Drága jó Édesanya társaim! Kalocsa, 2010. Gyertyaszentelő Boldogasszony napján
1993.december 27.hétfõ
Keresztény Édesanyák Szent Mónika összejövetele .
Ez év utolsó összejövetelét bár nagyon csúnya volt kinn az idõ, mégis boldogan, mosolygósan, karácsonyi énekek éneklésével kezdtük el. Szinte áthatja szívünket a betlehemi fény, aztán szó esik a tegnapi Szent Család vasárnapról. Gábor atya szeretettel üdvözli az összejötteket és rátér a püspöki kõrlevélre, melyben a Szent atya szándéka szerint, az 1994. évet a Család Évének minõsitenék világszerte és a magyar egyház is aktívan bele kar ebbe kapcsolódni.
A Körlevél szól a Szentháromság meghitt szeretetkapcsolatáról, amely a család elõképe volt. Ezt Gábor atya kicsit megmagyarázza, aztán rátér a családi közösségek és egyébb közösségek nagyon fontos szerepére. Itt kell, illetve itt lehet legjobban megvalósitani Isten szeretetparancsát, ahol önmagunkat feláldozva naponként tudumk a másik kedvében járni.
Kérdéseket tesz fel, hogy miként lehetne a családokat jobbá tenni? Kiért olyan sok a válás? Miért veszítette el a fiatalok elõtt a hitelét az egy életre szóló hûséges, áldozatvállalással együttjáró kapcsolat: a házasság? Sorban felszólalnak az édesanyák, elmondják a problémákat.Több gyermeket kellene vállalni, mondja az egyik idõsebb közösségi tagunk. A másik a TV romboló hatásáról beszé. Aztán szó esik, hogy az elmúlt évtizedekben a nőket a karrier felé ösztönözték, nem a gyermeknevelés felé. Megint másik édesanya arról beszél, milyen jó lenne, ha újra összeférne több generáció, sokkal könnyebb lenne az idõsek gondozása és a gyermeknevelés is. Egy édesanya tanúságot tesz, miként lett három fia közül az egyikbõl nagyon hivő családapa, diplomás hitoktató, pedig fiatal korában vallásellenes volt, mert édesapja erre nevelte, de az édesanya szüntelen imádkozott érte. Nagyon szerette volna, ha pap lenne belőle, szinte veszni érezte fia sorsát, mert csak a könnyû szórakozás érdekelte, és aztán megtörtént a csoda, mert fia elment Hajósra egy katolikus ifjúsági találkozóra, és bár rossz szándékkal ment, mégis a szivében megkezdõdött egy átalakulás és attól kezdve imádkozni kezdett, beiratkozott a teológiára és nagyon jó, családapa lett, ha nem is pap, de hitoktató. Meghatódunk ennek az édesanyának nagy hitén, amellyel minden akadály ellenére, férje akarata ellenére is kiimádkozta fiának a hit kegyelmét. Áldott legyen az Isten! -mondjuk ki hangosan is többen.
Egy másik tagunk emelkedik szólásra, felolvas egy történetet egy gyógyszerész megtérésérõl, aki nem hitt Istenben, és egy éjszaka, amikor már többször gyógyszerkészítés miatt felverték álmából, zsörtölõdve újra kiment ajtót nyitni, egy kislány állt ott, aki sírva könyörgött édesanyjának gyógyszerért és azt mondta neki, amikor elkészitette, hogy az lsten fizesse meg. A gyógyszerész a pokolba kívánta a kislányt, aztán amikor elment és õ rápillantott a receptre, megdöbbenve látta, hogy nem jó arányban keverte meg a gyógyszert, és így halálos adagot küldött a beteg anyának. Hiába kiáltozott, a kislány már eltünt. Félelmében térdrerogyott és önkivületi állapotban mégis Istenhez könyörgött, hogy ne történjen tragédia. Kis idõ múlva csengettek és meglepetten látta az ajtóban újra a kislányt, aki így szólt: Ne tessék haragudni gyógyszerész bácsi, nincs már pénzem, de az Isten áldja meg, tessék nekem újra adni gyógyszert, mert éjszakai duhajok megkergettek, szaladni kezdtem és elejtettem a gyógyszert, összetört. A gyógyszerész fellélegzett és attól a naptól kezdve hívõ keresztény életet élt... Valóban sokunk számára hihetõ a történet, hiszen az imameghallgatás szinte mindanyiunk életében élõ meg tapasztalás volt már.
Gábor atya beszél még az elmúlt összejövetelünk óta bekövetkezett kiskunfélegyházi útjáról, ahova az ottani plébános meghívta a Szent Mónika Közösság megalakulásának alkalmából. Az egyik édesanya kísérte el férjével együtt és elmondja, hogy több száz édesanya vett részt az összejövetelen, férjeikkel együtt jöttek el és nagyon figyelmesen, hittel hallgatták Gábor atya beszámolóját az eddig történtekrõl. Ők is 27-én fognak találkozni ott a templomukban és igy ma este már egymásra gondolva tudjuk imádkozni lélekben közösen a napi imánkat gyermekeink hitéért.
Ujra szót kér egy édesanya, aki elmondja, hogy súlyos betegsége miatt nem jöhetett közénk, és nagyon köszöni az imákat, amit érte és gyermekeiért mondtunk el, mert megtapasztalta a közösség imájának erejét. Az összejövetel után még ez az édesanya szentáldozáshoz is járulhatott többekkel, mert Gábor atya átment a templomba velük.
Egy édesanya elmondja szomorú hírét, hogy az egyik családban 14 éves kislány súlyos beteg, pedig egy éve még matematika versenyt nyert és most halálos kórban szenved. Imádkozzunk érte, elküldte az imát a családnak is. Drága jó gyógyító Jézusunk könyörülj rajta, gyógyítsd meg a szegény gyermeket! - fakad ki szívünkből a közös könyörgés.
A napi ima közös elimádkozásával zárul összejövetelünk, tart a búcsúzkodás, ismerősökként válunk el egymástól. Bárcsak minden édesanya megérezné egyszer ezt a csodálatos imában együvétartozás erejét!
Drága jó Édesanya társaim! Kalocsa, 2009.szeptember. 15-én.
Hálát adok Istennek mindenért, ami a májusi körlevél óta történt életünkben, közösségünkben.
Szent Mónika Közösség havi összejövetele:
1993.november 27.
A mai összejövetelünket Gábor atya Szentírási idézettel kezdi és annak szavaival indit bennünket őszinte imára, hiszen "ahol ketten-hárman együtt vagytok az én nevemben, én is ott vagyok veletek."
Kéri, hogy mindig ilyen gondolatokkal legyünk együtt az imaközõsségünkben, hiszen valóban az Úr teljesiti az õ igéretét és itt van velünk most is.
Majd megkérdezi, hogy miképpen vagyunk imáinkban bizalommal az Úr Jézus felé. Valójában bizunk-e abban, hogy meghallgatja kéréseinket?
Gondoljuk-e, hogy nagyon fontos, amit csinálunk?
Nagyon jó, hogy tudunk egymás gyermekeiért könyörögni?
Vannak-e tapasztalatok az életünkben, hogy meghallgatta az Úr imáinkat?
Jelentkeznek-e a fáradtság jelei imáinkban való ki tartásunkban Imándkozunk-e a közösségünkér?
Ne feledjük, hogy a kötött imát megtoldhatjuk szabadon választott gondolatokkal, kérésekkel, hálával!
Szent Mónika is lankadatlanul kitartott. Ne feledjük, hogy nem teljesülhet minden kérésünk. A jó Isten tudja, hogy mi a fontos a mi életünkben.
Ezeken a kérdéseken gondolkodva jönnek felszinre tapasztaltaink. Sok édesanya beszél imaszándékairól,
meghallgatásokról. Katika örömét fejezi ki és köszönetet mond az imákért, mert névnapján mindkét lánya biztosította arról, hogy bár hit nélkül nőttek fel, de ők azért minden nap saját szavaikkal bizalommal fordulnak Istenhez, és hiszik azt, hogy gondoskodik róluk. Ez neki a legfontosabb, mert nagyon nagy vád van a szivében saját magával szemben, hogy életének felét hit nélkül élte meg és így gyermekei hitérõl sem gondoskodott. Mindannyian bizunk abban, hogy a kis csíra, amit most megtapasztalt leányainál kisarjad és gyümölcse maradandó lesz.
Egy másik édesanya arról beszél, hogy valóban életünkre visszatekintve nem is lett volna jó, ha mindem kérésünket teljesítette volna a jó Isten. Mi csak emberien gondolkodunk és nem látjuk mi válik éppen javunkra. Egy édesanya azt mondja, hogy õ csak egészségért imádkozik, mert az a legfontosabb. Ebbõl egy kis vita támad, mert Gábor atya is megerõsíti, hogy az Úrnak igen nagy bölcsessége az is, hogy szenvedéseken keresztül ajándékoz bennünket sokszor, amit akkor még nem is sejtünk. Nehogy azt higgyük,hogy az van legközelebb a jó Istenhez, aki szenvedésektõl mentes életet él. Sorba szólalnak meg édesanyák, mindenféle imameghallgatások és tanuságtételek következnek. Mindebbõl nagyon sokat gazdagodunk és örvendezünk a sok jó hirnek.
A közös ima következik és a hír, hogy december 12-én Kiskunfélegyházára hivják Gábor atyát, mert egy vasárnapi mise keretében meg kivánják ott is alakitani a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közösségét.
Köszönjük Atyánk!