design_element1 Szent Monika - Kereszteny edesanyak kozossege design_element3 design_element4 design_element5 design_element6

Szent Mónika

Keresztény édesanyák közössége | szentmonika@szentmonika.hu

10 éves a Szent Mónika Közöség

Szent Anna és Joachim ünnepe után egy nappal, 2002 július 27-én gyűltek össze a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közösségének tagjai Budapesten, a városmajori Jézus szíve templomban, hogy megünnepeljék fönnállásuk 10. évfordulóját. A közösség gondolata Spanyolországból ered, Magyarországra Róna Gábor atya hozta el a hírét, és 1992. augusztus 27-én alakult meg Kalocsán az első csoport. Tagjai azt tűzték ki célul, hogy mindennap imádkoznak gyermekeikért, hogy az élet nehézségeiben ne veszítsék el hitüket. Évente két alkalommal, egyszer Budapesten, egyszer valamelyik vidéki városban országos találkozót szerveznek. A mostani találkozón Bíró László püspök úr kiemelte szentbeszédében, hogy nekünk is szenteknek kell lennünk, ahogy Szent Anna és Joachim is azok voltak. A mai világban, ahol oly kevesen vállalkoznak aszkéta életre, az emberek tisztelik az életszentséget és felnéznek rá. Szent az, akivel találkozva nem alakul ki kétely bennünk, hogy van-e Isten. Nagy szükség van most szent életű édesanyákra és nagymamákra. Olyanokra, akiknek a hétköznapokban is Isten áll az életük középpontjában. Ahogy Anna és Joachim öregségükben is őrizték a házasság titkát, szerették egymást, úgy kell nekünk is küzdenünk a házasság szentségéért. Nagyon várták az Életet - és Szűz Máriát kapták, aki Jézus édesanyja lett. Nekünk is így kell várnunk az életet, mert az Isten ajándéka. A közösség tagjai most többnyire nagymama korúak. Először őket érintette meg ennek a közösségnek a lelkisége, de jó lenne, ha minél több fiatal édesanya csatlakoznaehhez az imamozgalomhoz. Aki fölveszi velük a kapcsolatot, annak imalapot küldenek, és negyedévente körlevelet, amiben Gábor atya lelki buzdítást ad, és tájékoztatást a közösség életéről. A cím: Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közössége 6300 Kalocsa, Szent István u. 24. A következő ünnepélyes találkozó Kalocsán lesz augusztus 25-én, ahol az ezeréves egyházmegye jubileumi szentmiséjén vesznek részt, amely 10 órakor kezdődik a jezsuita templomban. Rózsás Csabáné Kubányi Andrea

 



Augusztus 27-én emlékezünk meg Szent Mónikáról, Szent Ágoston édesanyjáról, aki Tagesztében született 332-ben. Férje patrícius, aki - Szent Mónika imáinak hatására - halála elõtt istenhívõvé vált. A keresztény édesanyák méltán választották Mónikát példaképül, mert õ volt, aki hosszú éveken át könnyek közt imádkozott gyermeke megtéréséért. Istenbe vetett bizalma sohasem ingott meg. A Szent Mónika Közösség megalakulásának 10. évfordulóját augusztus 25-én ünnepelték Kalocsán, a Kalocsai Egyházmegye 1000 éves évfordulójának ünnepével együtt. "Minden évben sor kerül országos találkozóra is, hogy egymást erõsítve, hitünkben megújulva tudjunk imáinkkal Istenhez fordulni gyermekeink megtéréséért. Ebben az évben július 27-én, szombaton, Budapesten a Városmajorban a Jézus Szíve templomban került megrendezésre. Egerbõl tizenegyen indultunk el, hogy egy év után újra találkozhassunk társainkkal. Az ország legtávolabbi vidékeirõl is jöttek külön buszokkal az édesanyák (Kalocsa, Sopron, Pécs, Debrecen, Nyíregyháza stb.), hogy egy egész napon át együtt imádkozzanak gyermekeink, és minden gyermek megtéréséért.
Bíró László püspök úr, Lambert Zoltán kanonok úr és Róna Gábor jezsuita atya, a Szent Mónika közösségek lelki vezetõje nyújtott lelki támaszt, gyónási lehetõséggel segítették megtisztulásunkat. Elõadásaikkal erõsítettek bennünket, hogy soha meg ne feledkezzünk legfontosabb feladatunkról, hogy imáinkkal segítsük gyermekeinket a krisztusi útra vezetni. Programunk délelõtt 9 órakor kezdõdött, a rózsafüzérrel. Ezt követte a szentmise, melynek keretében dr. Bíró László szentbeszédében többek között megemlékezett Szt. Annáról és Szt. Joachimról, Jézus Krisztus nagyszüleirõl valamint II. János Pál pápa három kérdését fejtette ki.
Miért hiszünk a házasságban?
Azért, mert Isten is hitt benne; a Megtestesülés is családban történt; Jézus elsõ csodáját a kánai mennyegzõn tette, ezzel szentséggé tette a házasságot. A házasság Istentõl való intézmény. Nem a parlamentek feladata, hogy megfogalmazzák, mi a házasság. Ezt már Isten eldöntötte. Milyen családban hiszünk? Mi keresztények a házasságon alapuló családban hiszünk, hisz ez teszi lehetõvé a szilárd jövõt. A Szent Mónika közösség tagjainak legfontosabb feladata gyermekeinket erre nevelni. Szt. Joachim és Szt. Anna emléknapján róluk megemlékezve a családok példaképei lehetnek. Õk idõs korukban is szeretetben éltek. Jézus Krisztus nagyszülei azért maradtak ma is 2000 év után nagyok, szentek, mert hitelesek tudtak lenni, életük átlátszó és tiszta volt. Legyünk mi is hitelesek, mint Anna és Joachim.
Ki hisz a családalapú életben? A családalapú életben minden személyt tisztelõ ember hisz, akinek fontos a házastársi hûség. Élet csak életbõl fakad. Letéteményesei vagyunk az életnek. Újra és újra felvetõdik a kérdés, vállaljuk-e az életet. Hogyan beszélünk a családban az élet szentségeirõl? Szt. Anna és Szt. Joachim vágyták az életet. Példaadóak voltak, mert meg tudtak újulni egymás szeretetében. A szent családi élethez vezet az élet utáni vágy, a szentségre való törekvés a házasságban. Nagyszülõk voltak. Nagymamának lenni hatalom. Imáinkkal, példánkkal, szeretetünkkel sokat tehetünk.
Történelemformálókká lehetünk.
Könyörgéseinket, imáinkat leírva, az oltárra helyeztük a majdnem háromezer levél mellé, amely eddig érkezett Kalocsára, a Szent Mónika Közösség megalapításának központjába.
Egy beteg házaspár elküldte Magyarország térképét, melyen kis piros szívekkel jelölték azokat a helységneveket, ahol már mûködik Mónika közösség. Örömteli szívvel éreztük és láttuk, hogy a térképen kevés az üres terület.
Ezt követte a közösségi zászlók felszentelése, megáldása. Az egri közösség zászlóját a Feldebrõn lakó Julika hímezte nagy szeretettel, felajánlva a mi kis csoportunknak. Munkája nagy tetszést nyert, hisz a kazincbarcikai édesanyák megkérték, hogy az õ részükre is hímezzen ilyen csodálatos zászlót, hogy közösségük jelképe lehessen.
A szentmise után az agapé következett. A közösen megterített asztal öröme, az egymás iránti szeretet és tisztelet meghatódottsággal töltött el bennünket. Itt alkalmunk nyílt ismerkedésre, beszélgetésre, és a problémáink, örömeink megosztására is. Erre még lehetõség volt az agapé utáni tanúságtételeknél. Több közösség vezetõje ismertette közösségük megalakulásának történetét, imaórájuk lefolyását, programjaikat, hogyan vesznek részt a plébánia életében, és plébánosuk hogyan segíti tevékenységeiket. Sok édesanya számolt be az ima erejérõl, hogyan tapasztalták meg Szent Mónika imájának hatását gyermekeit életében. A szentségimádás méltó befejezése volt ennek a gyönyörû napnak. Bíró püspök úr hangsúlyozta, úgy térjünk haza, hogy tudjunk megújulni a szeretetben szeretteink által. Ûjuljunk meg Istennel való kapcsolatunkban. Éljünk világos, átlátszó életet, hiszen a kortárs is, ha szenttel találkozik, megáll egy pillanatra.


Gondoljunk Szentatyánkra, akit sokan szentként tisztelnek, és bár beteg, meggyötört, idõs ember, mégis hallgatják, figyelnek szavára, mert élete tiszta, átlátszó és hiteles.
Császár Zoltánné