2. Van Uram előtted rejtőző valami bennem, még ha nem akarnám is megvallani neked? Hiszen szemed előtt az emberi lélek mélysége mezítelen. Téged rejtenélek el csupán magam elől és nem magamat tőled. Most azonban, midőn sírásom tanú arra, hogy milyen nagyon nem tetszem magamnak, te fényeskedel előttem, te tetszel nekem, téged szeretlek, reád vágyakozom. Miért? Hogy magamon szégyenkezzek és elhajítsam magamat, tégedet válasszalak és ne keressem tetszésedet, de a magamét sem, hacsak nem benned.

Jól ismersz te Uram engemet, akárki vagyok. Említettem, hogy milyen eredményt szándékozok neked e vallomásommal. Nem testem szaván és hangján nyilatkozok, hanem lelkem igéivel és gondolkodásom kiáltásaival. Ismeri őket füled. Ha rossz vagyok, a neked szóló vallomás nem egyéb, mint hogy nem tetszem magamnak. Ha pedig jó vagyok, nem egyéb a vallomásom neked, mint hogy ezt ne a magam érdeméül rójam, mert "Te Uram, az igazat meglátod", de előbb "a bűnöst megigazulttá teszed".

Vallomásom tehát feléd csörgedezik színed előtt Istenem, akár csendesen, akár nem csendesen. Csöndben marad talán a hangom, de kiáltanak szívem érzelmei. Semmi igazat nem mondok a világnak olyat, amit te előbb nem hallottál tőlem. Te sem hallasz semmi olyasmit tőlem, amit nem te mondottál előzőleg nekem.