KALÁSZ  újság 2009.5.számából

 

 

Nagy kincset bízott ránk Isten: a családot

Azért gyűltünk össze, mert keserves könnyek között tapasztalhatjuk, hogy gyakran tehetetlenek vagyunk a családunkba belopakodó rosszal szemben. Nemzedékek egymásnak adják tovább a sebeket, a kisebbségi érzést, s ezekből számtalan bűn és keserűség fakad. Mi azonban hisszük,hogy a Megváltó minket is, családjainkat is meg akar szabadítani a rossz erők bábzsinegjeitől.

Mikor nagyon fáj a szívünk, és talán éjszakákat sírunk át, egyszer csak rájövünk, hogy két út áll előttünk. Egyik az, hogy tovább sírunk és sajnáljuk magunkat, esetleg panaszkodunk, vádaskodunk is, és minden marad a régiben, sőt tovább romlik.

A másik az, hogy megértjük: Isten bízik bennünk!

Ránk mert bízni ilyen nagy nehézségeket, hogy nálunk vége szakadjon a rossz láncolatának. Bízik bennünk, hogy belé kapaszkodunk, hogy ki tudjon emelni minket családostul az örvényből.

Hogyan is kapaszkodhatunk belé? Az édesanya, a feleség sokszor szenved attól, hogy mindenért őt hibáztatják. Ha nem használ a szép szó, nem használ az elkeseredett védekezés, be kell látnia, hogy õ a bűnbak. Micsoda megtiszteltetés Istentől! Hisz Jézus volt az igazi bűnbak, aki elhordozta népe bűneit, s meg kellett értük halnia. Isten részeltet minket Fia szenvedésében, de nekünk már nem kell belehalnunk, mert Õ győzött. Ha bizalommal átadjuk neki bűnbak-sorsunkat, a mi életünkben is győz.

Hányszor küszködünk szeretteink torzultságaival. Érezzük, látjuk, nem ilyennek kellene lenniük. Például nem tudják, nem is akarják elhinni, hogy szeretjük őket. A lelkünket kitehetjük, mindhiába.

Ilyenkor jusson eszünkbe, hogy milyen kincset adott a kezünkbe Jézus: az áldást. Az Istentől jövő áldás a szívnek olyan mélységeibe hatol, ahova ember el nem juthat. Meggyógyítja azokat a belső sebeket, rejtett fájdalmakat, amelyek akadályai a szeretet áramlásának. Áldani csak akkor tudunk, ha szívből meg tudunk bocsátani. Először gondoljuk végig magunkban, mi mindenért kell megbocsátanunk, s bocsássunk meg szívből. Olyan ez, mintha felhő oszlana szét: szabaddá válik az út az Isten gyógyító kegyelme számára. Elég, ha annyit mondunk magunkban: megáldalak téged az Atya, Fiú és Szentlélek nevében. Isten mindig óvatosan gyógyít, vigyázva, nehogy bántson. Kivárja mindennek az idejét.

     Gyakori, hogy idõs, beteg családtagjainkért aggódunk: mi lesz velük, ha meg kell jelenniük Isten színe elõtt? Nem bánják bûneiket, elutasítják a szentségeket, nem hisznek Isten szeretetének.

Ilyenkor jusson eszünkbe az a történet, amikor négyen vittek egy bénát, s a tetõt bontották ki, onnan eresztve le ágyastól Jézushoz lába elé. Hitük láttán – nem a béna hite láttán! – Jézus azt mondta a bénának: bûneid meg vannak bocsátva!

Ha Jézusba vetett hittel ápoljuk betegeinket, öregeinket, s viseljük hûségesen a terheiket (mint valami hordágyat), akkor bízhatunk benne, hogy Jézus – hitünk láttán – az õ bûneiket is meg fogja bocsátani. Szent Mónika példája és közbenjárása könnyítse meg családjainkért folytatott küzdelmünket!

                          (Nényei Gáborné beszédébõl,
 mely az augusztus 29-i, országos találkozón hangzott el.)