design_element1 Szent Monika - Kereszteny edesanyak kozossege design_element3 design_element4 design_element5 design_element6

Szent Mónika

Keresztény édesanyák közössége | szentmonika@szentmonika.hu

Magyar Kurír

 

 

 

 

 A Szent Mónika Közösség országos találkozója

2008. május 17-én Vácon a székesegyházban tartották a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közösségének Országos Találkozóját, amelyen édesanyák és családok együtt imádkoztak gyermekeink hitéért. Az ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros mondta.


A találkozó délelőtti programja során a rózsafűzér közös elimádkozása után a résztvevők Ramón Jiménez atya tanítását hallgatták meg. Délben koncelebrált ünnepi szentmisét tartott Erdő Péter bíboros, amelyen részt vett a közösség spanyol és magyar lelki vezetője Ramón Jiménez és Róna Gábor jezsuita is. A szentmise elején Varga Lajos váci segédpüspök köszöntötte a prímást. A találkozó délután tanúságtételekkel és szentségimádással folytatódott.

* * *

Az első Szent Mónika közösség 1987-ben alakult Madridban, az Egyház hivatalos jóváhagyásával. Magyarországra Róna Gábor jezsuita atya hozta el ennek a közösségnek a hírét. Édesanyák kérésére, Kalocsán 1992. augusztus 27-én, Szent Mónika napján alakult meg az első csoport. Dankó László akkori kalocsai érsek jóváhagyta, és jó szívvel ajánlotta a paptestvérek és a hívek figyelmébe ezt a kezdeményezést.

2005. január 28-án Erdő Péter bíboros elfogadta felkérésüket és elvállalta közösség fővédnöki tisztségét. A közösségnek mindenki tagja lehet, aki vállalja, hogy az imát minden nap, hetente egyszer az Oltáriszentség előtt is elmondja. Mára az ország szinte minden részén van Szent Mónika közösség, sőt az ország határokon túlról is sokan tartják a kapcsolatot a kalocsai központtal.

Szent Mónika Szent Ágoston püspök édesanyja hosszú időn keresztül kitartóan, könnyek között imádkozott tévelygő fiáért, míg végül teljesült az álma; Ágoston megtért és az egyik legnagyobb szent és egyháztanító vált belőle. Ágoston így írt róla: „Anyámnak köszönhetek mindent, ami vagyok. Ő kétszer szült engem; először erre a világra, másodszor az Isten országába.”

Esztergom Budapesti Főegyházmegye/Magyar Kurír

Kép: Rózsásné Kubányi Andrea