A LÉLEK SZEGÉNYSÉGE

28. "A lélek szegénysége" - mondtam - "nem más, mint az ostobaság. Ez ellentéte a bölcsességnek, éppúgy, mint a halál az életnek, vagy a boldog élet a szerencsétlennek; nincs harmadik lehetőség. Mindenki, aki nem boldog, szerencsétlen, és aki nem halt meg, él. Így nyilvánvaló, hogy aki nem ostoba, az bölcs. Ebből már látni lehet, hogy nemcsak amiatt volt boldogtalan Sergius Orata, mert félt, hogy a szerencse ajándékait elveszítheti, hanem azért is, mert ostoba volt. Még nyomorultabb lett volna, ha javainak veszendőségére és bizonytalanságára nem is gondolva, egyáltalán nem is félt volna. Nem bátorsága és ébersége, hanem szellemi kábultsága miatt érezhette magát biztosan, de nyomorultul még mélyebb ostobaságba süllyedt. Ha ellenben bárki, akiből hiányzik a bölcsesség, nagy ínségben van, és a bölcs semmire sem szorul rá, akkor ebből az következik, hogy az ostobaság maga az ínség. Amint pedig minden ostoba nyomorult, úgy minden nyomorult ostoba. Tehát az ínség egyben boldogtalanság, és így nyilvánvalóan minden nyomorúság szükség is."

8. Nem tétovázó, hanem biztos öntudattal szeretlek Uram.

Átütötted igéddel szívemet és megszerettelek. Ég, föld és minden bennük rejlő, íme, mindenünnen kiáltják nekem, hogy szeresselek téged. Nem szűnnek meg odakiáltani ezt mindenkinek, hogy így mentsége ne legyen senkinek. Több irgalommal vagy mégis az olyan iránt, akinek majd megkegyelmezel, és bőségesebben kegyelmezel annak, aki iránt már irgalommal voltál, hiszen máskülönben csupán süket füleknek hirdetné ég és föld a dicséretedet.

7. Te ítélsz meg Uram engem. Bár senki sem tudja "az ember dolgait, ha nem az ember lelke, amely őbenne vagyon", mégis van valami az emberben, amit nem ismer az ember lelke sem, pedig ez benne lakozik. Te azonban Uram, te alkottad őt, tehát minden porcikáját ismered. Én, habár megvetem és másnak nem ítélem, csupán pornak és hamunak színed előtt magamat, mégis tudok rólad valamit, amit nem tudok magamról.

5. Ámde miféle célból vágyakoznak erre? Talán azt óhajtják, hogy szerencsét kívánjanak nekem, ha majd tudomásul veszik: milyen közel jutottam hozzád kegyelmed erejéből? Talán sóvárogják hogy imádkozzanak értem, ha majd meghallják: nehézkességem mennyire visszatart még tőled engem?

2. Van Uram előtted rejtőző valami bennem, még ha nem akarnám is megvallani neked? Hiszen szemed előtt az emberi lélek mélysége mezítelen. Téged rejtenélek el csupán magam elől és nem magamat tőled. Most azonban, midőn sírásom tanú arra, hogy milyen nagyon nem tetszem magamnak, te fényeskedel előttem, te tetszel nekem, téged szeretlek, reád vágyakozom. Miért? Hogy magamon szégyenkezzek és elhajítsam magamat, tégedet válasszalak és ne keressem tetszésedet, de a magamét sem, hacsak nem benned.

34. Behegedt már a seb szívemen. Benne emberi megindultságom talán gáncsolhatónak mutatkozott. Másfajta könnyeket hullajtok eléd most megholt szolgálódért Istenem. Megrendült lelkemből patakzanak ezek, míg fürkészem az Ádámban elhunyt valamennyi lélek veszedelmeit.

Új életre kelt Krisztusban anyám. Már akkor, midőn testétől még el sem szakadt lelke, úgy élt, hogy hite és erkölcse miatt dicséret illeti nevedet. Ámde nyugodtan mégsem állíthatom: attól a perctől kezdve, hogy a keresztségben újjászülted őt, parancsod ellen soha egyetlen szó sem hagyta el ajakát. Maga az Igazság, Fiad jelentette ki: "aki pedig azt mondja atyjafiának: bolond, méltó a gyehanna tüzére." És jaj még a dicséretes életű embereknek is, ha nem veted latba irgalmasságodat, amidőn megítéled őket. Mivel azonban nem kutatod kínzó aprólékossággal a gonoszságokat, bizalommal reméljük, hogy kegyelmes elnézésre találunk nálad. Ha pedig valaki felsorolja előtted igaz érdemeit, mi mást sorol fel, mint ajándékaidat? Ó bárcsak embernek ismernék magukat az emberek, s aki dicsekszik, az Úrban dicsekednék.