design_element1 Szent Monika - Kereszteny edesanyak kozossege design_element3 design_element4 design_element5 design_element6

Szent Mónika

Keresztény édesanyák közössége | szentmonika@szentmonika.hu

Az élet védelmében

 

 

 

 

Életvédő Fórum

(2005-2009)

 

Az Életvédő Fórum Bíró László püspök atya, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családügyi Bizottságának vezetője által létre hívott katolikus, az emberi életet a fogantatás pillanatától a természetes végéig szent, sérthetetlen, alapvető, örök értéknek tekintő személyekből álló közösség.

Az Életvédő Fórum vallja, hogy az emberi élet, amely nem pusztán személyes, hanem közösségi, társadalmi érték is, minden személyi jog forrása és feltétele, megfelelő, teljes, feltétlen jogi védelmét a világi társadalmakban is biztosítani kell: „a magzati korban lévő emberi életnek a megszületett emberi élettől eltérő jogi minősítésére a törvényhozónak nincs lehetősége, mert a magzatot – akár az anyatestben van, akár azon kívül (mesterséges körülmények között) – fogantatásának pillanatától kezdve embernek, feltétlen jogalanynak (teljesen jogképes személynek) kell tekintenie, tiszteletben tartva a születendő és megszületett élet nemi azonosságát is.”

A Bíró László püspök atya elnökletével szolgáló Fórum már a 2005. augusztus 15-én kibocsátott első állásfoglalásában az „eutanázia” problémája vonatkozásában is hangsúlyozta, hogy „az élettel nem rendelkezhetünk; mi emberek az életnek csak gondos sáfárai vagyunk, és nem a szuverén ura; a mi feladatunk, hogy az életet hálával, szeretettel elfogadjuk és megőrizzük.”

Ez az állásfoglalás, amely az élet és a család védelmében született, a házasságot is védi: „Az Életvédő Fórum vallja, hogy a házassági szövetségben a férfi és a nő az egész élet olyan kizárólagos és felbonthatatlan közösségét hozza létre egymással, amely természeténél fogva a házasfelek javára, gyermekek nemzésére és nevelésére irányul. A semmilyen emberi hatalommal sem pótolható, törvényesen kinyilvánított házassági beleegyezésben a férfi ésa nő visszavonhatatlan szövetségben – házasság létesítése céljából – kölcsönösen átadják magukat egymásnak és elfogadják egymást. A házassági szövetség kitárja a házastársakat a szeretet és az élet időtlen közösségére, és a gyermekek nemzésével teljesedik ki. A házasság és a család az élet szolgálatában áll: a gyermek a házastársak szeretetének gyümölcse, akivel kölcsönösen megajándékozzák egymást; a gyermek a házasság legszebb ajándéka, és éppen a szülők számára lesz a legnagyobb kincs; a házastársak sajátos küldetését az emberi élet továbbadásában és felnevelésében kell látnunk.”

Az Életvédő Fórum évente négy rendes, teljes ülés keretében, ma már több mint harminc taggal, élet- és családvédő szolgálatával, különösen imanapok, előadások tartásával, konferenciák szervezésével, állásfoglalások kiadásával, jogszabálytervezetek véleményezésével, szakértői, tanácsadói feladatok ellátásával fejti ki tevékenységét.

Így például Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, érsek atya fővédnökségével, Szabadságra elhívatva az életért címmelaz Ökumenikus Életvédő Alapítvánnyal és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel közösen 2006. szeptember 25-én rendezett konferenciát, amelynek előadásai 2007-ben önálló kötetben is megjelentek.

2006. március 25-én az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárásokról és a művi meddővé tételről, 2007. szeptember 8-án a születendő gyermek nemének megválasztására irányuló beavatkozásról, 2008. június 19-én az emberi embrionális őssejtekkel kapcsolatos kutatásról, 2009. február 11-én a haldokló, beteg ember életének és méltóságának védelmében került kibocsátásra állásfoglalás.

Életvédő imanapok szervezésére került sor például Gyümölcsoltó Boldogasszony főünnepén, Aprószentek, vértanúk ünnepén és a Lourdes-i Boldogságos Szűz Mária emléknapján, a betegek világnapján.
 

 Az Életvédő Fórum élet- és családvédő szolgálata megjelent az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárások, a művi meddővé tétel, a házasság és a család állami szabályozása körében keletkezett tervezetek, javaslatok jó irányú alakítása érdekében, az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságában.

Tettük és tesszük a jövőben is élet- és családvédő szolgálatunkat boldog jövőnk érdekében, abban a reményben, hogy segítségére lesz az élet- és családbarát társadalom szolgálatának.

 

Dr. Hámori Antal OESSH,

az Életvédő Fórum alelnöke