design_element1 Szent Monika - Kereszteny edesanyak kozossege design_element3 design_element4 design_element5 design_element6

Szent Mónika

Keresztény édesanyák közössége | szentmonika@szentmonika.hu

SZEKSZÁRDON KÖZÖSSSÉG ALAKULT

 

 

 

Drága Veronkám!


Már úgy tudom értesültél a jó hírről, hogy végre Szekszárdon is életképessé vált a Közösség. Ez régi vágyam volt, de valahogy nem tudtam, hogyan induljak el. A múlt évem tudod milyen nehéz volt, de az év végére beírtam a naptáramba egy cédulára, hogy 2010-ben meg kell alakítani a Szent Mónika Közösséget. Áprilisig Balázskám betegsége miatt nem tettem ezért a célért semmit, de a temetés után, miután egy kicsit erőre kaptam, elhatároztam, hogy megkeresem plébánosunkat és elmondom, hogy májusban itt a közelünkben Dunaföldváron lesz az országos találkozó és jó lenne ennek kapcsán meghirdetni, hogy alakuljon meg hivatalosan is a közösség, ne csak egyénileg imádkozgassák a napi imát a hívek. Ő egy kicsit most is elhárította a dolgot, meg azt mondta, hogy annyi lelkiségi csoportunk van már és mindegyikben szinte ugyan azok a tagok ismétlődnek, nincs értelme egy tízedik lelkiséget megalakítani ugyanazokkal a személyekkel. Szerinte új és fiatal édesanyákat kellene beszervezni és azokból vezetőt kiválasztani. Azt mondta, hogy jó alkalom lenne erre az elsőáldozók szüleit megszólítani a legközelebbi megbeszélésen. Őszintén szólva, kicsit csalódottan jöttem el megint, hogy már megint nem kaptam hozzá kellő támogatást, de elmentem az elsőáldozók szüleinek megbeszélésére, vittem pár imalapot és a szabályzatot. Tolnainé Beának (akit már ismersz a levelezésekből) volt egy ötlete, hogy kérdezzük meg a Diakónusunk feleségét, akinek négy gyermeke van és van közöttük elsőáldozó is, hogy vállalná-e azt, hogy a megbeszélés végén kihirdeti és kiosztja az imalapokat. Így is történt, odamentem Kirschné Ágotához és megkértem erre a feladatra. Ő rögtön igent mondott és mondta, hogy barátnője valahol az ország másik részén már régóta tagja a közösségnek, vagy talán vezetője is és már ő is gondolt rá, hogy miért nincs Szekszárdon Szent Mónika Közösség. Mindez május végén volt, így az országos találkozóra csak páran mentünk kocsival Dunaföldvárra, de akkor már tudtam, hogy ebből most valami lesz. Ágota azt ígérte, hogy a nyár után, szeptemberben hozzá fog a szervezéshez, és a plébános úrral is intézi a hirdetést. Szeptember elején az első hirdetés és buzdítás után mindjárt 25 fős lista állt össze, majd a második vasárnapi hirdetés után 50 főre, mára már úgy tudom 66 fő jelentkezett, és ami nagyszerű, hogy valóban új, fiatal tagokból, főleg a katolikus iskolások szüleiből, tanáraiból álló közösség jött össze.

Látod a Jó Isten megadta, hogy az a jó cél, amit erre az évre elhatároztam teljesüljön. Nem csak otthon imádkozunk, hanem a diák misék előtt minden vasárnap közösen, mindkét templomban és minden hónap utolsó csütörtök esti 6 órai szentmise a Szent Mónika Közösség felajánló miséje lesz.

A közösség vezetője nagyon lelkes, aranyos Kirschné Rojik Ágota, nagycsaládos édesanya, aki már felvette veled is a kapcsolatot. Én nagyon- nagyon örülök ennek, hogy eljutottunk idáig végre és igyekszem Ágotát mindenben segíteni és nem győzök hálát adni érte, hogy ő ezt vállalta.

Biztos vagyok benne, hogy már a kisfiam odaföntről is segített abban, hogy ez a szép elhatározás teljesüljön és működjön.

Köszönöm Neked is a sok biztatást és az értünk való imákat.

Kérem, hogy a szokásos híreket, körleveleket Ágotának is küldjed a jövőben a kragota@freemail. hu címre.

Isten áldjon és segítsen:

Piroska