A szekszárdi Szent Mónika Közösség bemutatkozása
A szekszárdi közösség 2010-ben alakult meg, bár ennél jóval korábban megismerkedtem a Szent Mónika Közösséggel. Az első találkozó, amin részt vettem a Baja melletti Mária kegyhelyen, Vodicán volt. Itt találkoztam először Bartalné Veronkával és itt hallottam egy édesanya tanúságtételét, akinek a fia agyhártyagyulladásban akkoriban halt meg. El sem tudtam képzelni, hogy lehet ezt kibírni és milyen lelki erő kell ahhoz, hogy ezek után kiálljon több száz ember elé és ezt elmondja.
Elhatároztam, hogy Szekszárdon is megpróbálok az ismerős édesanyákból egy közösséget szervezni. Sokévi próbálkozás, megszólítások, imalapok osztogatása, mind – mind eredménytelennek bizonyult, mert a közösség csak nem akart összeállni.
2010. április 5-én nekem is meg kellett tapasztalnom azt, amit annak az édesanyának, aki a fia elvesztéséről beszélt a vodicai találkozón. 2010. húsvét hétfőjén hajnalban a súlyos rákbetegségben szenvedő 30 éves gyermekemet magához szólította az Úr. A betegsége alatt többször kértem Veronkán keresztül a közösség imáját és sok kegyelmet kaptunk a közös ima hatására. A jó Isten szándéka azonban más volt, nem a földi élet folytatását, nem a gyógyulást, hanem ilyen fiatalon az örök életet, az örök boldogságot ajándékozta neki.
Gyászomban mindig az járt eszemben, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik és az, hogy a megpróbáltatások is a javunkat szolgálják, hogy minden rosszból valami jó származik. De hogy lehet azt jóra fordítani, amit kibírni is alig lehet?
Talán a Fiam sugallatára, az ő segítségével egyre erősebb lett az elhatározás bennem, hogy meg kell alakítani a szekszárdi szent Mónikás közösséget. Megkerestem Bacsmai László plébános atyánkat, hogy ezt szeretném, de nem tudom mit tegyek. Mivel éppen aznap volt az elsőáldozó gyermekek szüleinek egy megbeszélés, Laci atya azt javasolta, hogy menjek el erre és mondjam el azt ott lévő édesanyáknak, hogy van egy ilyen közösség, mit szólnak hozzá. Elvittem 50 db Mónikás imalapot, majd odaadtam Kirschné Ágotának, aki szintén első áldozós szülő volt akkor, és megkértem, hogy ossza ki a megbeszélés végén. Úgy tűnik, hogy tetszett az édesanyáknak, mert elkezdtek jelentkezni a közösségbe. 2010. szeptemberében már 80 fő fölötti tagunk volt. Laci atya támogatásával kialakult az a rend, hogy a hónap utolsó csütörtök esti szentmisét mindig a Mónikás édesanyák közös szentmiséjeként tartjuk, ahol az édesanyáknak szóló tanítást hallhatunk a szentbeszédben és áldozás után közösen imádkozzuk el a napi imánkat.
2011. májusában a jánoshalmai országos találkozóra már egy busznyian mentünk és ott megtapasztaltam azt, hogy milyen érzés kiállni 800 ember elé tanúságot tenni a gyermekem elvesztéséről. Ugyanakkor megtapasztalhattam a közösség szeretetét, erejét, támogatását, melyet azóta is érzek. Erről a találkozóról én hozhattam el a Szent Mónika közösség vándor Szűzanya szobrát, melyet hétről-hétre más-más család vihetett el az otthonába, hogy családi imáikat előtte végezhessék. Ez az időszak is segített közösségünk összekovácsolásában.
Közösségünk még két éves sem volt, amikor 2012. május 19-ére vállaltuk az országos találkozó házigazda szerepét. Közel ezer édesanya vett részt a találkozón, de a közösségünk összefogása ebben is nagyon megmutatkozott, hiszen mindenkinek a segítségére, munkájára szükség volt. Sőt a környékbeli Szent Mónika közösségek is aktívan bekapcsolódtak, így a kakasdi, a sióagárdi, a bonyhádi, a szedresi és a decsi édesanyáktól is sok segítséget kaptunk.
Az országos találkozókra is többnyire közös szervezésben utazunk a környékbeli közösségekkel.
Az országos találkozókon kívül évente egyszer egy lelki napot is szoktunk tartani a dunaföldvári, dunakömlődi és szekszárdi Egyházközséghez tartozó édesanyák közösségével, ahol az imák, a szentmise és közös szentségimádáson kívül előadásokat, tanításokat hallgathatunk az édesanyák szerepéről, imáik fontosságáról a családban, valamint jók ezek a találkozások a kapcsolattartásra, tapasztalatok megosztására.
Vereckeiné Rajkai Piroska