A Szent Mónika Közösségről
Szerző: Körössy László
Talán sokan hallottak már Szent Ágoston édesanyjáról, Mónikáról, akik szentként tisztelünk, de azt kevesen tudják, hogy az európai kultúra egyik legzseniálisabb gondolkodójának édesanyja milyen erős asszony volt. A fia azt írja róla: „ruházata szerint asszony, a hitére nézve férfi volt; olyan biztonság volt benne, amilyet csak az öregség ad meg az embernek; olyan szeretete volt, amilyenre csak egy édesanya képes; s olyan jámborság élt a szívében, amit csak egy keresztény nő hordozhat a szívében”.
Mónika hosszú időn keresztül kitartóan imádkozott tévelygő fiáért, míg végül teljesült az álma; Ágoston megtért, szent és egyháztanító vált belőle.
Keresztény édesanyák sokasága számára szolgál példaképül Mónika, és fohászkodnak hozzá, aki kitartóan imádkozott, és nyilvánvalóan sokat szenvedett is azért, akit egykor szíve alatt hordozott.
Az első Szent Mónika Közösség 1987-ben alakult Madridban, az Egyház hivatalos jóváhagyásával. Hazánkba Róna Gábor jezsuita atya hozta el ennek a közösségnek a hírét. Magyarországon a kalocsai édesanyák kérésére 1992. augusztus 27-én, Szent Mónika napján alakult meg az első csoport. Dankó László érsek akkor jóváhagyta, és jó szívvel ajánlotta a papok és a hívek figyelmébe ezt a kezdeményezést. 2005. január 28-án Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek elfogadta a közösség kérését, és elvállalta a fővédnökség tisztségét. A közösségnek mindenki tagja lehet, aki vállalja, hogy az imát mindennap (otthonában) elmondja, és hetente egyszer az Oltáriszentség előtt is. Később sokak kérték, hogy a házastársak együtt is imádkozhassanak gyermekeikért. Így született meg a „keresztény házastársak napi imája” gyermekeikért.
Ezt az imalapot 2003-ban, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén áldotta meg Bíró László püspök. (Imalap az alábbi címen kérhető: Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közössége 6300 Kalocsa, Szent István király u. 24.) Mára az ország szinte minden részén alakult Szent Mónika közösség, sőt az országhatárokon túlról is rendszeresen érkeznek a hírek, tartják a kapcsolatot a kalocsai központtal.
A közösségek tagjai imádkoznak egymásért, gyermekeikért, de nemcsak a saját gyermekeikért, hanem minden édesanya gyermekéért és azokért a gyerekekért is, akik család nélkül nőnek fel.
A teljes cikket keresse a Família magazinban,
vagy megtekintheti a csatolásban.
Csatolás | Méret |
---|---|
Szent Mónika cikk 1 (0,5x).jpg | 220.07 KB |
Szent Mónika cikk 2 (0,5x).jpg | 357.66 KB |