Erdő Péter
Szentbeszéd a Szent Mónika Közösség alapításának 20. évfordulóján
Esztergomi Bazilika, 2012. augusztus 25-én (Mt 23,1-12)
Kedves Édesanyák!
Krisztusban Kedves Testvérek!
1. A mai evangéliumban Jézus a farizeusokat és az írástudókat bírálja. Közben azonban tanítványaihoz fordul. Arra hívja fel figyelmüket, ami az életben igazán fontos. Nem az az igazi dicsőség, ha tanítónak vagy mesternek nevezi az embert a környezete. „Aki nagyobb közületek, az a szolgátok lesz. Aki felmagasztalja magát, azt megalázzák, aki megalázza magát, azt felmagasztalják” (Mt 23,11-12).
Lehet-e fontosabb, nagyszerűbb hivatás, mint az édesanyáké? Ha a társadalom, a világ sokszor nem is adja meg a kellő elismerést, Isten szemében, de a józanul gondolkodó emberek szemében is ez a legfontosabb hivatás és feladat. Ehhez képest minden társadalmi vagy szakmai karrier eltörpül. Amikor most a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közössége 20 éves fennállását ünnepli, merítsünk új bizonyosságot és örömet ebből az evangéliumból: Jézus a legfontosabbnak tartja az édesanyák küldetését.
2. A mai találkozón arról elmélkedünk, mit is jelent az anyaság a szó teljes emberi és keresztény értelmében. Mindenekelőtt sokszor feltűnik korunkban az a tendencia, amely társadalmi kérdésekről szólva kerülni igyekszik az anya, anyaság kifejezést, helyette gyakran inkább nőkről, gyermeket nevelő nőkről beszélnek. Pedig az anya olyan ősi szava és fogalma az emberiségnek, amely az apa és a gyermek fogalommal együtt a legtermészetesebb emberi közösséget, a családot tükrözi. Az apa és az anya szavak kapcsolatra utalnak, mert kimondásuk egymást feltételezi és feltételezi a gyermeket is. Márpedig az életünknek, a világunknak, saját magunknak az értelmét és az értékét keresve mindig valamilyen viszonyítást, valamilyen kapcsolatot kell megjelölnünk, amiből a dolgok, a helyzetek értelmessége és értéke fakad. Emberi életünk alapvető és mindent átfogó nagy kapcsolata az, amely minket a teremtő Istenhez fűz. De a Teremtő után, az ő munkatársaiként kapcsolatban állunk a többi emberekkel is. Az anyaság, az apaság köti össze az embert a világtörténelemmel, a családdal, a nemzettel. Olyan név ez, amely viselőjének az értékét, a méltóságát fejezi ki. Jól tartja a közmondás, hogy anya csak egy van. A gyermek számára egyedüli és kizárólagos vonatkozási pont élete első szakaszában maga az édesanya. Ha édesanya nélkül kell felnövekedni, az súlyos feladat elé állítja a gyermeket és környezetét, aki az édesanyát vagy mindkét szülőt pótolni hivatott. Az anya szóban benne rejlik, hogy aki ezt a nevet viseli, az fontos, életfontosságú más ember, más emberek számára.
3. Az utóbbi néhány évben sok szó esik a nevelésről. Egyházunk tanítása szerint a nevelés kötelezettsége és joga elsősorban a szülőket illeti (vö. KEK 2220.). Maga a teremtő Isten bízta rájuk a felnövekvő emberi életet, hogy segítsék gyermekeiket az emberi kiteljesedés és az üdvösség felé. Ezért tanítja a Katolikus Egyház Katekizmusa, hogy az emberi szülő a teremtő Isten atyaságában részesedik (vö. KEK 2214.). A neveléshez hozzá tartozik a hitre való nevelés kötelessége is, hiszen a hívő szülőnek ez a legnagyobb kincse, ezért fő gondja, hogy ezt megossza azokkal, akiket a legjobban szeret (vö. KEK 2224-2226.). Az iskola a szülők segítője ebben a nevelői munkában. Az elsődleges jog és kötelesség tehát nem az államé, nem az iskoláé, hanem a szülőké. Őket köteles segíteni állam és társadalom a szubszidiaritás jegyében azoknak a feladatoknak a megoldásában, amelyek a saját erejüket már meghaladják. Ilyen feladat lehet a pedagógiai módszertani tudást és közösséget feltételező intenzív oktatás, a szakképzés, de a nagyobb közösségi életre való nevelés is. Mindezt azonban a szülők világnézetének megfelelően kell biztosítani. Ezért a szabad iskolaválasztás lehetőségét a szülők alapvető jogának tekintjük. Így tanít erről már a II. Vatikáni Zsinat is (vö. Gravissimum educationes 6.; KEK 2228-2229.). Amikor tehát katolikus iskolát vagy óvodát tartunk fenn, a legfőbb célkitűzésünk éppen a színvonalas, vallásos nevelés. Ez nem választható el a tanítástól. Hiszen már gyermekkorban is a világról alkotott képünk segít abban, hogy minden tevékenységnek, még a tanulásnak is, meglássuk és megérezzük az értelmét. Ha nem görcsös igyekezettel azért tanulunk, hogy legyőzzük, megelőzzük a többieket, vagy azért, hogy valamilyen társadalmi megítélés szerint rangosabbnak számítsunk, hanem Isten kedvéért, bizalommal, érdeklődéssel és szeretettel, akkor még az iskolába is más érzéssel megyünk. Radnóti Miklós azt írta: „Az iskolába menvén a járda peremén, hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én”. Jómagam az általános iskola alsó tagozatában cipelve a táskát reggelenként a Práter utcában azért imádkoztam, hogy amit megtanultam, el tudjam mondani, hogy jól tudjak tanulni, és hogy legyen meg az Isten akarata bármilyen osztályzatot kapok. Szóval az iskolai kötelesség meg a stressz értelmet kapott és szimpatikusabbá vált a hit alapján. A katolikus nevelés feladatába kell belekapcsolódniuk a pedagógusoknak. A Katolikus Egyház hitében való nevelésre tarthatnak igényt azok a szülők, akik a gyereküket ilyen iskolába küldik. Újabban nemritkán előfordul, hogy számos katolikus tanuló – esetleg az adott iskola diákjainak a többsége – olyan iskolába jár, amelyet más vallási közösség tart fenn. Néha azért áll elő ilyen helyzet, mert a település vagy a környék egyetlen iskoláját adják át egy-egy felekezetnek. Bár többnyire sikerül ilyenkor is egyfajta korrekt viszonyt kialakítani, néha az is előfordul, hogy istentisztelet és bibliaórák címén vagy idegen nyelvű hitoktatás kifogásával arra késztetik a katolikus gyerekeket, hogy más vallás programjain vegyenek részt. Olyan is előfordul, hogy a pedagógusok érzik nagyobb biztonságban a munkahelyüket, ha átlépnek egy másik felekezetbe. Újabban bizonyos vallási közösségek oktatásában vagy hitoktatásában erős katolikusellenes hangsúlyok is jelentkeznek. A katolikus szülőnek tehát öntudatosnak kell lennie. Egy iskola puszta jó híre nem elég ok arra, hogy gyermekeiket önként más világnézetű vagy vallású nevelésre átadják. Ez súlyos lelkiismereti kötelessége a szülőknek. Ha szabadon választják az iskolát, a katolikus intézményt kell keresniük. Ez persze az iskolát is kötelezi, valóban azt kell nyújtania, amit nevében, egyházi jellegében meghirdet, a Katolikus Egyház hiteles tanítását és szellemiségét, a szeretet légkörét, a munka komolyságát.
4. Gyermeknek életet adni azt jelenti: lehetőséget adni neki arra, hogy az örök boldogságot elnyerje. Ennél nagyobb értéket pedig ki ajándékozhat, ki hozhat létre élete munkájával? Persze előttünk áll Szent Ágoston példája. Nem elegendő az élet, nem elegendő a gondos nevelés. Minden embernek, minden gyereknek megvan a saját szabadsága és a saját felelőssége is. De még ha rossz úton indul is el egy fiatal, vagy akár érett felnőtt korában roppan meg az élet terhei alatt, az édesanyák imádsága gyermekeikért hatalmas erő. Újabb lehetőség, hogy az üdvösségre segítsük azokat, akiket szeretünk. De a segítség lehetősége nem áll meg szeretteink földi életének határánál. Aki elvesztette házastársát vagy gyermekét, az pontosan tudja, hogy a halottakért is imádkozhatunk szeretettel, mert igenis segíteni tudjuk őket, hogy mielőbb eljussanak az örök boldogságra.
Az imádság és a kölcsönös szeretet kapcsolja egybe a Szent Mónika Közösség tagjait és a katolikus édesanyákat. Ez kösse össze a nemzedékeket is, hiszen a szülői küldetés a nagyszülő és a dédszülő szerepében teljesedik ki. A gyermek az isteni áldás jele (vö. KEK 2373.), a Biblia pedig külön áldásként említi, ha valaki megláthatja unokáit és dédunokáit. A nemzedékek közötti szeretet, összetartás, az ismeretek és tapasztalatok átadása ma talán fontosabb, mint valaha. Sokszor kiscsaládok vagy csonka családok élnek távol a nagyszülőktől és a rokonoktól. Tegyünk meg mindent, hogy hitünk, tapasztalataink ne vesszenek el a legfiatalabb nemzedék számára sem.
Isten áldja a Szent Mónika Közösséget! Isten áldja az édesanyákat! Isten áldja, óvja és mentse meg a magyar családokat! Ámen.