Kedves Édesanya Társaim!
Többen kértétek, hogy írjam meg részletesebben a programot. Kicsit kibővítve, megtoldva küldöm, fogadjátok olyan szeretettel, amilyen nagy szeretettel írtam Nektek az alábbiakat.
Csodálatosan szép hónap a május. A természet megújul, kizöldülnek a fák, a kertekben és a parkokban tarka virágok köszöntenek bennünket. Mind azt harsogja: emberek, az élet szép! A madarak hangos csiviteléssel hirdetik itt a tavasz! Május a szeretet és a szerelem hónapja. Nem véletlen, hogy az év tizenkét hónapja közül májusban van a legtöbb esküvő.
Ebben az évben Gyulán, a május mégis egy kicsit más lesz, még szebb lesz, mint a korábbi években volt.
Egyházközségünkben a SZERETET jegyében két nagy eseményre készülünk,
május 19-én szombaton, a Szent Mónika Imaközösség országos találkozójára,
május 20-án vasárnap pedig Apor búcsú lesz a Belvárosi Katolikus Templomban.
Apor Vilmos püspök asszonyok-lányok védelmezője boldoggá avatásának 10. évfordulóját ünnepeljük. Mi gyulaiak abban a kegyelemben részesültünk, hogy velünk élt majd huszonöt éven keresztül Apor Vilmos, Ő volt városunk plébánosa. Apor Vilmos nem csak szavakkal, hanem mindennapi életének példájával is buzdította a rábízottakat az evangélium tanításának a követésére. Tudta, hogy az evangélium üzenetét úgy tudjuk életre kelteni másokban, ha az bennünk is élő valóság. A családot, nemzetet, emberiséget egyesítő krisztusi szeretetet tartotta fontosnak. Ő mint igazi pásztor „mindenkinek mindene” akart lenni. Élete példája és tanítása időszerűbb, mint valaha. Azt tanította, a krisztusi szeretet a szegényt türelmessé, a gazdagot bőkezűvé, a kormányokat pedig bölccsé és békeszeretővé teszi.
Az embereknek nagyon kellenek az eszményképek, példaképek. Példakép, mely erőforrás a jelen és a jövő formálására.
1921-ben, gyulai plébánossága idején mondta: „a lelki bajokra, fájdalmakra nem megoldás sem az ital, sem a szónoklat. Csak a békés családi légkör ad megnyugvást, biztosít kevesebb indulatot, több munkakedvet és stabilabb jövőt.”
A békés családi légkör megteremtői pedig mi vagyunk, az Istent szerető feleségek, édesanyák, akik önzetlenül tudunk szeretetet adni és elfogadni.
Nagy a mi felelősségünk!
Napjainkban nagyon sok veszély leselkedik gyermekeinkre, unokáinkra, csak türelmes szeretetünkkel és imáinkkal, jó példát mutató életünkkel tudjuk megvédeni őket, hogy el ne vesszenek, és az elveszettek megkerüljenek.
2007. május 19-én Gyulán, a Nádi Boldogasszony Kegytemplomban
lesz a
Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közössége
- melynek fővédnöke Erdő Péter bíboros úr -
Országos Találkozója.
Szeretettel hívjuk és várjuk a keresztény testvéreinket, édesanyákat és családjukat, hogy együtt imádkozzunk gyermekeink hitéért, hogy el ne vesszenek és az elveszettek megkerüljenek.
Program: 9,30 Vendégek fogadása a templomban, kitűzők imalapok kiosztása
10,00 Rózsafűzér, ima, ének
11,00 Ünnepi szentmise, szentbeszédet mond:
Dr. Kiss-Rigó László megyés püspök
Koncelebrál: Kovács József kanonok, esperesplébános
P. Róna Gábor S.J. és a jelenlévő papság
12,15 Agape (szeretetlakoma)
13,15 Tanúságtételek, beszámolók
14,00 Szentségimádás
15,00 Áldás, találkozó bezárása
15,30-16,00-tól városnézés idegenvezetővel
19,00 ugyan ebben a templomban, Koloss István: Apor miséje az Erkel Kórus előadásában zenekari kisérettel.
10,00 Apor búcsú. Az ünnepi szentmisét Tempfli József nagyváradi megyés püspök celebrálja.
A szentmise után virágot helyezünk el a templom előtt álló Apor szobornál és elénekeljük a Magyar és a Székely himnuszt.
A májusi találkozónk örömével várunk Mindnyájatokat, Isten áldását kérve sok
szeretettel: Edit
Mellékletben elküldöm a meghívónkat.
Csatolás | Méret |
---|---|
Szt Mónika meghívó.pdf | 1.25 MB |
dmegh.doc | 98.5 KB |