Zarándokút Rómába
Plébániánkon, az Édesanyák Szent Mónika Közösségében fölvetődött, kísérjük el a Bíboros Urat Rómába, amikor átveszi a
Santa Balbina címtemplomot. Az ötletet az adta, hogy a Bíboros Úr jelmondata Szent Ágostontól származik: „Kezdetben nem volt más csak a kegyelem.” (Initio non erat nisi gratia.”) Lelki vezetőnek dr.Ladocsi Gáspár püspök úr jött velünk. Zarándokutunk első szentmiséje a körmendi Szent Erzsébet templomban volt. Itt kaptuk meg a szentbeszédben a zarándokútra való indítást. A szentmise után tisztelegtünk Batthyány-Strattmann László emléke előtt; a templomban kialakított kiállítás, a kastély és a volt kórház megtekintésével.
Ragyogó napfényben léptük át az osztrák határt, de az olasz hegyek felé haladva egyre téliesebb lett az idő. Az első estét Padova közelében töltöttük. Másnap hóesésben indultunk a Szent Antal székesegyházba. Fenséges látvány a bazilika, számtalan kupolájával és a minaretekhez hasonló tornyaival. A szentmise után körbejártuk a bazilikát: a fő- és mellékoltárokat, Szent Antal sírját. Az ereklye-kápolnában a Szent Antal ereklyéit is megtekintettük.
Kissé átfázva indultunk Rómába. Havas tájakon ment a busz órákig, majd áthaladva az Appenninek alagútjain tavasz fogadott minket: zöldellő dombok, legelő bárányok, virágzó gyümölcsfák. Késő délután értünk a karmeliták vendégházába. A szíves fogadtatást követően Ladocsi püspök úr megígérte, vacsora után bemutatja az Örök Várost esti fényben. A püspök atya elemében volt.
Megjártuk a Tevere mindkét partját, megcsodáltuk a hajó alakúra kiépített szigetet, a Szent Péter teret és a bazilikát. Láttuk a pápa dolgozószobájának ablakait is; még világosak voltak, azaz késő este is dolgozott a Szentatya! Kivilágítva még szebb a Colosseum, az Angyalvár és hídja. A Pápai Magyar Intézetnél leadtuk Erdő Péter bíboros úr általunk hozott címerét, hogy az ünnepség előtt felszerelhessék a címtemplomra.
A látnivalók mennyiségében nem csalódtunk az elkövetkező három nap sem. Reggeltől estig jártuk a várost, sok szépet látva, de mégsem betelve, hiszen Rómára több hét sem lenne elegendő…
Hétfőn metróval mentünk Szent Ágoston templomához, ahol a kápolnában Szent Mónika zöld márvány koporsóját oltár veszi körül. Hatalmas freskókon Szent Mónika és Szent Ágoston életéről készült jelenetek láthatók. Megilletődötten hallgattuk a Püspök Úr szentbeszédét: „Szent Mónika nem tett semmi különöset” – csak azt, amit kellett. Hű feleség, gondos édesanya volt, egész életében kitartóan imádkozott fia megtéréséért. Amikor elérte célját, Isten magához szólította. Nekünk sem kell mást tenni, Szent Mónika megmutatta mi az édesanyák feladata. A közös imával és énekléssel végzett szentmise után megcsodáltuk a művészien díszített márványszobrot, melyet a szülő édesanyákat segítő Szűzanya szobrának hívnak. Aznap a Szent Péter Bazilika megismerése volt a további tervünk, de útközben megnéztük a Pantheont, Neri Szt Fülöp és VI. Hadrianus pápa síremlékét is. Megérkezve a Bazilikához csodálattal eltelve szemléltük a 120 év alatt felépített remekművet, a kereszténység legnagyobb templomát. A Porta della Morte, a márvány padozat, a főoltár, mely a hagyomány szerint Szent Péter sírja felett emelkedik, a gyönyörű baldachin, a csodálatos kupola, Szent Péter bronzszobra a trónuson, Michelangelo szobra a Pieta…
Sokáig sorolhatnánk a nagy mesterek által készített remekműveket, melyekkel a bazilikát ékesítették, mindent Isten dicsőségére!
A látnivalóktól eltelve megpihentünk a szökőkutak egyikénél. Élveztük a hatalmas teret, sütkéreztünk a napfényben. A kötetlen délutánon jártuk a hangulatos utcákat, saját gyönyörűségünkre. Ólomlábakkal tértünk haza, senkit sem kellett elalvásra bíztatni.
Másnap, az „elfáradás napján”, napsütésben indultunk, lélekben (és lábakkal) felkészülve az újabb látnivalókra. A Lateráni bazilika művészi márvány padozatán sétálva, az apostolok hatalmas szobrai között, alig tudtuk elhinni, hogy ily csodákban lehet részünk A Szent Lépcsőt útba ejtve, elmondtuk a négy főimát, és hazánkért is imádkoztunk. Szent Ferenc szobrát megkerülve a Szent Kereszt templomhoz értünk. A templom helyén állt Nagy Konstantin anyjának, Szent Helénának háza. Ő találta meg a Szentföldön Jézus keresztjét, és néhány töredékét magával hozta. Az ereklyéket palotájában őrizte. Később bazilika épült a palota helyén a Szent Kereszt tiszteletére Aznap itt mondtuk el a Szent Mónika Közösség imáját gyermekeinkért és a magyar ifjúságért.
Következett a Santa Maria Maggiore bazilika. A templom mindenkori védnökei a spanyol királyok voltak, ezért spanyol
templomnak is nevezik. Gazdag arany díszítésével, kazettás mennyezetével (aranyrózsák borítják), szemet gyönyörködtető márvány mozaik (cosmata) padozatával, művészi mozaikképeivel sokan Róma legszebb templomának tartják. Minket is ámulatba ejtett a díszítés királyi gazdagsága, csodálatos szépsége.
Délben jól esett egy „prózai szünet”: hangulatos tavernában ebédeltünk. Séta után a Tore Argentánál találkoztunk, ahonnan
közösen indultunk a Santa Balbinába, a Bíboros Úr címtemplomába, zarándoklatunk fő céljába. Örökké emlékezetes marad, amint a Tevere mentén, majd a Circus Maximus romjai és a zöld pázsittal borított hajdani küzdőtér mellett „roham-léptekkel” gyalogoltunk a templom felé. Ugyancsak fogyott az időnk a szentmise kezdetéig, ám, ha kifulladva is, mindenki időben érkezett.
A templom az egyik legrégibb Rómában, már 499-ben megemlékeznek róla. Ahogy akkoriban szokás volt, régi római házra
épült, melyet aztán az évszázadok során sokszor átalakítottak, mígnem az 1900-as évek elején újra a korai középkori templom alakot kapta. Az oltárkép Szent Balbina vértanút ábrázolja társaival, fölöttük, a felhők felett Krisztus, körülötte angyalokkal. A templom tele volt ünneplőkkel, jobbára olasz szó hallatszott. Nekünk is szorítottak helyet; ezzel látványosan sikerült javítani a magyar-olasz arányon. A papság a szentélyben foglalt helyet, baloldalt a magyarok, jobboldalt az olaszok. Az énekek felváltva latinul, olaszul és magyarul szóltak, gyönyörű tisztán.
A Bíboros Urat köszöntötték, majd átadták a Pápa kinevezési bulláját. Az evangélium után Erdő Péter olaszul és magyarul szólt a hívekhez. A szentmisét a pápai- és a magyar himnusz eléneklésével fejeztük be. Hivatalosak voltunk a fogadásra is, ahol mód volt a Bíboros Úr személyes köszöntésére, és kötetlen beszélgetésre a vendégekkel. Itt ismertük meg azokat az olasz hölgyeket, akik évek óta kitartóan imádkoztak azért, hogy ismét „használatba” vegyék a bazilikát. Az este megható és vidám hangulatban végződött.
Utolsó napunk izgatottan indult, készültünk a pápai audienciára. Helyszíne a Szent Péter Bazilika melletti modern, VI. Pálról
elnevezett teremben volt. A fogadás jól szervezetten és méltósággal zajlott. Nagyon meghatódtunk mikor begördült a Szentatya a tolószékén. Az egész terem (7-10 ezer ember) tapsban és ovációban tört ki. Következtek a köszöntések a különböző nemzetek püspökei által és a részvevők éljenzése közepette. Legnagyobb örömünkre a Szentatya magyarul köszöntött minket: apostoli áldását adta és Húsvét örömére hívta fel figyelmünket. A légkört a részvevők pápa iránti szeretete és tisztelete hatotta át, az ifjúság lelkes rajongásától kísérve. Meghatódottan távoztunk és boldogok voltunk, hogy részesei lehettünk ennek a szép élménynek.
Hazaúton vidám, boldog arcokat láttunk mindenfelé. Élénk beszélgetéssel, közös imával múlattuk az időt. Ismét Padova mellett szálltunk meg, másnap megint havas tájon vitt az utunk. Maria Saal-ban egy 1500 éves dómban adtunk hálát, szentmisével, a kegyelmekben és élményekben gazdag utunkért. Istennek legyen hála!
Antoni Alfonzné