Egyszer, nagyon-nagyon régen,
amikor az Isten egy pillantásra
megálmodta a világot,
igen, pont abban a pillanatban Rád
is gondolt.
És elmosolyodott.
Örült neked..
Az Isten, már akkor hallotta
az összes gyermekkori
gügyögésedet;
látta az első bizonytalan lépéseidet
a fűben,
és az első "a" betűt amit
belerajzoltál az elemista füzet
csíkjaiba.

Isten tovább mosolygott,
és szívesen nézett téged.
Ő már akkor előre látta
a durcás sértődéseidet,
a toporzékolós kiabálásodat,
a barátaid melletti kiállásodat,
az első szerelmes pillantásodat...

Minden percedet előre látta,
hallotta, érezte és értette.
És minden perced szépségéért előre
lelkesedett.

Az Isten jól megfigyelt téged.
Megnézte a kezed, a vállad és a
lábaidat.
Megnézte hátad ívét, gerinced
vonalát, csigolyáid alakját és
erejét.

Ebben az ősrégi teremtő pillanatban,
őszinte szeretetből teremtett
neked egy pont a hátadhoz illő,
keresztet.
Amilyet senki másnak nem
adott.
Rád nézett az
Isten, és tetszettél neki a
kereszteddel.
Örömmel látta,
hogy mindaz amit alkotott jó.

Búcsúzóul, amikor még egy röpke mosoly erejéig
visszapillantott rád,
megerősítette a lábadat, hogy
könnyebben vidd a
kereszted.
Arra gondolt, hogy ha majd eljön az
idő és világra jössz,
akkor szívesen segít majd Neked,
ha kéred.
Mert ezalatt a teremtő pillanat alatt még jobban
megszeretett a kereszteddel együtt.