Tisztelt Szent Mónikások!
Nagy örömmel szeretnék beszámolni arról az örömteli eseményről, hogy Rahón, Kárpátalján, a Munkácsi Egyházmegyében is megalakult a Szent Mónika Közösség 79 taggal. Mellékelten küldöm a beszámolót az ünnepi eseményről.
Szeretnénk mi is a Magyar Közösséghez tartozni, és aki tud bővebb információt, útmutatást adni, kérem jelezze nekem.
Mikulyák László
rahói plébános
Keresztény édesanyák összefogása Rahón
Nagy örömmel gyűltek össze 2009. augusztus 27-én a rahói és zipserei Keresztény édesanyák Szent Mónika közössége. Összesen hetvenkilencen jelentkeztek arra, hogy ezentúl naponta egyénileg és havonta egyszer közösen akarnak imádkozni gyermekeik hitéért, megtéréséért. egyházközségek édesanyái és nagymamái a plébániatemplomban, hiszen ezen a napon alakult meg városunkban a gyermekeikért imádkozó
Mikulyák László plébános meghívására a szentmise főcelebránsa Majnek Antal megyéspüspök úr volt. Püspök atya szentbeszédében kiemelte Szent Mónikának és Szent Ágostonnak azt az egységét, amelyet az édesanya könnyekkel szült imái, vallásossága szült meg. A keresztény édesanyákban, akik bizalommal imádkoznak gyermekeikért meg kell legyen minden emberi erőfeszítés, amely gyermekeiket a jó úton tartja, de ugyanakkor nem feledkezhetnek meg arról sem, hogy az igazi eredményt csak is az isteni gondviselés és Isten túláradó kegyelme tudja meghozni. „Nem szabad kétségbeesnünk, ha emberileg nézve úgy tűnik, hogy Isten öt, tíz éve nem hallgatja meg imánkat. Hinnünk kell abban, hogy Isten megadja, amit kérünk és ami a javunkra válik. Aki nem hisz abban, hogy Isten meghallgatja őt, az azonnal be is fejezheti imádságát – mondta a Püspök atya.
A szentbeszéd után Sloszer Gizella magyarul, Lemák Irén pedig ukrán nyelven imádkozták az egész közösség nevében az édesanyák napi imáját.
A szentmise felajánlásában az együtt imádkozó hívek az oltárra helyezték minden kérésünket, fájdalmaikat, könnyeiket, amelyeket gyermekeik hitének megőrzéséért, sok esetben megtérésükért hoztak Isten elé.
Az áldás előtt Püspök atya a gyermekekhez fordulva megjegyezte, hogy a tanév folyamán meg szeretné látogatni őket is, és bátorítani arra, hogy kövessék szüleik jópéldáját, legyenek engedelmesek, és viszonozzák saját szeretetükkel azt amit tőlük kapnak.
A szentmise áldással és Szent Mónikához szóló énekkel zárult.
Nagy öröm számunkra, hogy az egyházmegyében másodikként alakult meg ez a közösség, itt Európa Szívében, Rahón, és bízunk benne, a rahói és zipserei édesanyák kitartó és állhatatos imája megszüli a maga gyümölcsét, és ezáltal egyházközségünk jövőjének és virágzásának zálogává válik.