Piroska vagyok Szekszárdról. Másfél évvel ezelőtt Veronkán

keresztül kértem imáitokat Fiamért, Balázsért, aki akkor 30

évesen, daganatos beteg volt.

Sokan imádkoztatok érte, értünk, de csak most van alkalmam és

erőm ahhoz, hogy megköszönjem közbenjáró imáitokat, melyek

azokban a nehéz időkben erősítettek bennünket.

Ameddig mi Balázs gyógyulásáért imádkoztunk, a Jó Istennek

más tervei voltak vele kapcsolatban, mert 2010. Húsvét

Hétfőjén elhívta Őt a Mennyei hazába.

Bizonyára nem volt véletlen az időpont és a körülmények sem,

hiszen azok, akiket Húsvét nyolcadában szólít el az Úr

magához, azok különösen hamar üdvözülnek!

Tudjuk, hogy nincs egyetlen kárba veszett ima-fohász sem, csak

imáinkat a Jó Isten nem a Fiam gyógyulására, hanem

az üdvösségére fordította.

Hogy ez biztosan így van, arról számtalan jelet és bizonyosságot

kaptam az elmúlt egy év során.

Továbbra is naponta imádkozunk és havonta legalább egy

szentmisét mutatunk be Balázs üdvösségéért. A családommal

több zarándoklaton is részt vettünk a halála óta és mindenhol

sok kegyelemben volt részünk.

Mindig éreztük, hogy ott van közöttünk. Másként talán nem is

lehetne ép ésszel elviselni a hiányát, ami semmi mással nem

tölthető be, mint sok-sok jó cselekedettel, imával, önzetlen

segítéssel, Istennek tetsző feladatok vállalásával.

Hiszem, hogy ez a tragédia csak azért történhetett meg velünk,

hogy Isten valami jót hozzon ki belőle, belőlünk, mint ahogy a

10 évig tartó eredménytelen próbálkozás után, tavaly sikerült

megszerveznünk a Szent Mónika Közösség szekszárdi

csoportját, melyhez nem egészen egy év alatt több mint 80

édesanya, nagymama csatlakozott és jó páran itt is vannak

közöttünk az országos találkozón.

Isten csak azért engedte meg a sok szenvedést és a halált, hogy

megmentse a Fiamat az örök élet számára. Ebben bízva a sírjára

ezt írattuk fel:

Nem  haltam meg, hanem az Életbe léptem!

(Kis Szent Teréz írta röviddel a halála előtt egyik kedves

ismerősének ezeket a sorokat: „Nem halok meg, hanem az

Életbe lépek”)

Remélem, hogy nincsenek, vagy csak kevesen vannak köztetek

olyanok, akik hasonló tragédiát éltek meg. Őket egy ima 

részlettel szeretném erősíteni, a „Gyermekét gyászoló édesanya

imája” egy részletével:

Nem lázadok Istenem, csak nem értem, ami velünk történt.

Add, hogy hittel mondhassam: adtad és elvetted, úgy

történt, amint Neked tetszett, legyen áldott a Te szent neved!

Uram, Te oltottad az Anyák szívébe a gyermekek iránti

ragaszkodást, az ő féltésüket, így Tőled ered ennek a

leírhatatlan fájdalomnak az áldozata is, amelyet most Őérte,

elvesztett gyermekemért ajánlok fel.

Kérlek ne hagyd, hogy megtörjön a lelkem, a hitem, a

hozzád való hűségem!

Gyermekemet jutalmazd meg azzal a mennyei örökséggel,

amelyért Te magad is szenvedtél és meghaltál.

Gyermekünk hadd legyen mostantól közbenjárónk, hallgasd

meg az ő imádságait.

Nekünk szülőknek pedig add meg, hogy ha megtörten is, de

hittel és felelősséggel folytassuk tovább azokat a 

kötelességeinket, melyeken keresztül megmutathatjuk Neked

töretlen hűségünket. 

Add, hogy az én fájdalmam, ne a kétségbeesés fájdalma

legyen, nehogy bánatomban megfeledkezzem 

kötelességeimről, nehogy a fájdalom a fölött, akit

elveszítettem, igazságtalanná tegyen azzal a gyermekemmel

szemben, aki megmaradt nekem!

Segíts, hogy továbbra is szerető gondoskodással ápoljam

azok boldogságát, akik körülöttem vannak.

Kérünk add meg nekünk azt a nagy kegyelmet, hogy földi

küldetésünket betöltve Hozzád juthassunk és valamennyien

viszontláthassuk egymást. Amen