H. Mária vagyok, a Szent Mónika imaközösség tagja.

Közösségemben, a budapesti Új Jeruzsálem Katolikus Közösségben van egy nagymama, akinek három kisunokája született eddig. Egyikük januárban jött a világra, és sokáig küzdöttek a baba életéért. Mi, a barátai és testvérei rengeteg imával támogattuk őket. A baba azóta jól van, bár folyamatos, napi orvosi felügyelet alatt tartják őt. Élete egy csoda. Az imaharc alatt a nagymamával megismertettem az édesanyák napi imáját is, aki azóta naponta imádkozza is ezt az imát, sőt, közösségünkben imaláncot szervezett a feleségek és édesanyák körében, ahol szétosztotta ezt az imát. A legtöbben imádkozzák is, bár egyikük sincs regisztrálva "hivatalosan" a Szent Mónika imaközösségben .
A nagymama szeretné megosztani a tanúságtételét mindenkivel.

Tanúságtétel Isten irgalmas szívéről

„A megroppant nádszálat nem töri össze, a pislogó mécsbelet nem oltja ki.”
(Iz.42,3)

Júlia baba, második kisunokám 2013. január 7-én 12:34-kor jött a világra Sopronban.

Már előtte, 10 órakor Gergő fiamtól jött a hír, hogy sürgős császármetszésre van szükség, mert a baba szívhangja zavart mutatott. Veszélyben volt, ezért Gergő kérte, imádkozzunk a kislányért. Bence fiam érkezett hozzám elsőként budapesti lakásomba. Gyorsan leültünk és elmondtuk Dóriért, az édesanyáért és a babáért az irgalmasság rózsafüzérét, majd a litániás gyűjteményemből a Mennyei Atyánk- és az Irgalmasság-litániákat.
Aztán jött az újabb hír, hogy megszületett a baba, de komoly szívritmus-zavara van; 250-280 a pulzusszáma. Sopronban nem tudták stabilizálni az állapotát, így rohammentővel vitték tovább a győri regionális kórházba.
Jézus vére oltalmát kértük a mentőre és a mentősökre, s még erősebben könyörögtünk. Hívtuk a Szentlelket, hogy legyen velünk, és szakadatlanul mondtuk a litániákat: Jézus nevét, Jézus szívét, Jézus vére erejét dicsértük. Bevontam az imába legközelebbi hittestvéreimet, a budapesti Új Jeruzsálem Katolikus Közösség tagjait -
először kiscsoportom társait és rajtuk keresztül az egész nagyközösséget. Ekkor már legalább 40-en fohászkodtunk Juliska megmentéséért.
Egyedül sem lankadtam el az imában, mert erőt adott a testvérek imaközössége. Tudtam: a mennyei seregek is velünk harcolnak. Elmondtam Szent Mihály imáját, rózsafüzérét és litániáját. Éreztem az egekből elhunyt szeretteim, édesanyám, édesapám és ikertestvérem támogató szeretetét. Teltek az órák. Kati nővérem Csillaghegyen gyertyát gyújtott az otthonában, így biztosított együttérzéséről és imájáról. Pista bátyám Kecskeméten 60 év után szánta rá magát az imára - gyerekkori imáit mondogatta. Itthon mi is gyertyát gyújtottunk. Este a plébániánkról házszentelésre jött hozzánk Cseh Zoltán atya. Nálunk ez családi ünnep; addigra már várandós lányom, Laura is velünk volt. Az atya hozott nekünk egy szentostyát is.
Bence fiam gyónt, majd négyfelé törve magunkhoz vettük Jézus testét. Új reménységet és békét adott, hogy az otthonomban áldozhattunk. Olyan volt, mintha maga Jézus jött volna el közénk. Majd folytatódott az imaharc: kértük a Szűzanya közbenjárását, elmondtuk az örvendetes rózsafüzért.
Közben jött az újabb hír, hogy Győrben sem tudták stabilizálni Juliska állapotát. A szívecskéje órák óta 250-nel száguldott, s fennállt annak a veszélye, hogy összeomlik a keringése. A helyzet súlyosságára való tekintettel egy orvos-testvérnő azt tanácsolta, hogy kereszteljük meg a babát. Ehhez a szülők beleegyezése kellett. Fiam a tanácsot felindultsággal fogadta. Kértem a Szentlelket, intézze ezt el békével a szülők szívében.
9 óra körül elindult Győrből a rohamkocsi Pestre a Kardiológiai Intézetbe.
Szükségesnek látszott egy speciális szakmai beavatkozás, azaz hogy árammal kezeljék a baba szívét. Gergő fiam kérte, menjünk be mi, pesti családtagok a kórházba, és ott várjuk Júlia baba érkezését. Miközben száguldott a mentő, mi pedig indultunk a kórházba, Gergő fiam megadta az engedélyt Juliska megkeresztelésére. Egy kis üveg szentelt vizet vittem magammal.
Este 11 órakor még nem érkezett meg Pestre a mentő, pedig emberi számítás szerint már rég ott kellett volna lennie. Erőm és imáim végére értem. Csak szorongattam kezemben a litániás füzetemet, aminek az elején a Szűzanya chestohovai kegyképe volt. Rátekintettem, és az Ő oltalmába ajánlottam Juliskát. Elengedtem egy régi vágyamat a szívemből és felajánlottam, hogy elmegyek Chestohovába, s egy arany szívet viszek hálaként és tanúságként Juliska megtartásáért.
A mentő egy órával később érkezett csak meg. A mentősök nem rohantak az inkubátorral a műtő felé. Miért nem sietnek? Mi van a babával? Megnyugtattak, hogy Juliska szíve 11 órakor Herceghalomnál reagált a gyógyszerre és normalizálódott a szívverése. Igen, az Atya meghallgatja imáinkat és a szentek közössége is velünk van.
Megköszöntem Máriának a segítségét.
Végre láthattam a kisunokámat - igaz tappancsokkal, drótokkal és csövekkel a kis testén. Többféle infúziót és oxigént kapott. Keresztet rajzoltam a kis homlokára, amin egy csodálatos szívecske piroslott. Átadtam a nővéreknek a szentelt vizet, hogy végveszély esetén bárki megkeresztelhesse. Mosolyogva fogadták, és a műszerfalon a baba fejéhez tették az üvegcsét. Teljes béke és bizalom volt a szívünkben.
Hajnali 2 óra felé értünk haza, ahol a gyertya fénye várt, és egész éjjel kitartóan világított.
Másnap, január 8-án reggel a templomunkban a misét Juliska teljes gyógyulásáért ajánlottuk fel, ahonnan később is több asszony bekapcsolódott az imába. Barátok, volt kollegák és tanítványok, a „Kafarnaum” lelkigondozói szolgálat tagjai, a „Csak Egyet!” Szociális Segítőközpont munkatársai és hajléktalan gondozottjai egy szívvel, imával követték aztán napokon, heteken át Juliska sorsát. Teljes családok fohászkodtak együtt kicsi gyermekeikkel. Juliska unokanővérkéje, a még beszélni alig tudó 20 hónapos Ilka baba is imádkozott: a  gyertyára mutatott, kiejtette „Jujó” nevét,összetette két kis kezét és áment mondott.
Gergő fiam soproni családja gondoskodására hagyta  feleségét, Dórit, s még aznap felutazott Budapestre. Gergő napokon át, reggeltől estig a baba mellett volt a kórházban. Órákon át hangosan imádkozott és énekelt: „Hopp Juliska, hopp Mariska, sej, gyere vélem egy pár táncra! Így kell járni, úgy kell járni, Julis szíve tudja, hogy kell járni!”
Én közben otthon Csiszér Laci, közösségünk dicsőítés-vezetőjének egyik dicsőítő lemezével énekelve imádkoztam, mikor is egy dallal mély bizonyosságot kaptam a szívembe: Isten a megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsbelet nem oltja el. A gyertyánk is napok óta folyamatosan égett.
Január 10-én Juliskát elbocsájtották a Kardiológiai Intézetből, majd édesapja a mentővel együtt kísérhette el őt Győrbe. Két nappal később Dórit, az édesanyát is kiengedték a soproni kórházból. Az új család végre együtt lehetett. Igaz, Julis a megyei kórházban, a szülők egy panzióban; de minden nap bejárhattak hozzá, és együtt növekedhettek testben és lélekben, hitben, reménységben és szeretetben.
Néhány nappal később, amikor Julis szíve újra 250-es pulzussal vert, az édesapa vette a bátorságot és megkeresztelte kislányát.
Utána még kétszer tapasztalhattuk meg Isten erőteljes segítségét. Négy hetesen ugyanis ismét visszakerült Győrből Pestre a kardiológiára, mert már nem hatottak nála a korábbi gyógyszerek. Kis testét ekkor 34 C0-ra lehűtötték, lélegeztették, morfiumozták és árammal  ütötték. Leállt a veséje is. Mi a kórház folyosóján, 11-en együtt a családból, órákon át hangosan imádkoztunk. Az orvosok nem láttak már semmi reményt. „Imádkozzanak!” - mondták. Káplánunk, Cseh Zoltán atya az első hívó szóra besietett a kórházba és feladta a babának a betegek kenetét, amely megtartotta, megerősítette Juliskát és minket is.
Miután kikerült a mélyaltatásból, műthető állapotba került. Addigra már a határon túl is imádkoztak érte. Egy csíkszeredai barátnőm súlyos betegségében felajánlotta fájdalmait a műtét sikeréért. Hathetesen Juliska volt az első Magyarországon, akin életmentő katéteres, lézeres műtétet végeztek. Dicsőség Istennek az orvos bátorságáért, szaktudásáért és biztos kezéért! A műtét sikerült – ez volt a másik csodás segítség az Úrtól.
A virrasztások és böjtök alatt, a felajánlások során mindvégig ott volt a szívemben a bizonyság Isten irgalmas, megtartó szeretetéről. Ahogy múltak a hetek, már több százan hálatelt szívvel imádkoztunk. Saját szavainkkal, litániákkal, rózsafüzérekkel könyörögtünk az Úrhoz. Bizalommal kezdtük el imádkozni a Szent Mónika-közösség napi imáját, amelyet addig még nem ismertünk. Azóta közösségünkben a feleségek és az édesanyák imaláncban imádkoznak a családok szükségleteiért, különösen a gyermekeinkért. Sokan naponta mondják el az édesanyák Szent Mónika-imádságát, s igyekszünk egymással még jobban megismertetni ezt az áldott imát. Egy-egy imatárs mögött egész családok, csoportok, közösségek sorakoztak fel. Nem csupán Juliskáért, hanem sorstársaiért is könyörögtünk. Isten - mint egy hadsereget - csatasorba állított minket, ahol az első sorban 21-en álltunk folyamatos, napi imaharcban és egymással való kapcsolattartásban, s mögöttük mindazok, akik szintén gyakran imádkoztak értünk vagy csak gondoltak ránk együttérző szeretettel. Köszönet érte mindannyiótoknak, akik kitartóan mellettünk álltatok!
Juliska 8 hetesen elhagyhatta a kórházat, s azóta otthonra talált Budapesten.
Édesanyja szoptathatja, gondozhatja. Édesapja vigyázhat rá, gondoskodhat róla. Az élete tanúság, mosolyával evangelizál. Az érte folytatott imaharcban sokakat térített vissza Istenhez, sokakat vitt közelebb Hozzá. Juliska pislákoló, de Istenre hagyatkozó életével sokakban gyújtotta meg újra a hit tüzét, sokakat erősített meg a hitében.

Budapest, 2013. Pünkösd hava

Bárdos V. Júlia
immáron három unokás nagymama