23. Már küszöbön leselkedett a nap és távoznia kellett földi életéből. Te tudtad ezt a napot, nekünk még nem volt sejtelmünk sem róla. Történt, úgy hiszem rejtett irányításoddal, hogy ő és én az egyik ablakra könyökölve álltunk. A szállást adó ház belső kertjére láttunk innét, a Tiberis-parti Ostiában, ahol messze a világ zajától, hosszú utazásunk bajai után, a tengeri útra gyűjtöttünk erőt.

Meghitten, édesen beszélgettünk, csupán egymással. Elfelejtettük, "ami mögöttünk volt" és "nekifeszültünk az előttünk levőknek". Fontolgattuk magunk között, jelenlétedben Uram, Irgalmasságom, hogy milyen lesz majd a szentek élete, "amit szem nem látott, fül nem hallott, ember szívébe föl nem hatolt". Szívünk ajakával áhítoztunk forrásod magasztos csöppjeire, az élet kútfejére, mely tenálad vagyon, hogy permetezzenek ránk értelmünkhöz mérten, ha elmélkedünk valamiképpen erről a nagyságos dologról.

24. Végül oda térült a beszéd, hogy testi érzékeink bármilyen nagy gyönyörűsége megannyi ragyogásban is csupán testi marad, és az örök élet örömeihez mérten nem összehasonlításra, de említésre méltónak sem látszik. Egyre forróbb vágyakozással emelkedtünk az örök Valóság felé.

Fokozatonkint jártuk végig minden anyagi teremtményt, magát az eget is, ahonnét a nap, a hold, a csillagok sugaraznak a földre. És egyre magasabbra szálltunk bensőséges elmélkedésünkben. Beszélgettünk és csodáltuk műveidet. Elérkeztünk a lelkünkhöz is. Áthaladtunk rajta, hogy érintsük a fogyhatatlan bőség tartományát, ahol az örök igazság eledelével táplálod Izraelt, hol a Bölcsesség az Élet, a minden létbe szólító, a múltat és a jövendőt egyaránt. És a Bölcsességnek nincs eredete, marad, mint volt és így lesz mindörökre. Sőt, inkább nincs benne sem múlt, sem jövő, csupán a jelen létezés, mivel örök. A múlt és a jövő ugyanis örök nem lehet.

S míg vágyakozással beszélgettünk róla: a szívünk erős ütemével megérintettük valamelyest őt. Sóhajtoztunk. "Lelkünk választott zsengéit" azután ott hagytuk és visszatértünk ajakunk neszéhez. Benne éled és elhal az ige. Ugyan, mi hasonló a te igédhez Urunk? Ő régiség nélkül magában marad és megújít mégis mindent.

25. Tovább fűztük a szót. Megtörténhetnék, hogy valakiben elcsitul a test zsivaja, elmosódik a föld, a víz, a levegő képzelt képe. Elhallgat a mennybolt, elhallgat a lélek. Maga fölé röppen most a lélek és nem gondol magával. Elfakulnak az álmok s az ábrándok tüneményei, minden szó, minden jel és minden szükségszerűen tovaillanó dolog, míg teljessé lesz a csönd. Ha valaki hallgatózik, így beszélnek mindezek: "nem magunk alkottuk magunkat, hanem ő teremtett minket, ki marad mindörökre". E szavakra azután, ha végleg tovacsendültek, ahhoz irányítanák immár fülüket, ki létbe hívta mindet. Ő maga beszélne, nem e dolgokban, hanem ő maga, hogy hallgassuk igéit, nem testi nyelven, nem angyali szóban, nem felhők mennydörgésén, nem rejtvényes hasonlatokban, nem, Ő maga beszélne, kit mindezekben szeretünk. Mindezek nélkül hallgatnánk meg őt, amint most is feléje röppenünk és iramló gondolattal érintjük a valóságon túl megmaradó örök Bölcsességet. Ha ez azután állandósulna, s messze tűnnék minden hozzá nem is fogható egyéb látomás, csupán ez az egy ragadná, szívná s rejtené örömei mélyébe az őt szemlélő lelket: ilyen az örök élet, mint értelmünk emez áhított pillanata. Nem erről szól-e az Írás: "Menj be Urad örömébe." S mikor lesz ez? "Mikor mindnyájan feltámadunk, de nem mindnyájan fogunk elváltozni."

26. Ilyesféléket mondottam, talán másképpen, vagy nem pontosan e szavakkal. Uram, te tudod, hogy e dolgokról történt csevegésünk napján, midőn beszélgetésünk folyamán ugyancsak olcsónak láttuk a világot minden gyönyörűségével együtt, így szólott anyám:

"Ami engem illet fiam, nem találom én már örömömet e földi élet során semmiben. Mit keressek, miért éljek itt, nem tudom. E világban való minden reménységem szertefoszlott. Csupán egy dolog volt, amiért ideig-óráig még szívesen maradtam e földi téreken, hogy téged halálom előtt katolikus kereszténynek lássalak. Tetézetten teljesítette kérésemet az Isten, hiszen megveted immár a földi boldogságot, sőt az Úr szolgájaképpen látlak. Mit keresek tehát a földön?"