design_element1 Szent Monika - Kereszteny edesanyak kozossege design_element3 design_element4 design_element5 design_element6

Szent Mónika

Keresztény édesanyák közössége | szentmonika@szentmonika.hu

2006

 

 

Kedves Édesanya Társaim! A Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közösség Pécs-Gyárvárosi Csoportja nevében köszöntelek Benneteket. Pécs-Gyárváros, ahogy a neve is jelzi, munkások lakta része volt a városnak. Elődeink erős hite, áldozatos munkája eredményeként, hálájuk jeleként épült fel az Isten háza, melyet 1929. október 6-án Virág Ferenc pécsi püspök úr Munkás Szent József tiszteletére szentelt fel. „…legyen ez a templom megszentelt hely, ahol találkoznak gyárvárosiak örömben és szomorúságban, dicsőségben és megaláztatások között, legyen ez a templom minden Istenben bízó lélek édes otthona„. 1927-1929-ben is nagy szükség volt áldozatra, imára, összefogásra. De szükség van napjainkban is sok áldozatra, imára, összefogásra, hogy csodálatos templomaink megteljenek imádkozó, érző lelkekkel, hogy gyermekeink, unokáink is megmaradjanak hűségesen Egyházunkban, az Úr Jézus követésében. Ezt látjuk a Szent Mónika Közösség megalakulásában is. „..szüntelenül kell imádkozni és nem szabad belefáradni…”(Lk 18,1). 2000. december 2-án, zászlószenteléssel egybekötve alakult közösségünk. Minden hónap első szombatján 17 órakor jövünk össze, és közös imában fordulunk az Úrhoz gyermekeink, unokáink hitéért, megtéréséért könyörögve, Szűzanya és Szent Mónika közbenjárását is kérve. Imaóránk része a napi ima elmondása, amit az Édesanyák drága gyöngye, üdvözlégy Szent Mónika ének követ. Ezután imák, könyörgések a családokért, fiatalokért, hazánkért, papjainkért, szerzeteseinkért és hivatásokért imádkozunk és a Béke fejedelme énekkel zárjuk imaóránkat. Ezzel szinte ráhangolódunk a 18 órakor kezdődő szentmisére, mely a családokért van bemutatva. Bekapcsolódtunk a nemzetünk lelki megújulását célzó 2005. július óta „Folyamatos Szentségimádás Magyarországon” engesztelésbe. Minden hónap 4. péntekén Pécsen az Irgalmasok templomában reggel 6 órától másnap reggel 6 óráig tartó adorációs szolgálatban közösségünkből többen részt veszünk. Igyekszünk aktívan részt venni egyházközségünk szolgálatában Gulner János c.apát úr vezetése alatt. Fontosnak tartjuk közösségünk találkozóit. Ezek alkalmak a lelki töltődésre, gazdagodásra, óriási erőforrás további életünkhöz, közös imáinkhoz. A Pécsi Egyházmegye ezeréves fennállásának jubileumára készülve, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által meghirdetett ima évében 2006. augusztus 26-án a Pécs-Gyárvárosi Közösség lesz a vendéglátója a KERESZTÉNY ÉDESANYÁK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJÁNAK. (Pécs Zsolnay V. u. 92.) Szeretettel hívjuk és várjuk a keresztény testvéreinket, édesanyákat és családjukat, hogy együtt engeszteljünk gyermekeink megtéréséért, családjaink, nemzetünk lelki megújulásáért. Program: 9,30 Vendégek fogadása a templomban, imalapok kiosztása 10,00 Rózsafüzér, ima, ének 11,00 Ünnepi szentmise, szentbeszédet mond: Mayer Mihály pécsi püspök Koncelebrál: Róna Gábor atya és a jelenlevő papság 12,15 Agapé (szeretetlakoma) 13,15 Tanuságtételek, beszámolók 14,00 Szentségimádás 15,00 Áldás, találkozó bezárása. Szeretettel hívjuk és várjuk az engesztelő lelkipásztorokat és zarándokokat! Bővebb információ: Németh Tamásné 06-30/4860139 és Vilyevácz Józsefné 06-30/3344126 Imádságos szeretettel: Némethné Anna

Drága jó Szentmónikás Társaim!

Szombaton együtt lehettünk a Szt.István Bazilikában az országos
találkozónkon. A Szentségimádás alatt egy litániát is elmondtunk közösen,
hiszen már pár nap mulva itt a Pünkösd és nekünk nagyon nagy szükségünk van,
hogy megtapasztaljuk a Harmadik Isteni Személy segítségét. Elküldöm most
legalább azoknak, akiknek tudom az e-mail címét és kérleg benneteket, hogy
nyomtassátok ki és imádkozzuk együtt, nemcsak pünkösd idején, hanem az év
bármely időszakában.
Mindannyiotoknak kívánom, hogy megkapjátok a Szentlélek ajándékait és
körülöttetek újra metörténjen az első pünkösdi csoda. Legyetek bátrak és
tegyetek tanúságot arról, hogy az imának nagyon nagy ereje van!
Szeretettel és imával:Bartalné Veronka

 

 


ÉDESANYÁK IMÁDSÁGA MAGYARORSZÁGÉRT A Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közössége a Nemzeti Imaév keretében tartja évi budapesti találkozóját a Szent István Bazilikában 2006. május 27-én szombaton 9 órától délután 3 óráig, fővédnökünk Erdő Péter bíboros érsek úr támogatásával. A délelőtt folyamán zenés áhitat, rózsafűzér és engesztelő szentségimádás lesz gyer- mekeinkért, családjainkért, a magyar ifjúságért, édes magyar hazánkért. A hálaadó szentmisét 12 órakor Forgács Alajos plébános mesterkanonok úr mutatja be. A szentmisén archaikus Mária énekekkel köszönti a Szűzanyát Lovász Irén művésznő. Szeretettel várjuk a gyermekeink jövőjéért imádságukkal oly sokat tevő édesanyákat, nagymamákat. E-mail: szentmonika@freemail.hu

« first‹ previous12