Erdő Péter
Kedves Édesanyák, Krisztusban Kedves Testvérek!
1. Magas hegyre megy föl Jézus a tanítványaival, és ott történik a színeváltozás híres esete. A színeváltozás történetét az evangélista a szenvedéstörténet nyitányának szánja. Jézus már megy föl Jeruzsálem felé, hogy ott szenvedjen és meghaljon. Olyan sors ez a Messiás számára, amit a tanítványok alig képesek megérteni és elfogadni. Mikor Péter megvallja Jézusról, hogy hiszi, hogy ő a Messiás, az Isten Fia, mindjárt utána szó kerül a szenvedésről, és Péter tiltakozik ellene. Nem tudja megérteni, hogy Jézus szenvedő Messiás lesz. És itt, a színeváltozás jelenetében, megkapjuk ennek a magyarázatát. Szenvedésre készül Jézus, és az Atya tanúságot tesz róla. Megdicsőíti azért, hogy utána Benne legyen minden ember szabad. Az Ószövetségben Ábrahám fölment a hegyre, fölvitte a fiát, hogy föláldozza Istennek. De Isten ezt az áldozatot nem fogadta el tőle. Most Jézus megy föl a hegyre önként. És úgy tűnik, Isten meghozza az áldozatot, Jézus meghozza az áldozatot, és egyszerre megfordul az üdvösség történetének a menete. De ott látjuk Jézus társaságában Mózest és Illést is. Megint teli van ez ószövetségi utalásokkal. Mózes is fölment a hegyre. Miért is? Hogy megkapja a tízparancsolatot. Hogy megkapja a Törvényt az Úrtól. És azután őrajta is olyan fényesség látszott, mikor lejött, hogy féltek tőle a többiek. Igen, Jézuson is ez a dicsőség látszik, az Istennel való közvetlen találkozás. De nem ad át egy sűrűn teleírt táblát vagy könyvet. Nem olyan új törvényt hoz, amely a régit paragrafusról paragrafusra fölváltaná, hanem olyan törvényt, amelyben a tanítványok azt mondják, hogy „jó nekünk itt lenni”. Már itt, a földön elkezdődik Jézussal az Isten országa. Ő maga a törvény. Őt utánozni – ez a keresztény szeretet törvénye. És Jézus nagyobb Mózesnél. Ez az új törvény, nagyobb a réginél, a hajdan középpontban álló Mózes, most az előfutár, a tanú szerepében tűnik fel. És a másik előfutár, Illés vagy akár az Illésnek nevezett, előfutár szerepet betöltő Keresztelő János, ott áll a másik oldalon, előkészítve annak az útját, aki nagyobb nála. Ez a színeváltozás története. Benne Isten megerősíti az apostolokat, elmélyíti őket abban a hitben, hogy Jézus nagyobb, mint Mózes és az ószövetségi Törvény, hogy Jézusban Isten valami végtelen értéket akar ajándékozni a népének. Ha tetszik, Isten gyermekeinek a szabadságát. Ám nem olyan szabadság ez, amely korlátlan, amely az emberi önkényességnek adna tápot, hiszen van egy mintánk, és ez maga Jézus. Szabadság, de azzal a kötelezettséggel, hogy Jézust kövessük és utánozzuk. Ennél nagyobb kötelező erő pedig nem képzelhető el. Így tekintsünk ma a megdicsőült Krisztusra, és így próbáljuk meg az új törvényt teljesíteni, utánozva a tanítványokat.
2. Az édesanyák Szent Mónika közösségének mai találkozóján a színeváltozás fényében elmélkedünk arról, hogy mit is jelent az anyaság a szó teljes emberi és keresztény értelmében. Mindenekelőtt sokszor feltűnik korunkban az a tendencia, amely társadalmi kérdésekről szólva kerülni igyekszik az anya, anyaság kifejezést, helyette gyakran inkább nőkről, gyermeket nevelő nőkről beszélnek. Pedig az anya olyan ősi szava és fogalma az emberiségnek, amely az apa és a gyermek fogalommal együtt a legtermészetesebb emberi közösséget, a családot tükrözi. Az apa és az anya szavak kapcsolatra utalnak, mert kimondásuk egymást feltételezi és feltételezi a gyermeket is. Márpedig az életünknek, a világunknak, saját magunknak az értelmét és az értékét keresve mindig valamilyen viszonyítást, valamilyen kapcsolatot kell megjelölnünk, amiből a dolgok, a helyzetek értelmessége és értéke fakad. Emberi életünk alapvető és mindent átfogó nagy kapcsolata az, amely minket a teremtő Istenhez fűz. De a Teremtő után, az ő munkatársaiként kapcsolatban állunk a többi emberekkel is. Az anyaság, az apaság köti össze az embert a világtörténelemmel, a családdal, a nemzettel. Olyan név ez, amely viselőjének az értékét, a méltóságát fejezi ki. Jól tartja a közmondás, hogy anya csak egy van. A gyermek számára egyedüli és kizárólagos vonatkozási pont élete első szakaszában maga az édesanya. Ha édesanya nélkül kell felnövekedni, az súlyos feladat elé állítja a gyermeket és környezetét, aki az édesanyát vagy mindkét szülőt pótolni hivatott. Az anya szóban benne rejlik, hogy aki ezt a nevet viseli, az fontos, életfontosságú más ember, más emberek számára.
Hallunk néha olyan megjegyzéseket is, amelyek sokszor bizonyos élettapasztalatokat is tükröznek: így például azt a megállapítást, hogy az anyaság akadály lehet a tanulásban, a foglalkozás, a fizetett munka világában való előrehaladásban és így tovább. Erre egyrészt egy nagyon elemi emberi tapasztalás adja meg a választ. Édesanyám hatunkat nevelt fel. 61 éves korában már előrehaladott rákos volt. Életében tanítónőként keveset dolgozhatott, a képzőművészeti pályán pedig az akkori körülmények miatt el sem indulhatott. Amikor az életét összegezni próbálta, mosolyogva nézett ránk és azt mondta: „Ti vagytok az én életművem”. Az ember, kivált a szeretetben és hitben felnevelt ember valóban lehet olyan érték, amiben egy hívő édesanya életének a kiteljesedését megtalálja. Másrészt erre a mai túlterhelt és hajszolt életünkre nézve adódik egy másik válasz is, mely összhangban áll az előbbi gondolattal: egyesek manapság új feminizmusról beszélnek, és azt fejezik ki vele, hogy az igazi, leggazdagabb értelemben vett feminizmus támogatja az anyaságot és a családot éppúgy, mint a nők foglalkozásban való előmenetelét. Ez persze nagy figyelmet és nagy összetartást kíván mindnyájunktól. Nagy örömmel hallok azokról a kezdeményezésekről, amelyek keretében az édesanyák egymást segítik ügyes-bajos dolgaikban, főként pedig a nevelés, a családi élet gondjaiban és a foglalkozásukkal kapcsolatos kérdésekben. Az édesanyák imádsága hatalmas erő, és hatalmas erő összetartó szeretetük is, amely bevilágítja a férjek, a családok, a rokonok életét. Olyan szeretet ez, amely az isteni ragyogás képmása. Kérjük Szent Mónika közbenjárását, hogy mutassa meg Isten ezt a fényességet minden édesanyának, rajtuk keresztül pedig mindannyiunknak. Ámen.
