április 19.
Szent Mónika, a keresztény édesanyák példaképe és patrónusa, napjaink asszonyai számára is nagy jelentőséggel bír.Sokan fohászkodnak hozzá,és nevével fémjelzett imacsoportokba tömörülnek. A közelmúltban Székelykevén alakult meg a Szent Mónika - kör, melynek megálmodója és életre hívója Kozsán Ilona hitoktató, nyugalmazott óvónő. - Körülbelül egy éve, hogy kaptam egy kis könyvet Szent Mónika életéről, akinek önzetlen szeretete, s imáinak ereje azonnal megfogott - meséli Ilona. - Példája követendő a ma asszonyai számára is, ezért ajánlottam msgr. Fiser János főesperesnek, plébánosunknak, alakítsuk meg mi, székelyiek is saját csoportunkat. Tetszett neki az ötlet, s az ő támogatásával és irányításával működünk.
A Szent Mónika - kör tagjai édesanyák, nagyanyák, akik vállalják, hogy minden nap elmondják Szent Mónika i máját egyénileg. Heti rendszerességgel, keddenként találkoznak, s az Oltáriszentség előtt közösen fohászkodnak Szent Mónikához, havonta pedig imaórát tartanak (a hónap harmadik vasárnapján), s ilyenkor elmondják a Rózsafüzért, a Szent Mónika litániát, s énekeket tanulnak. - Szent Mónika tiszteletét szeretnénk egész Dél - Bánátban meghonosítani, hogy együtt fohászkodjunk gyermekeinkért, fiataljainkért. Mert egyre anyagiasodó világunkban, a szellemi értékek, őseink hite tud csak igazi támaszunk lenni - mondta az óvó néni.
Kovács Szöszill
© Nagybecskereki Egyházmegyei Sajtóiroda