design_element1 Szent Monika - Kereszteny edesanyak kozossege design_element3 design_element4 design_element5 design_element6

Szent Mónika

Keresztény édesanyák közössége | szentmonika@szentmonika.hu

GYÖNGYÖS - Ferences kolostor könyvtára - Kázmér atya

 

 

 

 

Vallástörténeti dokumentumok, köztük a gyöngyösi Ferencesek üldözését, a rend

feloszlatásának körülményeit dokumentáló napló került elő a gyöngyösi Ferences

rendház felújítása során a rendház könyvtárából - mondta el a ferences templom

plébánosa.














Kárpáti Kázmér ofm közlése szerint más dokumentumok mellett rábukkantak egy

1664-es, VII. Sándor pápa által jegyzett oklevélre, valamint egy ferences atya

1514-ből származó nagyböjti prédikációs gyűjteményére is. A vallástörténeti relikviák

akkor kerültek elő, amikor a felújítás során elmozdították a sekrestye egész falat

elfedő szekrényét - tette hozzá.






Mint elmondta, a rendház naplóját a XVIII. század második felétől vezették, azonban 1950-ben, a szerzetesrendek feloszlatásáról szóló rendelet megjelenésével véget ért a historia domus. Oberten Odobilo testvér azonban 1950 júniusától 1951. november 24-ig tovább vezette a házi naplót. Ugyanis a feloszlatásról szóló döntést követően néhány testvér mint az Egri Főegyházmegye papja még az épületben maradhatott.

 

Az atya szeptember 7-ét például "fekete" napként jellemezte, ugyanis ekkor egy öttagú delegáció érkezett a rendházba, közölte a szerzetesekkel, hogy "megszűntek papnak lenni", majd végigleltározták a rendház vagyonát. Írt arról is, hogy a rokonlátogatásra induló Tivadar atya 3 liter bort kívánt elvinni a kolostorból, ám a leltározók megakadályozták ebben. A feljegyzések szerint a szerzetesek meglepődve tapasztalták, hogy a rendháznak is otthont adó Barátok terét "Szovjet Hősök terévé" keresztelték át, és a naplóból kiderül, hogy a város lakossága mindvégig kiállt a szerzetesek mellett.

Egy korábbi mendemonda igazságtartalmát is beigazolja a napló, ugyanis egy visszaemlékezés szerint Gyöngyösön átutaztában meghalt egy szombathelyi apáca, akit Kecskemétre internáltak a hatóságok. A napló szerint az Annunciáta nővéreket szállító teherautó Gyöngyös közelében felborult. Kilenc apáca megsérült, Gizella nővér pedig, akit egy beteg mellől rángattak el, életét vesztette a balesetben.

 

Az utolsó bejegyzés szerint a krónikás vérző szívvel, de a visszatérés reményével búcsúzik az épülettől - mondta a napló tartalmát ismertetve Kárpáti Kázmér. Ugyancsak a szekrény mögött fellelt mappából került elő a pápai oklevél, amely engedélyezte a rend tagjai számára, hogy 8 napon át ünnepelhetik a szeplőtelen fogantatást. Ez mintegy három évtizeddel később vált a kereszténység általános ünnepévé.

 

Az 1514-ből származó, Temesvári Pelbárt atya által jegyzett prédikációs gyűjtemény pedig egy fatáblás, úgynevezett vaknyomásos, reneszánsz bőrkötéses kötet, amely magyar nyelvű feljegyzést is tartalmaz. "Az ur isten nekem edes taplalom" - jegyezte bele kézírással egykori tulajdonosa. A fél évezredes kötetet a Ferences könyvtár egyéb ritkaságaihoz hasonlóan restaurálták - mondta Kázmér atya.





 




A gyöngyösi rendházban 1950-es feloszlatásakor mintegy 50 szerzetes élt, ma összesen három ferences atya szolgál az épületben. Országszerte 14 rendházban 110 ferences teljesít szolgálatot a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány keretében - tette hozzá a Kázmér atya.