Örömmel tesszük közzé  Bárány Béla plébános úr tanítását, amely elhangzott az augusztusi találkozónkon a Bosnyák téri templomban. Azok számára, akik ott voltak  felidézheti a szombat délelőttöt, akik pedig nem lehettek velünk, most -kiegészítve a bibliai hivatkozásokkal- végig elmélkedhetik. Köszönet érte.

Bevezetés

1./ Isten szeretete és az anyai jóság
„Senki sem vagy, amíg valaki nem szeret! – „Senki sem vagy, amíg valakit nem szeretsz!” Ez a régi mondás azt az igazságot fejezi ki, hogy mindannyian mások szeretete által leszünk valakivé. Az édesanyák különösen tisztában vannak ezzel az igazsággal, hiszen tudják, hogy gyermekük csak gondoskodásuk, szeretetük által létezhet és nőhet fel. Ezért nem önmagukért, hanem gyermekeikért élnek a szülők. De Isten is tudja ezt, hiszen szeretete tart minket életben, Nélküle semmit sem tudnánk tenni.

Emberi szinten valamikor már mindannyian megtapasztaltuk azt a belső kényszert és eltökéltséget, hogy megosszunk valami jót másokkal: egy jó hírt, jó viccet, jó ötletet. Még mélyebb szinten ott rejlik a művészek belső kényszere, hogy megosszanak másokkal egy szép látomást, vagy azt a dallamot, amelyet önmagukban hallottak meg. A legmélyebb emberi szinten ott rejtőzik a teremtés vágya: amikor két ember nagyon szereti egymást, meg akarják osztani szeretetüket és életüket egy új élettel, amelyet Isten mintáz meg saját húsukból és vérükből. Isten esetében is valami hasonlóról beszélhetünk. Isten szeretetének hajtóereje önmagából ered, a késztetés arra, hogy megossza velünk életét és szeretetét. Ez ingyenes ajándék, önként adott. Ezért nem dolgoztunk meg, ezt nem érdemeltük ki, és semmilyen jogunk alapján nem követelhetjük. Nekünk csak annyit kell tennünk, hogy „igen”-t mondunk, és nyitottá válunk ennek a felbecsülhetetlen értékű igazgyöngynek a befogadására, ennek a szeretetnek a befogadására, amely átalakít minket és életünk minden pillanatát.

Az anyában ismeri meg az ember Isten megelőző szeretetét (vö. 1Jn 4,10.19), mert az anya világra hozza gyermekét, szereti és érte él, mielőtt még tudná, hogy mi lesz a gyermekéből. Ez a feltétel nélküli szeretet az emberi méltóság igazi alapja.

2./ Anyaság a Szentírásban

Szoros értelemben az élet továbbadója, a nő, aki gyermeket szült és nevel. Az anyaság feltétele a gazdasági vagy társadalmi helyzettől független biológiai, szellemi és lelki alkalmasság a szülésre és a gyermeknevelésre. A Szentírás nem fogadja el a környező kultúrák anyaistennőjét, aki miközben az élet körforgását biztosítja, közömbös az egyén iránt.

Az első asszony neve a hivatására utal:
-Éva 'az élők anyja' (Ter 3,20)
-Az anya iránti tiszteletet a természettörvény és a Tízparancsolat is követeli (Kiv 20,12; Lev 20,9; vö. MTörv 21,18-21; Péld 19,26; 20,20; Sir 3,1-16)
-Az 1Kir 3,18 „salamoni ítélete” igazi anyának mutatja az utcalányt, aki tudja, hogy a gyermek élethez való joga erősebb, mint az anyának a gyermekhez való joga.

2.1. Anyák – akiket a Biblia megemlít

Éva – az elárvult anya
Lót leányai – akik vérfertőzés által lettek anyává
Jochebed – aki sorsára hagyta gyermekét (Kiv 2,1)
A fáraó leánya – az örökbefogadó anya
Rebeka – a kivételező anya (Ter 24)
Ráchel – a korán elhunyt anya (Ter 30,22-24; 35,16-22)
Betsabé – aki erőszak által lett anyává (2Sám1)
Eszter – a nép anyja
A hét testvér anyja – a bátor makkabeus anya (2Mak 7)
A Boldogságos Szűz Mária – Isten Fiának édesanyja
A kánaáni asszony – egy beteg gyermek anyja (Mt 15,21)
Szalóme – a nagyravágyó anya (Mt 20,20)
Loisz – a nagymama (2Tim 1,5)




2.2. A Szűzanya és az édesanyák

A Boldogságos Szűz Mária az az anya, akinek ivadéka széttiporja a kígyó fejét (Ter 3,15). Ez az ószövetség evangéliuma, a protoevangélium, amelyben Isten bejelenti a megváltást. Isten kegyelme, amely Sára, Anna, Erzsébet meddőségét legyőzte, Máriában az  anyaság természetfeletti formáját teremtette meg: szűzen lett anya. Nemcsak Jézus, hanem az Egyház és mindannyiunk anyja is. Az ő  anyasága istengyermekségünk és fogadott fiúságunk alapja, s a szűzi Egyház anyaságának előképe. Lelki rokonság áll fenn a leányok, nők, édesanyák és a Szűzanya között: amikor megfogan bennük az ÉLET, Isten is jelen lesz, Istenhordozókká válnak. A véges ember hordozza a Végtelent, a halandó a Halhatatlant. Mindketten megélik a boldogságot, de részük lesz a fájdalomban is. Mindketten gyermekeikért élnek.

Az anyaszentegyház állandóan a szülés örömeit és kínjait éli meg, miközben összegyűjti gyermekeit, az összes nemzeteket, s előképe az új Jeruzsálemnek, mely az égből száll alá (Jel 21,2).

3./ Az anyai szeretet

A szülői hivatás Istentől ered. Amikor megszületik a házaspár gyermeke, az apa és az anya egyszerre ráébred új hivatására: a gyermek mérhetetlenül több mint amit „ők vittek végbe”, egy senki mással nem pótolható, egészen új személy; egyszerre ajándék és a két szülő szeretetének gyümölcse. Rádöbbent erre Gárdonyi Géza (+1922) magyar regényíró is, hiszen így ír erről: „A nőben mindig az anyát tiszteljük. Akkor is, ha még távol van az anyaság. Akkor is, ha már rég túl van rajta. A Végtelenség láthatatlan örök folyama érint meg mindig, ha anyát látok. Isten gyümölcsfája ő. Őrá száll virágul a Végtelenségből jött lélek. Az ő szíve véréből sző magának testet. Mindig érzem, hogy Isten megbízottja ő. Az Ég szivárványa, amint a földre ér, női vállat érint.”/Földre néző szem/

Egyet ne felejtsünk el: a nőtlen férfi, vagy a férjezetlen nő, avagy a gyermektelen házaspár –amennyiben nem tehetnek róla - nem kudarcot vallott emberek, hanem arra hivatottak, hogy a családi élet síkja helyett más síkon bontakoztassák ki teljesen önmagukat.
Csak az önző ember marad meddő. Aki másokért él, aki másokról gondoskodik – annak ellenére, hogy nincs saját gyermeke – megtalálta hivatását.
Washington Irving (+1859) amerikai író mondja: „Az anyai szeretetben van egyfajta állandó lágyság… Amit soha nem ölhet meg az önzés, nem ijeszthet el a veszély… Feláldozza minden kényelmét a fia kedvéért, felad minden örömöt az ő gyönyörűségéért; büszke lesz fiára, örül jólétének; ha pedig balszerencse éri gyermekét, ő úgy még kedvesebben bánik vele; ha szégyenfolt éri nevét, akkor is szeretni és dédelgetni fogja őt; ha pedig az egész világ kitaszítja fiát, ő lesz számára az egész világ.”

A szeretetről sok, kedves és édeskés dolgot lehet mondani. Pl.: „a szeretet megfelezi terhünket.” Egy szerzetestől származó régi mondás úgy fogalmaz, hogy „ahol szeretet van, ott nincs bajlódás.” /Szt. Ágoston: Ubi amatur, non laboratur, etsi laboratur, labor ipse amatur. – „Ahol szeretnek, ott nem szenvednek, de ha mégis, akkor a szenvedést is szeretik.” Néha azokat bántjuk meg a legjobban, akik legközelebb állna hozzánk, akiket szeretünk. A szeretet mélységes vigasz, de egyben hatalmas kihívás is.

A szeretet pl. arra ösztönöz, hogy szakítsam el azt az erős kötődést, amely önmagamhoz fűz. A szeretetet általában jóleső érzések támogatják, de maga a szeretet nem érzelem. Ezzel szintén az édesanyák vannak a legjobban tisztában, hiszen akármilyen bajuk van – fáj a fejük, vagy a foguk, vagy más probléma áll a háttérben – ők akkor is másoknak szolgálnak először.
Az érzelmek olyanok, mint a jojó, ami egyszer fenn van, egyszer lenn, és olyan ingatag dolgoktól függenek, mint a barométer, az időjárás, az emésztés, vagy akár attól, hogy milyen lábbal keltünk fel aznap reggel.
Az érzelmek ingatagok és azok az emberek, akik azonosítják a szeretetet az érzelmekkel, ingatagul szeretőkké válnak. Ők váltakozó ütemben képesek „szerelembe esni”, vagy „kiesni a szerelemből.” Ők igazat adnak a francia regényírónak: „A szerelemben csak a kezdet gyönyörű. Ezért kezdjük folyton újra, ezért leszünk újra és újra szerelmesek.” (Anatole France +1924)

Amikor párjuk iránt már nem lángol a szerelem, képesek más felé nyitni, mert a szerelem nem alakult át bennük törődéssé, megértéssé, elfogadássá, türelemmé, tapintattá, gondoskodássá, áldozattá. A szeretet sokkal inkább elhatározás és elköteleződés. Ebben pedig ott rejlik a „kötelék” szó, vagyis a függés, ami nélkül nincs szeretet. Ahhoz kötődöm, akitől függök. Aki senkitől sem akar függeni, az nem ismer sem Istent, sem embert, az csak árt másoknak. Jézus az Atyától függ, az apostolok Jézustól, a gyermekek szüleiktől, a szülők Istentől és egymástól. De ez a függés nem rabság, hanem olyan kötődés, amely által megtalálom igazi önmagam. Az édesanyáknak életelemük a kötődés, pláne azoknak, akiknek sok gyermekük van. Ők azok, akik naponta megtapasztalják: „Főállású anyának lenni a legjobban fizető állás… mivel a fizetség szeretet.” (Mildred B. Vermont) Azok szeretete, akiket szolgálnak, akikről gondoskodnak, akikért kiteszik szívüket-lelküket.

Édesanyám (libamáj - kollégiumi évek)
Jézus azt mondja, hogy új parancsot ad: szeressük egymást. De mi ebben az új, hiszen szeretet volt már az ószövetségben is, elég csak a főparancsra gondolnunk. A Megváltó szeretetének újdonsága, hogy összekapcsolja az Isten- és a felebarát szeretetét. Valamint az a mozzanat, hogy szeretetünk mértéke ne az legyen, ahogyan magunkat szeretjük, hanem Jézus szeretete irántunk: „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek egymást ti is.” (Jn 13, 34) Az édesanyák így próbálnak szeretni: előre, ingyen, viszontszeretetet nem várva.




Németh István (*1960) költő egy verse érzékelteti az anyai szeretetet:

„Nem volt soha békessége,
most a lelke ékessége:
Isten és a csend.

Mások harcát nem kavarta,
szőttesét is könnyel varrta,
s járta a mezőt.

Ha nehéz volt, mindig bírta,
jóságát lelkünkbe írta,
pazarolt szegény!

Mosolygását ránk aggatta,
Istent a tejével adta,
nem pihent soha!

Adott, osztott énekelve,
még ha könnyes volt a lelke,
akkor is adott!

Jó apánkat eltemette,
két leányát sírba tette,
s majdnem a szívét!

De ha megroskadt a válla,
ránézett a keresztfára,
s jött velünk tovább!

Útjainkat elrendezte,
gondjainkat megfelezte,
akármennyi volt!

Most, hogy végre kiköltöttünk,
lelke ott virraszt felettünk,
mint a tiszta Hold!

Lelke kertje mind virág most,
hogy a vágyott égi Várost
ékesítse majd!

Nem volt soha békessége,
most a lelke ékessége:
Isten és a csend. /Egyszerű sorok az édesanyámról/

Krisztusnak ezt a kijelentését – „nem hagylak árván titeket” – mondhatják az édesanyák is, akik Máriához hasonlóan a Teremtő akaratából életet adnak. Szeretetük, gondoskodásuk nem csupán a földi életre szól, hanem odaát is gyakorolják, hiszen a Szeretet soha meg nem szűnik. Az anya – ha igazi édesanya – a földön túli világból is gondol gyermekére. „Ha anya vagy, sohasem vagy igazán egyedül, még gondolataidban sem. Kapcsolatban vagy a gyermekeddel, és mindazokkal, akik érintik bármelyikőtök életét.” (Sophia Loren)

Isten mindig küld édesanyákat, akik szintén készek életüket áldozni gyermekeikért. A Szent Szűznek, Máriának példáját követve közvetítik a jó Pásztor gondoskodó szeretetét. Pl. Szent Mónika, Casciai Szent Rita. Az anyaság hivatás. Csodálatosan ír róluk és hivatásukról Ratkó József (+1989) magyar költő a Zsoltár c. versében:

„Az anyák halhatatlanok.
Csak testet, arcot, alakot
váltanak; egyetlen halott
sincs közülük; fiatalok,
mint az idő. Újra születnek
minden gyerekkel; megöletnek
minden halottal - harmadnapra
föltámadnak, mire virradna.

Adassék nekik gyönyörűség,
szerelmükért örökös hűség,
s adassék könny is, hogy kibírják
a világ összegyűjtött kínját.”