design_element1 Szent Monika - Kereszteny edesanyak kozossege design_element3 design_element4 design_element5 design_element6

Szent Mónika

Keresztény édesanyák közössége | szentmonika@szentmonika.hu

2016.május

 

 

 

 

 

Drága Jó Édesanya Társaim! Tisztelt Lelkipásztoraink!


Nagy szeretettel köszöntelek benneteket és szeretnék beszámolni az elmúlt hónapok eseményeiről. Újra és újra átélhetjük az örömöket, amit valamikor Mária és Erzsébet megélt találkozásuk alkalmával. Érezzük is a vágyat bennetek, mert olyan nagy gondot fordítotok arra, hogy a környéketeken lévő édesanya társaitokkal együtt lehessetek és közös Szentmisékkel, imával ünnepelhessetek.


Ezt éltük át február 9-én, Kecskeméten, ahova elmentünk mi is Krisztián atyával a jubilálásuk ünneplésére. Szekszárdon
kiderült, hogy már ötödik éve hoznak össze a közelben lévő Mónikás csoportok kis találkozásokat. Most még ünnepélyesebb volt, mert átmehettünk a Szent kapun az Irgalmasság évében, aminek jogát Püspök úr engedélyezte városuknak. Délután érdekes, vetítéssel összekapcsolt előadást hallhattunk Lisieux-i Szent Teréz szüleiről, akiket boldoggá avattak. Milyennek kell lenni egy családnak, hogy onnan szentek legyenek gyermekeik.


Átélve a Húsvéti ünnepek reményteli örömeit máris eljött Hódmezővásárhelyen a találkozás időpontja. Nagyon éreztük
Isten áldását, s talán nem volt véletlen, hogy a Szent István templomban voltunk Boldog Gizella napján! Köszönöm, hogy fáradságot nem ismerve sok csoport már pénteken megérkezett, és még vasárnapra is ott maradt. Jakab Zoltán
plébános atya szeretettel fogadott bennünket és bemutatta az ősi jezsuita templomot. A rendház most már a domonkos
nővérek otthona. Májusban köszöntöttük rózsafüzérrel a Szűzanyát, felajánlottuk a távollevőkért, betegekért,
gyermekáldást kérőkért, a sok békétlenségben élő családokért, diákjainkért és halottainkért is. Egész nap lehetett gyónni és
nagyon sokan igénybe is vették, miközben gyűjtögették a kosárkába a könyörgéseket, hálaadásokat.

Nagy megtiszteltetés, ha Bíró László püspök úr eljön közénk, hogy bemutassa a hálaadó Szentmisénket. Szép cikkben foglalta össze Rózsásné Andrea a homíliát a Keresztény Életben. Sok szép történetben mutatta meg, hogy nincs hiába való ima. Legyünk örömben, mert a Jóisten értékeli a mi erőfeszítéseinket, gyermekeink lelkéért való összefogásunkat. Az édesanyák egész életüket odaajándékozzák családjuknak. A rózsafüzér társulatok után a mi közösségünk a legnagyobb és legerősebb az országunkban. Örült Krisztián atya megválasztásának és biztatta, hogy tartson szoros kapcsolatot az imádkozó édesanyákkal.

Agapé után olyan csodát élhettünk át Szabó Feri és Enikő családjának zenés-énekes előadása alatt, amit nem fogunk elfelejteni. Hihetetlennek tűnt a 9 gyermeket vállaló család végtelen szeretetet és vidámságot sugárzó nagyon magas szintű, sokoldalú zenei produkciója, amiből már mi sem maradhattunk ki, mert a szűnni nem akaró taps után velük énekeltünk, dicsőítve Isten végtelen gondoskodását. Köszönjük szépen!! Nagy figyelemmel hallgattuk Majoros Armella domonkos nővér előadását rendjük megpróbáltatásairól és újbóli kezdésükről, feladataikról.

Ezután Róna Gábor atya utódja, Kürtösi Krisztián atya lépett közénk, és köszönte meg imáinkat. Az édesanyák hozzászólásait hallgatva közölte, hogy a legfontosabb a jelmondatunk, mely szerint „Szüntelenül kell imádkozni és nem szabad belefáradni” (Lk.21,36). Többen javasolják, hogy változtassunk imalapunkon, de nem kell azt bántani, amit Gábor atya megáldott. Az utolsó nyitott könyörgésnél úgyis elmondhatjuk Istennek mindazt, amit még szeretnénk. A Szentmisében éppen meg is tettük, mert a házastársi könyörgésekkel együtt mondtuk el napi imánkat. Hallhattuk a délvidéki édesanyáktól, akiket a 3 órás határon vesztegelés sem tántorított el jövetelüktől, hogy már annyira megerősödtek a határon túli csoportok, hogy hűségüket értékelve kérésükre Pénzes János püspök úr nekik is kinevezett lelki vezetőt Gutasi Ákos horgosi plébános személyében.


A Szentségimádásban odatettük még egyszer az Úrjézus elé anyai gondjainkat, és áldással indultunk otthonainkba.


Mire levelünket megkapjátok, mi már a lengyelországi zarándoklaton vagyunk, melyről legközelebb beszámolunk.
Imádkozzatok utunkért, mi is azt tesszük az otthon maradottakért.


Ne feledjétek, hogy június 18-án délután 5 órára nagy szeretettel várunk benneteket Kalocsára a Jézus Szíve templomba (Szent István u. 24.), hogy Szentmisében emlékezzünk meg az egy éve meghalt Róna Gábor atyánkról, akinek közbenjárását kéri Kürtösi Krisztián atya.


Tudnotok kell még, hogy július 2-án fogjuk meglátogatni Beregszászon és Ungváron a kárpátaljai csoportokat és
bátorítjuk őket nevetekben is nehéz helyzetükben.


Ez évi országos találkozónk pedig augusztus 27-én, Szent Mónika napján lesz Budapesten a Fatimai Szűzanyának
ajánlott Szent István plébánia templomban (XXIII. kerület, Szent László u. 39.). Reggel 9 órára gyertek, parkolóhely van.
Nagyon szép új kerek templom, ahol az örvendetes rózsafűzért imádkozva köszöntjük égi Édesanyánkat. Király Attila atya
házigazdánk szól hozzánk, és a 11 órai Szentmisét új püspökünk, Snell György fogja bemutatni. Az agapé után egy
vidám szabadtéri műsorral kedveskednek házigazdáink, majd a Tanúságtételek után szokás szerint Krisztián atya
Szentségimádással fejezi be 16 órakor összejövetelünket.
Szeretettel búcsúzom! Isten áldja meg családjainkat!


Bartalné Veronka