design_element1 Szent Monika - Kereszteny edesanyak kozossege design_element3 design_element4 design_element5 design_element6

Szent Mónika

Keresztény édesanyák közössége | szentmonika@szentmonika.hu

2000

- Hódmezõvásárhely, 2000. szeptember 19-én


Kedves Szentmonikás Édesanyák!


Köszönjük kedves leveleiteket, melyeket magam is elolvastam. Bennük bizalommal tárjátok fel szíveteket, mondjátok el örömeiteket, gondjaitokat, keresztjeiteket, így könnyebb hordozni azokat, mert tudjuk, hogy vannak szeretõ testvérek, akik imáikkal segítenek.

Én is gyakran gondolok Rátok, de azért még tehetnék többet. Az én legfontosabb feladatom az, hogy az ég felé emeljem imáimban és fóleg a szentmiseáldozat bemutatásakor a ti szándékaitokat, kéréseiteket. Ti vagytok, kedves édesanyák, azok, akiknek a kezébe tette és a szívére bízta a jó Isten magyar népünk kis bimbóit, hajtásait.

Hódmezõvásárhely, 2000 július 18-án


Szeretett jó édesanyák, nagymamák!

Szeretettel köszöntünk Benneteket, kedves imádkozó édesanyák, nagymamák. Ezekben a nyári hónapokban közelebb lehettek gyermekeitekhez, unokáitokhoz. Ez bizonyára több munkát, de hiszem, több örömet is hoz az életetekbe. A vakációs napok teendõi: hogy ott legyen az étel az asztalon, a sok kisebb nagyobb kérdésre az azonnali válaszadás, megoldástalálás... Elõrelátni, gondoskodni mindenrõl, és nem sokára az új iskolaév gondjai. Egy szóval ez az élet, és minden útkeresztezõdésben ti vagytok ott, ti álltok helyt, az édesanyák! Újból és újból köszönjük Néktek fáradhatatlan imáitokat, helytállástokat!

Hódmezõvásárhely, 2000 április 10-én


Ke d ve s jó s z e n t mo n i k á s é d e s any ák!


Újból nagy szeretettel köszöntelek Benneteket. A jõ Isten áldását kívánom. Számotokra, szeretteitekre és szándékaitokat Õneki ajánlom. Kitartó buzgó imáitokat az Úr hallgassa meg!
A jubileumi Szentév nagyböjtjének a vége felé járunk. Álljunk mi is a Szûz anyával és a szent asszonyokkal együtt az, Úr Jézus keresztje alatt és tekintsünk föl õrá, akit keresztülszúrtak.
Nagyböjt 5.vasárnapjának evangéliumát ebben az évben Szent Jánostól vettük, a 12.fejezet, 20-33 versekbõl. Jeruzsálembe nem csak a zsidók zarándokoltak hanem istenfélõ pogányok is, akik erre az ünnepre jöttek el hazájukból. Ezek közül néhányan szerették volna megismerni Jézust. Az apostolok hozzá vezették õket és láthatták őt és hallhatták, amint Ő éppen saját haláláról beszélt... Szavai, kedves jó édesanyák, számunkra is mélységes tanítást rejtenek.

Hódmezővásárhely,1999.december 30-án.

 

Kedves jó szentmonikás Édesanyák!

 

A jubileumi szentév küszöbén hálás szívvel köszönjük meg Mennyei Atyánknak hűséges és áldozatos imádságtokat, amellyel számtalan sok kegyelmet nyertetek el a lelkek javára.

Vezessen továbbra is Benneteket a Szentlélek és árassza bőségesen kegyelmeit Reátok és kedves családjaitokra.

Kérjük nagy bizalommal a zsolozsma fohászával:

Mennyei Atyánk, Te azt akartad, hogy Jézus és József házában Mária családanya legyen, közbenjárására add, hogy minden anya ápolja a szeretetet és a szent életet családja körében! - Te Őt testben és lélekben Krisztus mennyei dicsőségének részesévé tetted, gyermekeid szívét is irányítsd ugyanazon dicsőség felé!

Syndicate content