Családból születik az egyház, a nemzet, a társadalom
„A családról vallott felfogás az elmúlt évtizedekben a liberális szemlélet által megváltozott. Keresztény magyar embernek lelkiismereti köztelessége, hogy ebben a társadalomban a családról a katolikus keresztény gondolkodást képviselje” – hallhattuk Hollai Antal plébános atyától szent Mónika ünnepnapján, a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közösségének találkozóján az albertfalvi Szent Mihály Templomban.
A plébános úr felhívta a figyelmet, hogy az egész magyarságért akkor teszünk valamit, ha megerősítjük a családokat. Ez azt jelenti, hogy vissza kell térni a gyökerekhez, vagyis az Evangéliumhoz. Antal atya rávilágított, hogy Jézus is ezt a példát állította elénk, amikor hirdette: a férfi elhagyja apját, anyját, feleségéhez ragaszkodik, és egy test lesz a kettő. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét. (Mt. 19,5-6)
„A mai világban életünkkel, példánkkal kell hirdetni, hogy a keresztény család a férfi és nő szeretetközössége, amit az isteni kegyelem megszentel a gyermekek áldásával. Ezt újra fel kell fedezni, ebből születik az egyház, a nemzet, a társadalom, az egészséges emberi élet.”
Hollai atya hangsúlyozta, hogy fontos a családok közös imádságának újraélesztése, és ez semmivel nem helyettesíthető, megújítja a család életét, mert így Istenre figyelünk.
„A szülői, nagyszülői kapcsolatok megváltoznak, a gyerekek kirepülnek, de egy dolog nem változik. Az imádság által a szülő mindig szülő marad. Amikor már nem szólhat bele a gyereke életébe, mindig imádkozhat érte. Szent Mónika erre tanít minket, aki kitartással, szeretettel könyörgött Ágostonért az Úrhoz. Erősödjünk meg az imádság melletti elkötelezettségben és legyen számunkra a család közös imádsága a megújulás forrása” – fejezte be a délelőtti tanítást Antal atya.
Az édesanyák közösen könyörögtek családjainkért a szentmisében, ahol Paskai László bíboros úr szentbeszédében Szent Mónika példája mellett elénk állította Szent Lajos királyt, akiért édesanyja sokat imádkozott, valamint Szent Ritát, aki szelídségével 18 év alatt vad, erőszakos férjét átformálta.
A helyi közösség által szervezett szeretetvendégség után a délutáni tanúságtételek alatt osztozhattunk egymás örömében és bánatában, hogy aztán az imádságban hordozhassuk mások kéréseit, keresztjeit.
Rózsásné Kubányi Andrea