresztény édesanyák, nagymamák találkoztak az elmúlt hét végén Pécsett a Gyárvárosi Szent Család templomban. Az ünnepi szentmisét Mayer Mihály megyés püspök mondta, koncelebrált Róna Gábor jezsuita és az egyházmegye papjai.
» tovább JŐJJETEK HOZZÁM » tovább NE FÉLJ, NE FÉLJ. » tovább |