Kedves Veronika!
Borosné Radinovics Mónika vagyok Szedresből (Tolna megyében Szekszárdtól 17 km-re lévő község). Édesanyámmal együtt részt vettünk a május 28-i jánoshalmi talákozón, ami nagyon megrendített mindkettőnket.
Bennem még 2009 áprilisban, amikor a kisfiam született, megfogalmazódott, hogy itt Szedresben is létre kellene hoznunk egy Szent Mónika közösséget. Kaptunk is egy imalapot, amit sokszorosítottunk s kiosztottuk a templomba járó édesanyáknak, nagymamáknak. Ezzel akkoriban meg is álltam, s a napi imákat csak otthon magamban s a templomban is csak magamban mondtam. Nem értettem az együtt imádkozást, mert úgy éreztem, mintha mindenki kicsit húzódozna.
A Szent Mónika közösséghez való tartozás igazi lényegét én magam is csak a jánoshalmi találkozón értettem meg igazán.
Hazaérvén, másnap az istentisztelet után elmeséltem, milyen nagyon szép lelki élménnyel gazdagodtam s kezdeményeztem, hogy alakítsuk meg a mi Szent Mónika közösségünket s azontúl, hogy vasárnaponként közösen elimádkozzuk a templomban a napi imát, havonta egyszer tartsunk egy Szent Mónika imát is a templomban.
A következő péntekre (június 3.) ki is tűztük az első közös imádkozást, de egy kis csalódottságot éreztem, amikor rajtam kívül csak ketten jöttek el.
Viszont ezúttal nem adom fel, mint 2009-ben s bízom benne, hogy előbb-utóbb még több édesanya s nagymama szívében fel tudom (tudjuk) ébreszteni a közösséghez való tartozás vágyát s a következő hónapban már többen leszünk.
Kérem, imádkozzanak értünk, hogy gyarapodjon a mi kis Szent Mónika közösségünk létszáma, hogy aztán együtt imádkozhassunk gyerekeinkért s az egész magyar ifjúságért.
Üdvözlettel
Borosné Radinovics Mónika
Segítsük őket imáinkkal.