design_element1 Szent Monika - Kereszteny edesanyak kozossege design_element3 design_element4 design_element5 design_element6

Szent Mónika

Keresztény édesanyák közössége | szentmonika@szentmonika.hu

2013 január

Drága jó Édesanya Társaim!


Nagyon nagy szeretettel és hálával írok nektek, hiszen megkezdjük közös imaösszefogásunk 21. évét családjainkért. Köszönöm a sok-sok jókívánságot az ünnepekre és névnapomra, amelyek tudom, hogy nemcsak nekem szólnak, hanem Gábor atyának és közösségünk minden tagjának is. Hálás szívvel gondolunk mindannyian az elmúlt 20 év minden helyszínére, ahol olyan nagy gondoskodással rendezték meg a találkozóinkat és megtapasztalhattuk egymásban az ima fontosságát. Köszönete t mondunk minden egyházi vezetőnek, plébános atyának és a templomban szolgálatot végzőnek is, hogy széppé, értékessé tették ezeket az alkalmakat.

Hála Istennek 2012. október közepén eljutottunk végre Gábor atyával Kárpátaljára, ahol nagy szeretetben volt részünk Molnár János helynök úrnál Ungváron, ahova a csoport vezetője Losákné Erzsike már évek óta hívogatott bennünket. Nem könnyű kisebbségben lenni magyarnak és kisebbségben lenni római katolikusnak Pár nap alatt nem is tudtuk beleélni magunkat azokba a nehézségekbe, amit az ottani körülmények követelnek akár az egyháztól, akár a magyar emberektől. Helynök úr elvitt bennünket Munkácsra is Majnek Antal püspök úrhoz, aki már tudott érkezésünkről és hosszú ideig beszélgethettünk közösségünk fontosságáról. Losákné pap fia már évekkel ezelőtt lefordította ukrán nyelvre imalapunkat, tehát püspök úr mindkét nyelven megjelenteti körlevelében és bízik abban, hogy minél jobban elterjed Kárpátalján az édesanyák között. Eljutottunk Szojvára a hősi halottak emlék- parkjába is, hogy megdöbbenve és szomorúan nézhessük végig a számtalan magyar családapa és fiatalember névsorát, akik sohasem tértek vissza a „málenki robot”-ból. Mennyi könny folyhatott ezekért az ártatlanul meghalt családtagokért! Köszönjük a kárpátaljai édesanyák imáit, a szentmiséket, a szentségimádást, a tanúságtételeket, a kitartást, helynök úrnak pedig a végtelen szolgálatkészségét a vendéglátását és szeretetét.

Nagy öröm, hogy a tavalyi év két találkozója, ami Szekszárdon és Esztergomban volt, alkalmat adott sok új édesanya csatlakozására és hírt kaphattunk csoportok alakulásáról is. A Szentlélek segítségét kérjük az elkövetkező időben is mindannyiunk számára, hogy sose lankadjunk, mert minden aggodalmaskodás, erőlködés helyett a leghathatósabb, ha ügyünket Isten elé helyezzük minden nap. Bátorítsuk egymást és hordozzuk egymás keresztjét!

Eljutottunk Székesfehérvárra , ahol már mennek a tervezgetések az idei találkozónkkal kapcsolatban. Tehát 2013. május 18-án /pünkösd szombatján/ reggel 9 órától várnak nagy szeretettel bennünket a Prohászka Ottokár templomba /Kaszap István u.1.sz/ Rózsafűzérrel köszöntjük a Szűzanyát majd Tóth Tamás esperes-plébános úr üdvözöl bennünket a HIT évében. 11 órakor a hálaadó szentmisét Spányi Antal püspök atya mutatja be, mely után átmegyünk az agapé helyszínére a Vasvári Pál gimnáziumba. Az agapé után Vili János helytörténeti előadással vár bennünket vissza a templomba és a gyermekkórus szerez majd nekünk szép perceket, hogy addig is felkészülhessetek a tanúságtételeitekre, ami nagyon fontos mindenki számára. Találkozónkat a Szentségimádással, áldással zárjuk. Minden kérdésetekre választ kaphattok a találkozóval kapcsolatban Bozainé Anditól a 70/242-2724. telefonon. A találkozó után idegenvezetők állnak rendelkezésünkre szép városukban.

Az idén augusztus 31.-én lesz még egy országos találkozó, amelyet Gerséné Marikáék szerveznek a Szent Gellért templomban Bp. XI.Bartók Béla út 149.sz. alatt.

Még egy emlékeztető: Már 10 éve, hogy a KALÁSZ újság 26. oldala közösségünk számára van fenntartva. Ezt a nagyszerű, asszonyok-lányoknak szóló, két havonta megjelenő újságot megrendelhetitek Bp.1122.Hajnóczy J.u.10.I/9. vagy –ujkalasz@hu.inter.net címen


Kalocsa,2013.január 15.

Isten áldja meg családjainkat!

Szeretettel:

Bartalné Veronka